|
|
|
|
Városavató ünnepség Balatonalmádiban (Pozsgay Imre)
|
1989. április 1., szombat - Városavató ünnepséget tartottak szombaton a Balaton-part egyik legnépszerűbb településén, Balatonalmádiban. Az ünnepi tanácsülésen - amelyre meghívták Veszprém megye vezetőit, a megye városainak képviselőit - Pozsgay Imre, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, államminiszter mondott beszédet. A kisvárosi életmód értékeit méltatva hangsúlyozta: a legpéldásabb közösségeket, az értékes emberi kapcsolatok áttekinthető, ellenőrizhető, erkölcsi világát éppen a hazai kisvárosok teremthetik meg. Ez az a színtér, ahol a magyar nép a legszemléletesebben, és legmeggyőzőbben bizonyíthatja, hogy megérett önmaga szabályozására, önkormányzatára.
A továbbiakban arról szólt az államminiszter, hogy Balatanalmádi város Almádiból, Káptalanfüredből, Budatavából és Vörösberény településekből áll. Fontos, hogy ezek a nevek ne jussanak a dülő nevek sorsára, ne töröljék ki emlékezetükből az itt élők. Az új város igazán akkor lesz méltó önmagához, vállalt feladataihoz, ha történetébe beletartozik mindenki, aki idejött, aki társulni akar. Balatonalmádi szolgáltató város a szó legnemesebb értelmében, hiszen színvonalasan fogadja azokat, akiket idevonz természeti szépsége. Emellett biztos kenyeret ad az itt lakóknak az ipari környezet is. Az ünnepségen Pozsgay Imre átadta a városi rangot dokumentáló oklevelet Rácz Istvánnak, Balatonalmádi tanácselnökének. A várossá avatás alkalmából jelent meg az új Almádi Újság, amelynek elődje Almádi Újság címmel 85 évvel ezelőtt került a fürdővendégek kezébe; a jövőben rendszeres lapja lesz a fiatal városnak. (MTI)
1989. április 1., szombat 17:24
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Az "Álljunk meg egy szóra" műsor vonatkozásában két észrevételt szeretnék tenni. Az egyik az, hogy sérti a fülemet, hogy a legutóbbi két-három évben nagyon elharapózott a felvállalom kifejezés. Már senki sem mondja, hogy vállalom, vagy elvállalom, ezt a felvállalom szót, szinte divatként sokszor nem odaillő alkalmakkor használják. Kérjük erről Grétsi tanár úr véleményét. A másik téma egy rendkívül zavaró jelenség, ami a mai nyilvánosság előtt való beszédben sajnos vezető politikusok és képzett szónokok esetében is, hogy a beszéd közti szüneteket ő hanggal tölti ki, ezt lassan ma már mindenki átveszi...
- Azt szeretném megkérdezni a TV2 programjától, hogy a horgász műsor, vagyis nem tudom a pontos címét, mikor lesz, mikor fogják adni, és hogy mi lesz benne. Amúgy nekem nagyon tetszik a TV2 műsora, ha lehet akkor mindig csak azt nézem."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|