|
|
|
|
A parlament utolsó ülése
|
------------------------
London, 1990. február 26. (BBC, Panoráma) - Utolsó érdemi ülésszakát kezdi meg holnap a magyar parlament. S hogy milyen törvényjavaslatokat tárgyal meg, és mi az ülésszak jelentősége, azt budapesti különtudósítónk, Szakonyi Péter mondja el:
- Marathoni hosszúságúnak - de legalábbis túlzsúfoltnak - tűnik a parlament februrári ülésszaka. A képviselők elé ugyanis több mint 30 törvényjavaslat, számos interpelláció és kérdés kerül, melyek közül nem egy viharos vitát vált majd ki az ország házában is.
Terítékre kerül többek közt a közigazgatási bíróságok felállításáról, a büntető törvénykönyv módosításáról, a családi pótlék teljeskörűvé tételéről szóló, valamint az oktatási törvényt módosító javaslat.
A meglehetősen száraz és aprólékos előterjesztéseket olyan képviselői indítványok színezik, mint a pornográfia és a "szennyirodalom" terjesztésének tilalmáról szóló törvényjavaslat, vagy az MSZMP vagyonmérlegéről szóló beszámoló.
Parlamenti beszámolókkal záródik a honvédelmi vizsgálóbizottság munkája is, amely a nagy botrányt kavaró Kiskirályok mundérban című könyv megjelenését követően indult be. Végre tiszta képet nyerhetnek a képviselők a belső biztonsági szolgálat múltjáról is, hiszen az ennek kivizsgálására alakult parlamenti bizottság is befejezte munkáját.
Amint az az előzőekből is kitűnik, az utolsó érdemi ülését tartó parlament lázas munkába fog holnap reggel. Ennek okát két, egymással alig kapcsolódó tényezőben lehet fellelni. Egyrészt a kormány most igyekszik megragadni az utolsó lehetőséget a törvénykezési munka felgyorsítására. Másrészt a képviselők érzik, hogy pártjuk és saját jövőjük szempontjából közel sem mindegy, hogyan használják fel az egésznapos tévé- és rádióközvetítés adta propaganda-lehetőséget. (folyt.)
1990. február 26., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Az "Álljunk meg egy szóra" műsor vonatkozásában két észrevételt szeretnék tenni. Az egyik az, hogy sérti a fülemet, hogy a legutóbbi két-három évben nagyon elharapózott a felvállalom kifejezés. Már senki sem mondja, hogy vállalom, vagy elvállalom, ezt a felvállalom szót, szinte divatként sokszor nem odaillő alkalmakkor használják. Kérjük erről Grétsi tanár úr véleményét. A másik téma egy rendkívül zavaró jelenség, ami a mai nyilvánosság előtt való beszédben sajnos vezető politikusok és képzett szónokok esetében is, hogy a beszéd közti szüneteket ő hanggal tölti ki, ezt lassan ma már mindenki átveszi...
- Azt szeretném megkérdezni a TV2 programjától, hogy a horgász műsor, vagyis nem tudom a pontos címét, mikor lesz, mikor fogják adni, és hogy mi lesz benne. Amúgy nekem nagyon tetszik a TV2 műsora, ha lehet akkor mindig csak azt nézem."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|