|
|
|
|
Az Értelmiségi Fiatalok Szövetségének alakuló közgyűlése (Pozsgay Imre) (2. rész)
|
Kiemelte: az MSZMP-nek is számításba kell vennie, hogy csak azok a politikai pártok fognak sikert elérni, amelyek mélységesen azonosulni tudnak a társadalomban megérett és fölismert szükségletekkel. Az csak a későbbiekben fog eldőlni: ki tud igazán megbízható és bizalmat teremtő programot ajánlani az országnak. Mivel azonban a különböző programok mindinkább közelítenek egymáshoz - hiszen még a legkritikusabb politikai szervezet is és az MSZMP is a demokráciát, az alkotmányos jogállamot, a közhatalmi funkcióiba ,,visszaterelt,, és ellenőrzőtt államot tekinti alapvetőnek - igazi kérdéssé a hitelképesség válik. Mint mondotta: kétségtelen, hogy e tekintetben az MSZMP nincs előnyös helyzetben. De van óriási tapasztalata, kiépült szervezete és nagy létszámú - vajúdó-gondolkodó - tagsággal rendelkezik, amely meg fogja oldani ezt a válságot a párton belül is, ha a reformgondolatokra szavaz és ha a platformszabadságot úgy fogja fel, hogy abból a sztálinista visszarendeződés lehetőségét ki kell rekeszteni. Pozsgay Imre felszólalását követően kezdte meg munkáját a közgyűlés, amelynek feladata a platform, a politikai program és az alapszabályzat véglegesítése, a vezetőség és a KISZ-kongresszus küldötteinek megválasztása volt. A dokumentumokhoz fűzött szóbeli kiegészítésben és a hozzászólásokban is megfogalmazódott az értelmiség helyzetének tarthatatlansága. Néhányan e helyzet okait elemezték, mások a még mindig fennálló veszélyekre hívták fel a figyelmet, sokan pedig újabb ötletekkel, javaslatokkal, tennivalókkal gazdagították a programot. Az ország sorsáról, a nemzet jövőjéről, a hatalom kérdéséről, a társadalmi közmegegyezés lehetőségéről, a demokráciáról éppúgy szó esett ezen a tanácskozáson, mint az értelmiség és az Értelmiségi Fiatalok Szövetsége feladatairól a politikai intézményrendszer reformjában, a gazdaságban, a művelődésben, a szociálpolitika és az egészségügy kérdéseiben, a környezetvédelemben. (MTI)
1989. április 2., vasárnap 17:20
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
- Csak azt akarom mondani, ha március 1-vel bevezetik a vízdíjat a bérlakásokba, anélkül, hogy vízórát szerelnének fel, akkor éjjel-nappal folyassuk a vizet, hogy hadd folyjon a víz minél több.
- Nagykanizsa , 12-405: Már egyszer telefonáltunk. Január 9-én játszottunk a Torpedó telefonos játékban. És hallottuk, hogy postán küldik a nyereményt. De mi január 9. óta, a visszahívás óta nem kaptunk semmilyen értesítést. Lehetséges-e hogy ilyen hosszú idő után nem érkezett meg a posta a 4000 Ft-os nyereménnyel. Takács Jenőné, Nagykanizsa, Néphadsereg u.l.
- Héder Barnának üzenem, hogy nagyon műsorvezető és meg szeretném tudni, mikor lesz legközelebb.
- 873-437. Szojka Kornélné, Csörsz u.5.: Nagyon örülnék, ha az Incze Zsuzsa, azt hiszem ő intézi az öregeknek a sorsát, hogy mit csinálnak velem. 85 éves vagyok és rendkívül sokat kellemetlenkednek a házgondnok. Én nagyon szeretném, ha a Csörsz u.5. III.e. 2. Szojka. Nagyon örülnék, hogy ha kijönne az aki intézi az öregeknek a panaszát, mert azt hiszik, hogyha valaki 85 éves, akkor azzal akármit lehet csinálni és ki lehet használni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|