|
|
|
|
Grósz Károly - rádióbeszélgetés (4. rész)
|
Ez azért van, mert a gazdasági viszonyok rendkívül összekuszáltak, illetve az objektív adottságaink - például az adósságállomány nagysága - miatt nagyon szűk lehetőség kínálkozik az újításra. A legfontosabb mégis, hogy tartósan ne legyen túl nagy szakadék a két folyamat között. Grósz Károly válaszolt több, a történelmi események megítélésére vonatkozó, vagy éppen a közelmúlt történéseivel kapcsolatos kérdésre is. Kijelentette, hogy nem tartotta politikailag célszerűnek az 1956-os eseményekkel kapcsolatos, még ki nem érlelt értékelés nyilvánosságra hozását. Az akkori történések népfelkelésnek minősítése nézete szerint leegyszerűsítő, a pontosabb megközelítés szerinte az, amely egy diákmegmozdulás, egy felkelés, majd egy ellenforradalomba átcsapó folyamatként értékeli 1956 ismert napjait. Mindehhez hozzátette, hogy ugyanakkor vallja: minden politikusnak joga, hogy saját meggyőződését képviselje. A főtitkár foglalkozott a hazánkban fellépő antiszemitizmussal, cigányellenességgel, vagyis a fajgyűlölettel, illetve a nacionalizmus kérdésével is. Nyomatékosan megismételte a párt ezekben a kérdésekben többször világosan megfogalmazott álláspontját: minden rendelkezésére álló politikai eszközzel fellép e jelenségek ellen. A Nagy Imre politikai rehabilitálására vonatkozó kérdésre elmondta: nem valószínű, hogy az a temetése előtt vagy akár csak utána is megtörténhet. Bizonyosan a jogi rehabilitálásnak van létjogosultsága, s ehhez a teljes periratot tanulmányozni kell. Ez azonban nem a pártvezetés, hanem a szakemberek dolga. Nagy Imre politikai szerepének megítélésében azonban a pártnak van, és kell hogy legyen véleménye, ezért most tudatosan és következetesen felderítik, illetve feldolgozzák az újabb és újabb okmányokat. Lehetővé kell tenni azt is, hogy ezeket a dokumentumokat a közvélemény is megismerhesse. Ám hozzátette: olyan politikai természetű hibák történtek azokban a napokban, amelyek a teljes rehabilitációt politikai szempontból nem indokolják. Amennyiben új ismeretekhez jutnak e dokumentumok tanulmányozása során, akkor felül kell vizsgálni az eddigi álláspontot. A dokumentumok, és így az újabb ismeretek körének bővítéséhez kérték a Szovjetunió és Jugoszlávia segítségét is. Grósz Károly rámutatott arra is, hogy a mai paraméterekkel nem lehet mérni az akkori történéseket, de azokat akkor is számba kell venni. Kötelességünk azt a korszakot megnyugtatóan lezárni - hangoztatta -, s ennek során egyetlen politikai rendező elvet célszerű elfogadni, a megbékélés, a társadalmi közmegegyezés felé keresni a kiutat. (folyt.köv.)
1989. április 2., vasárnap 19:55
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
- Csak azt akarom mondani, ha március 1-vel bevezetik a vízdíjat a bérlakásokba, anélkül, hogy vízórát szerelnének fel, akkor éjjel-nappal folyassuk a vizet, hogy hadd folyjon a víz minél több.
- Nagykanizsa , 12-405: Már egyszer telefonáltunk. Január 9-én játszottunk a Torpedó telefonos játékban. És hallottuk, hogy postán küldik a nyereményt. De mi január 9. óta, a visszahívás óta nem kaptunk semmilyen értesítést. Lehetséges-e hogy ilyen hosszú idő után nem érkezett meg a posta a 4000 Ft-os nyereménnyel. Takács Jenőné, Nagykanizsa, Néphadsereg u.l.
- Héder Barnának üzenem, hogy nagyon műsorvezető és meg szeretném tudni, mikor lesz legközelebb.
- 873-437. Szojka Kornélné, Csörsz u.5.: Nagyon örülnék, ha az Incze Zsuzsa, azt hiszem ő intézi az öregeknek a sorsát, hogy mit csinálnak velem. 85 éves vagyok és rendkívül sokat kellemetlenkednek a házgondnok. Én nagyon szeretném, ha a Csörsz u.5. III.e. 2. Szojka. Nagyon örülnék, hogy ha kijönne az aki intézi az öregeknek a panaszát, mert azt hiszik, hogyha valaki 85 éves, akkor azzal akármit lehet csinálni és ki lehet használni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|