|
|
|
|
Ülésezik a KISZ Központi Bizottsága
|
1989. április 9., vasárnap - Az ifjúsági szövetség XII. kongresszusának előkészítéséről tárgyal a KISZ Központi Bizottsága. A testület vasárnapra összehívott tanácskozásán értékelik a március közepe óta lezajlott küldöttgyűlések tapasztalatait. Nagy Imre, a KISZ KB első titkára tájékoztatást adott az MSZMP Központi Bizottságának legutóbbi üléséről, amely ugyancsak foglalkozott a KISZ kongresszusának előkészítésével, az ifjúsági szövetség megújulásával. Ezt követően a küldöttgyűlésekről szólva elmondta: vegyes kép alakult ki abból a szempontból, hogy a résztvevők milyen témákat vitattak meg, illetve a leendő tagszervezetek hogyan ítélték meg a KISZ-hez, annak múltjához való viszonyukat. Általában nagy a várakozás a kongresszus iránt - hangoztatta -, s változást, új programot, új irányokat kívánnak, illetve saját törekvéseik, szándékaik megerősítését, s ehhez a feltételek megteremtését szeretnék elérni a kongresszuson. (MTI)
1989. április 9., vasárnap 10:48
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
- Csak azt akarom mondani, ha március 1-vel bevezetik a vízdíjat a bérlakásokba, anélkül, hogy vízórát szerelnének fel, akkor éjjel-nappal folyassuk a vizet, hogy hadd folyjon a víz minél több.
- Nagykanizsa , 12-405: Már egyszer telefonáltunk. Január 9-én játszottunk a Torpedó telefonos játékban. És hallottuk, hogy postán küldik a nyereményt. De mi január 9. óta, a visszahívás óta nem kaptunk semmilyen értesítést. Lehetséges-e hogy ilyen hosszú idő után nem érkezett meg a posta a 4000 Ft-os nyereménnyel. Takács Jenőné, Nagykanizsa, Néphadsereg u.l.
- Héder Barnának üzenem, hogy nagyon műsorvezető és meg szeretném tudni, mikor lesz legközelebb.
- 873-437. Szojka Kornélné, Csörsz u.5.: Nagyon örülnék, ha az Incze Zsuzsa, azt hiszem ő intézi az öregeknek a sorsát, hogy mit csinálnak velem. 85 éves vagyok és rendkívül sokat kellemetlenkednek a házgondnok. Én nagyon szeretném, ha a Csörsz u.5. III.e. 2. Szojka. Nagyon örülnék, hogy ha kijönne az aki intézi az öregeknek a panaszát, mert azt hiszik, hogyha valaki 85 éves, akkor azzal akármit lehet csinálni és ki lehet használni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|