|
|
|
|
Az MDF sajtótájékoztatója
|
------------------------- München, 1989. november 21. (SZER, A mai nap) - Budapesten sajtókonferenciát tartott a Magyar Demokrata Fórum. Lángh Júlia tudósít: A Magyar Demokrata Fórum ma délelőtti sajtótájékoztatóján Csengey Dénes sorsdöntőnek és történelmi jelentőségűnek ítélte, hogy Bánffy György MDF-képviselő ma bejelentette az Országgyűlésnek: december 11-iki hatállyal mondja ki önmaga feloszlatását, és kérje Szűrös Mátyást, az Országgyűlés elnökét, hogy március 11-ikére tűzze ki a parlamenti választásokat. Javasolja továbbá, hogy a köztársasági elnök választására ne január 7-ikén, hanem a parlamenti választások napján, március 11-ikén kerüljön sor. Ez - mondta Csengey Dénes - felére csökkenti a választások lebonyolításához szükséges költségeket, és kivédi azt a vádat is, miszerint a köztársaságielnök-választás és a parlamenti választás ideje közötti hatalmi pártharcban a köztársasági elnök túlzott szerepet kaphat. Az MDF mai sajtótájékoztatóján azt is bejelentették, hogy a Demokrata Fórum és a Recski Szövetség választási szövetségre léphet, és előrehaladott állapotban vannak a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társasággal folytatott tárgyalások, hasonlóképpen a választási szövetség céljából. A "Viszonyunk a kormányhoz" témában Csengey Dénes közölte, hogy az egy-két héttel ezelőtti találkozáson Németh Miklós miniszterelnök a lojális ellenzék magatartását kérte az MDF-től, amire a válasz az volt, hogy amennyiben a kormány nem pártkormány, hanem a nemzet és az átmeneti korszak kormánya, akkor ez az MDF számára elfogadható. Egyúttal az MDF közölte azt is a miniszterelnökkel, hogy betekintést kíván a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalásokba, mert a jelenlegi kormány most olyan feltételeket fogad el, vagy fogadhat el, amelyek már nem ezt a kormányt, hanem egy következő kormány kezét köthetik. Márpedig az MDF nem kívánná a mostani gazdaságpolitikát követni. (folyt.)
1989. november 21., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Az "Álljunk meg egy szóra" műsor vonatkozásában két észrevételt szeretnék tenni. Az egyik az, hogy sérti a fülemet, hogy a legutóbbi két-három évben nagyon elharapózott a felvállalom kifejezés. Már senki sem mondja, hogy vállalom, vagy elvállalom, ezt a felvállalom szót, szinte divatként sokszor nem odaillő alkalmakkor használják. Kérjük erről Grétsi tanár úr véleményét. A másik téma egy rendkívül zavaró jelenség, ami a mai nyilvánosság előtt való beszédben sajnos vezető politikusok és képzett szónokok esetében is, hogy a beszéd közti szüneteket ő hanggal tölti ki, ezt lassan ma már mindenki átveszi...
- Azt szeretném megkérdezni a TV2 programjától, hogy a horgász műsor, vagyis nem tudom a pontos címét, mikor lesz, mikor fogják adni, és hogy mi lesz benne. Amúgy nekem nagyon tetszik a TV2 műsora, ha lehet akkor mindig csak azt nézem."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|