|
|
|
|
Pozsgay Imra - lengyel interjú
|
Varsó, 1989. április 20. csütörtök (MTI-tud) - ,,Nem adok nagy esélyt egy olyan pártnak, amely azonosul a történelmi események torz értékelésével és van abban valami, amit a nyugati sajtó úgy fogalmaz, hogy Pozsgay igyekszik ügyesen átmenteni a pártot a következő korszakba,, - mondotta Pozsgay Imre abban az interjújában, ami a Przeglad Tygodniowy című lengyel hetilap legújabb számában jelent meg.
Az államiniszter a kérdésekre adott válaszaiban többek között úgy vélekedett, hogy az új magyar politikai rendszerben a köztársasági elnök igen fontos szerepet játszana és ,,nem tagadta, hogy e poszt jelöltjei között a magyar közvéleményben igen gyakran megfordul az ő neve,,. Egyetértett Bogomolov professzor ama kijelentésével, amely szerint egy semleges Magyarország nem jelentene veszélyt a Szovjetunióra, de leszögezte, a magyar semlegesség csak a katonai tömbök felszámolásával egyidőben válik reális alternatívává. Hozzátette: ,,a történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy a semleges Finnországgal a Szovjetuniónak kevesebb gondja van, mint szövetségeseivel,,.+++
1989. április 20., csütörtök 18:31
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Az "Álljunk meg egy szóra" műsor vonatkozásában két észrevételt szeretnék tenni. Az egyik az, hogy sérti a fülemet, hogy a legutóbbi két-három évben nagyon elharapózott a felvállalom kifejezés. Már senki sem mondja, hogy vállalom, vagy elvállalom, ezt a felvállalom szót, szinte divatként sokszor nem odaillő alkalmakkor használják. Kérjük erről Grétsi tanár úr véleményét. A másik téma egy rendkívül zavaró jelenség, ami a mai nyilvánosság előtt való beszédben sajnos vezető politikusok és képzett szónokok esetében is, hogy a beszéd közti szüneteket ő hanggal tölti ki, ezt lassan ma már mindenki átveszi...
- Azt szeretném megkérdezni a TV2 programjától, hogy a horgász műsor, vagyis nem tudom a pontos címét, mikor lesz, mikor fogják adni, és hogy mi lesz benne. Amúgy nekem nagyon tetszik a TV2 műsora, ha lehet akkor mindig csak azt nézem."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|