|
|
|
|
Az ÁBMH és a társadalmi szervezetek képviselőinek vitája a sztrájktörvényről (2. rész)
|
A HNF apparátusa is azzal ért egyet, hogy a törvény ne szoritsa a gyárkapukon belülre a sztrájkot, hanem tegye lehetővé az érdekek kifejezését minden olyan gazdasági, szociális és politikai kérdésben, amely az emberek tömegeit érinti. Fodor László, a Magyar Gazdasági Kamara képviseletében viszont nem tudott azonosulni ezzel az állásponttal. Mint mondta, a kamara a sztrájkot csak a munkáltatók és a munkavállalók közötti gazdasági érdekkonfliktusok rendezésének végső eszközeként tudja értelmezni, mert a munkáltatóknak nincs ráhatásuk az egyéb problémák megelőzésére, megoldására. Ezzel kapcsolatban nagy hangsulyt kapott a vitában, hogy - tulajdonviszonyainkból adódóan - a tulajdonosi érdekek nem különülnek el élesen a munkavállalói érdekektől, s igy bizonytalan, hogy az egyeztetések során ki kit képvisel. Több kifogás érte a Munka Törvényvénykönyvének tervezett módositását. A társadalmi szervezetek részéről felmerült, hogy a tervezett változtatások veszélyeztetik a független szakszervezetek létét, s a módositott forma sem ad elegendő mozgásteret érdekeik érvényre juttatásához. Halmos Csaba - egyetértve az észrevételek többségével -, elmondta, hogy az 1990 végére elkészül az uj Munka Törvénykönyve. Addig is követni kell a gazdasági élet változásait, s igy indokoltnak tartja a tervezett módositásokat. A munkaügyi kormányzat nyitott minden olyan javaslat iránt, amely elősegíti, hogy jó törvény szülessék - mondta végezetül az ÁBMH elnöke. Ezért a törvényjavaslatok feletti vitát folytatni kell. A törvényjavaslatok tárgyalásának elhalasztásával viszont nem értett egyet, de arra igéretet tett, hogy a márciusi Országgyűlés előtt ismerteti a viták során felmerült véleményeket, észrevételeket. (MTI)
1989. február 27., hétfő 16:31
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Az "Álljunk meg egy szóra" műsor vonatkozásában két észrevételt szeretnék tenni. Az egyik az, hogy sérti a fülemet, hogy a legutóbbi két-három évben nagyon elharapózott a felvállalom kifejezés. Már senki sem mondja, hogy vállalom, vagy elvállalom, ezt a felvállalom szót, szinte divatként sokszor nem odaillő alkalmakkor használják. Kérjük erről Grétsi tanár úr véleményét. A másik téma egy rendkívül zavaró jelenség, ami a mai nyilvánosság előtt való beszédben sajnos vezető politikusok és képzett szónokok esetében is, hogy a beszéd közti szüneteket ő hanggal tölti ki, ezt lassan ma már mindenki átveszi...
- Azt szeretném megkérdezni a TV2 programjától, hogy a horgász műsor, vagyis nem tudom a pontos címét, mikor lesz, mikor fogják adni, és hogy mi lesz benne. Amúgy nekem nagyon tetszik a TV2 műsora, ha lehet akkor mindig csak azt nézem."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|