|
|
|
|
Az MDF pert indít a bajai KISZ-iskola eladása miatt
|
1989. február 18., szombat - A KISZ-iskolák eladásával kapcsolatos legfőbb ügyészségi vizsgálat megállapításaival a Magyar Demokrata Fórum bajai szervezete nem ért egyet, s bíróságnál kezdeményezi az adás-vételi szerződés megsemmisítését - jelentették be szombaton Kiskunhalason, az MDF nyílt megyegyűlésén. A per felperesei mindazon állampolgárok lesznek, akik aláírják az e célú gyűjtőívet, alperesei pedig a KISZ Központi Bizottsága - amely 100 forintos jelképes áron jutott az épülethez -, valamint a Bács-Kiskun Megyei KISZ-Bizottság. A bajai ügyvédi munkaközösség névleges perköltség felszámításával vállalja a felperesek képviseletét. A próbának is tekinthető bírósági ügy indokaként - a KISZ-iskola jelenlévő vezetőjének számos ellenérvét elvetve - a megyegyűlés elfogadta azt az állásfoglalást, hogy az ifjúság egészét megillető tulajdonnak legfeljebb csak kezelője, de tulajdonosa nem lehet az ifjúság egy szűkebb körét képviselő szervezet. Véleményük szerint a közös vagyon tulajdonosa csak a magyar állam lehet.
A hat órán át tartó, egyéni, közösségi sérelmek bőséges felsorolásával jellemzhető megyegyűlést ,,helyi társadalom-helyi hatalom,, címmel rendezték meg, az elgondolások szerint a Magyar Demokrata Fórum, valamint a politikai, tanácsi vezetők közötti párbeszédre is alkalmat adva. Valódi párbeszéd azonban nem bontakozhatott ki. Részben azért sem, mert - mint a Magyar Szocialista Munkáspárt nevében felszólalt kiskunmajsai és kiskunhalasi pártvezetők elmondták - nem egyenlő feltételekkel került sor e fórumra. Ők csak rögtönzésre szorítkozhattak, míg a Demokrata Fórum képviselői a problémák sokaságát felvető, írásos anyaggal felkészülve jöttek el. A megyegyűlés résztvevői egyetértettek abban, hgoy a jövőben egyenlő esélyeket kell minden hozzászólónak adni. A gyűlésen elhangzottak alapján 8 pontban foglalták össze az MDF állásfoglalását, amelyben egyebek között a közéleti tisztaság mielőbbi megteremtését követelve, javasolják az alkalmatlan vezetők visszahívását, s hogy az elkövetett helyi visszaélések elkövetőit haladéktalanul vonják felelősségre. (MTI)
1989. február 18., szombat 21:05
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
- Csak azt akarom mondani, ha március 1-vel bevezetik a vízdíjat a bérlakásokba, anélkül, hogy vízórát szerelnének fel, akkor éjjel-nappal folyassuk a vizet, hogy hadd folyjon a víz minél több.
- Nagykanizsa , 12-405: Már egyszer telefonáltunk. Január 9-én játszottunk a Torpedó telefonos játékban. És hallottuk, hogy postán küldik a nyereményt. De mi január 9. óta, a visszahívás óta nem kaptunk semmilyen értesítést. Lehetséges-e hogy ilyen hosszú idő után nem érkezett meg a posta a 4000 Ft-os nyereménnyel. Takács Jenőné, Nagykanizsa, Néphadsereg u.l.
- Héder Barnának üzenem, hogy nagyon műsorvezető és meg szeretném tudni, mikor lesz legközelebb.
- 873-437. Szojka Kornélné, Csörsz u.5.: Nagyon örülnék, ha az Incze Zsuzsa, azt hiszem ő intézi az öregeknek a sorsát, hogy mit csinálnak velem. 85 éves vagyok és rendkívül sokat kellemetlenkednek a házgondnok. Én nagyon szeretném, ha a Csörsz u.5. III.e. 2. Szojka. Nagyon örülnék, hogy ha kijönne az aki intézi az öregeknek a panaszát, mert azt hiszik, hogyha valaki 85 éves, akkor azzal akármit lehet csinálni és ki lehet használni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|