|
|
|
|
MSZMP - választások - Major
|
Madrid, 1989. március 17. péntek (EFE) - Az MSZMP elfogadja annak lehetőségét, hogy nem nyeri meg az első demokratikus választásokat, és ennek következtében ellenzékbe vonul. Ha a párt nem így járna el, kétségbe vonhatnák a reformokkal kapcsolatos őszinteségét - jelentette ki Major László. Az MSZMP szóvivője a Magyar Szocialista Munkáspártnak a legközelebbi választásokkal kapcsolatos álláspontját ismertette az EFE spanyol hírügynökségnek Budapesten adott nyilatkozatában.
Demokratikus játékszabályok esetén nem lehetnek eltérő mércék, és a párt elfogadja, hogy az összes többi párttal azonos jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezzék - mondotta a szóvivő. Major László ugyanakkor kijelentette, hogy az estleges választási vereség csupán elméleti lehetőség. A párttagok többsége és a párt vezetés biztos abban, hogy a legközelebbi választásokon az MSZMP megszerzi a többséget - az abszolut vagy a viszonylagos többséget. A párt semmi estre sem számít katasztrófális vereségre - szögezte le Major László. Visszonylagos többség esetén - folytatta a szóvivő - szükségessé válna a tárcák felosztása. A Magyar Szocialista Munkáspárt kész a koalíció elfogadására, nemcsak a választások után, hanem jóval előtte is. A koalícióban résztvevők körének kirajzolódásához arra van szükség, hogy a többi párt is kidolgozza és előterjessze saját programját. ,,Véleményem szerint nemzeti egységkormány létrehozására van szükség ahhoz, hogy túljussunk a mostani válságos időszakon,, - hangsúlyozta Major László, majd emlékeztetett arra, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt már csaknem valamennyi ellenzéki csoporttal felvette a kapcsolatot ,,egy nemzeti kerekasztal,, megszervezése érdekében.+++
1989. március 17., péntek 20:28
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
- Csak azt akarom mondani, ha március 1-vel bevezetik a vízdíjat a bérlakásokba, anélkül, hogy vízórát szerelnének fel, akkor éjjel-nappal folyassuk a vizet, hogy hadd folyjon a víz minél több.
- Nagykanizsa , 12-405: Már egyszer telefonáltunk. Január 9-én játszottunk a Torpedó telefonos játékban. És hallottuk, hogy postán küldik a nyereményt. De mi január 9. óta, a visszahívás óta nem kaptunk semmilyen értesítést. Lehetséges-e hogy ilyen hosszú idő után nem érkezett meg a posta a 4000 Ft-os nyereménnyel. Takács Jenőné, Nagykanizsa, Néphadsereg u.l.
- Héder Barnának üzenem, hogy nagyon műsorvezető és meg szeretném tudni, mikor lesz legközelebb.
- 873-437. Szojka Kornélné, Csörsz u.5.: Nagyon örülnék, ha az Incze Zsuzsa, azt hiszem ő intézi az öregeknek a sorsát, hogy mit csinálnak velem. 85 éves vagyok és rendkívül sokat kellemetlenkednek a házgondnok. Én nagyon szeretném, ha a Csörsz u.5. III.e. 2. Szojka. Nagyon örülnék, hogy ha kijönne az aki intézi az öregeknek a panaszát, mert azt hiszik, hogyha valaki 85 éves, akkor azzal akármit lehet csinálni és ki lehet használni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|