|
|
|
|
A Független Jogász Fórum állásfoglalásai (2. rész)
|
A Független Jogász Fórum szerint az, hogy az Igazságügyi Minisztérium február 23-án hozta nyilvánosságra a március 8-án az Országgyűlés elé terjesztendő alkotmánykoncepciót, nem segíti az országos vitát. A szabályozás koncepcióját valóban széles körű társadalmi vitára kell bocsátani, minden eddiginél nagyobb nyilvánossággal a sajtóban - ajánlja az FJF. Ezt követően az MSZMP és a független politikai szervezetek képviselőiből létre kellene hozni egy testületet, amely értékelné a vitákon elhangzottakat, s az Igazságügyi Minisztérium szakmai közreműködésével meghatározni az alkotmánynak a Parlament elé kerülő végleges szabályozási elveit. Az így elfogadott koncepció alapján a minisztériumi szakapparátus dolgozza ki az alkotmány szövegének tervezetét, amelyet a jogalkotásról szóló törvény értelmében szintén társadalmi vitára kell bocsátani. Az elhangzott javaslatok figyelembevételével a minisztérium készítené el a végleges törvényjavaslatot, miközben az MSZMP és a független politikai szervezetek képviselőiből álló testület konzultatív feladatot látna el. A Független Jogász Fórum javaslata az, hogy mindezzel párhuzamosan - biztosítva a választás lehetőségét - a jelenlegi Országgyűlés helyett egy valóságos népképviseleti szervet kell létrehozni. Ez lehet egyedül alkalmas arra, hogy egy hiteles, a nemzet sorsát hosszú távon is meghatározó alaptörvényt fogadjon el. A kormány terjessze az Országgyűlés nyári ülésszaka elé a párttörvényre, valamint az egyszeri alkalomra szóló választójogi törvényre vonatkozó javaslatot - mondja ki az állásfoglalás. (Az FJF már elkészített egy ilyen törvénytervezetet, amelyet a felgyorsult politikai folyamatok miatt esetleg előrehozott választás lebonyolítására szánt.) A párttörvény és az ideiglenes választójogi törvény elfogadását követően az Országgyűlés oszlassa fel önmagát. Állásfoglalásában a független jogászok testülete végül leszögezi, hogy az alkotmány legitimációját csak egy népképviseleti Országgyűlés biztosíthatja, és nem egy esetleges népszavazás, amely természeténél fogva legfeljebb az alkotmányozás szükségességének eldöntésére lenne alkalmas, de nem egy bonyolult szabályozás helyességének megitélésére. (MTI)
1989. március 4., szombat 12:27
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Az "Álljunk meg egy szóra" műsor vonatkozásában két észrevételt szeretnék tenni. Az egyik az, hogy sérti a fülemet, hogy a legutóbbi két-három évben nagyon elharapózott a felvállalom kifejezés. Már senki sem mondja, hogy vállalom, vagy elvállalom, ezt a felvállalom szót, szinte divatként sokszor nem odaillő alkalmakkor használják. Kérjük erről Grétsi tanár úr véleményét. A másik téma egy rendkívül zavaró jelenség, ami a mai nyilvánosság előtt való beszédben sajnos vezető politikusok és képzett szónokok esetében is, hogy a beszéd közti szüneteket ő hanggal tölti ki, ezt lassan ma már mindenki átveszi...
- Azt szeretném megkérdezni a TV2 programjától, hogy a horgász műsor, vagyis nem tudom a pontos címét, mikor lesz, mikor fogják adni, és hogy mi lesz benne. Amúgy nekem nagyon tetszik a TV2 műsora, ha lehet akkor mindig csak azt nézem."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|