|
|
|
|
TASZSZ-kommentár az MSZMP KB ülésének eredményeiről - 1.
|
Moszkva, 1989. február 17. péntek (MTI-TASZSZ) - Az MSZMP Központi Bizottságának a többpártrendszerről szóló döntése - a nyugati sajtó véleményével ellentétben - korántsem a magyar párt gyengeségének a jele. Sőt, ez a határozat a szocialista társadalom bonyolultabb, korszerűbb modellje felé tett lépésnek, az országban kialakult helyzet realista elemzése eredményének tekinthető. Ezt hangsúlyozta pénteken közölt elemzésében Alekszandr Kondrasov, a TASZSZ hírügynökség politikai szemleírója.
A többpártrendszer melletti állásfoglalással a párt kétségtelenül fontos taktikai jellegű engedményt tett azoknak az erőknek, amelyek nem osztják az MSZMP álláspontját. De ellentmond-e ez a lépés a párt stratégiai céljainak, annak a törekvésének, hogy megújítsa a szocialista társadalmat, hogy megszilárdítsa a gazdaságot, hogy kiépítse a demokratikus intézmények rendszerét? - teszi fel a kérdést a kommentátor, megállapítva: a mai magyar körülmények között e célok eléréséhez nyilvánvalóan a társadalom összefogásán, a kompromisszumokon, az álláspontok és vélemények versengésén, s nem a tilalmakon vagy a korlátozásokon keresztül vezet az út. A többpártrendszer ugyanakkor önmagában aligha képes elősegíteni a gazdasági feladatok megoldását, a társadalmi feszültségek felszámolását. Ezt jelezték az ülés anyagai is, amelyekben rámutattak a többpártrendszerhez fűződő illúziókra, valamint arra is, hogy a politikai és gazdasági célok valóra váltásához elsősorban minden politikai erő egyetértésére, a fokozatosságra, stabilitásra, a rend és nyugalom fenntartására van szükség. Az ülés után ha nem is egyszerűbbekké, de sokkal világosabbakká váltak a Magyarország előtt álló problémák, s ez kétségtelenül megkönnyíti a megoldásukhoz vezető utat is - olvasható a kommentárban, amely utal arra, hogy a tavalyi országos pártkonferencia óta történt események számos új kérdést vetettek fel. Nyilvánvalóan időre volt szükség ahhoz, hogy a párt végiggondolja a történteket, s hogy kidolgozza saját elvi álláspontját minden újonnan felmerült kérdést illetően. Ezek közül többre választ is adott Grósz Károly az ülésen elhangzott beszédében. Bebizonyosodott, hogy az események menetét a párt nem veszíti szem elől, az MSZMP elvi alapon itéli meg a vele szembenálló erők tevékenységét, és a társadalom irányításának új politikai módszereit dolgozza ki. (folyt.)+++
1989. február 17., péntek 16:22
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Az "Álljunk meg egy szóra" műsor vonatkozásában két észrevételt szeretnék tenni. Az egyik az, hogy sérti a fülemet, hogy a legutóbbi két-három évben nagyon elharapózott a felvállalom kifejezés. Már senki sem mondja, hogy vállalom, vagy elvállalom, ezt a felvállalom szót, szinte divatként sokszor nem odaillő alkalmakkor használják. Kérjük erről Grétsi tanár úr véleményét. A másik téma egy rendkívül zavaró jelenség, ami a mai nyilvánosság előtt való beszédben sajnos vezető politikusok és képzett szónokok esetében is, hogy a beszéd közti szüneteket ő hanggal tölti ki, ezt lassan ma már mindenki átveszi...
- Azt szeretném megkérdezni a TV2 programjától, hogy a horgász műsor, vagyis nem tudom a pontos címét, mikor lesz, mikor fogják adni, és hogy mi lesz benne. Amúgy nekem nagyon tetszik a TV2 műsora, ha lehet akkor mindig csak azt nézem."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|