|
|
|
|
- Reggeli sajtószmle 2/1. folyt.
|
A lap úgy véli: az a legfontosabb kérdés, miként lehet Kelet-Európa népeit mind politikailag, mind pedig gazdaságilag felkészíteni arra, hogy egyszer majd a közösség tagjaivá lehessenek. Igen fontos - írja az Independent, hogy Nagy-Britannia és a többi nyugat-európai ország összehangolja erőfeszítései.
Tegnapi adásunkban már szó esett róla és a Financial Times is cikkben számol be arról ma reggel, hogy a Suzuki autógyártó cég 85 millió font értékű beruházás formájában személyautó gyártását kezdi meg Magyarországon. Kelet-Európában ezzel létrejött a legnagyobb japán közös vállalkozás. De nyitánya lehet a japán tőke beáramlásának. Alig egy hónapja érkeztek az első, de máig meg nem erősített hírek arról, hogy a General Motors is üzemet építene Magyarországon, ahol Opel autók motorjait állítanák elő. A 400 millió dolláros beruházás mögött eltörpül az a 150 millió dolláros összeg, mellyel Amerika annak idején a Tungsram gyár részvényeinek felét vásárolta meg.
A japán szerződés értelmében vegyesvállalat építi majd fel az autógyárat, mely Esztergomban létesül. És, ahol 1992-ben már 15 ezer Kultus típusú kisautót gyártanának. Az utána következő három évben évi 50 ezer autó gyártását irányozták elő, majd évente 100 ezer személyautó kerül le a futószalagról. A tárgyalások már 1985-ben megkezdődtek, de mindmáig nem született döntés arról, hogy az Európai Közösség országaiba az előállított személygépkocsik hány százaléka exportálható. +++
mf
- . -
1990. január 10., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Az "Álljunk meg egy szóra" műsor vonatkozásában két észrevételt szeretnék tenni. Az egyik az, hogy sérti a fülemet, hogy a legutóbbi két-három évben nagyon elharapózott a felvállalom kifejezés. Már senki sem mondja, hogy vállalom, vagy elvállalom, ezt a felvállalom szót, szinte divatként sokszor nem odaillő alkalmakkor használják. Kérjük erről Grétsi tanár úr véleményét. A másik téma egy rendkívül zavaró jelenség, ami a mai nyilvánosság előtt való beszédben sajnos vezető politikusok és képzett szónokok esetében is, hogy a beszéd közti szüneteket ő hanggal tölti ki, ezt lassan ma már mindenki átveszi...
- Azt szeretném megkérdezni a TV2 programjától, hogy a horgász műsor, vagyis nem tudom a pontos címét, mikor lesz, mikor fogják adni, és hogy mi lesz benne. Amúgy nekem nagyon tetszik a TV2 műsora, ha lehet akkor mindig csak azt nézem."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|