|
|
|
|
,,Területrendezés,,
|
Oltványi Ottó, az MTI tudósítója jelenti:
Bukarest, 1989. február 16. csütörtök (MTI-tud) - Hargita megyében Ditró lesz az egyik ,,agráripari központ,,. Környékén nagy kiterjedésű mezőgazdasági teruletek vannak és ipara is jelentős részarányt képvisel a megye árutermelésében. - A községközpontot bemutatva a Hargita című napilap megemlíti, hogy Ditrón már 10 tömbház épült. Ezekben kaptak helyet a mezőgazdaságban és más területeken dolgozó szakemberek. Ismerteti a hétezer lakosú község fejlődését, s összegzésül megállapítja: ,,a Gyergyó vidéki település mindenben megfelel azoknak a követelményeknek, amelyeket a pártdokumentumok az agráripari központok létesítésének feltételeiként említenek,,.
Máramaros megyében különleges figyelmet kell fordítani a ,,terület- és helységrendezési program,, következetes megvalósítására, ,,szoros összefüggésben a földalap ésszerű kihasználásával,, - írja a Bányavidéki Fáklya. A lap arról az aktívaülésről számol be, amelyet a megyei pártbizottság Nagybányán tartott. Ezen nemcsak a ,,területrendezés,, kérdéseit tekintették át, hanem a megye tavalyi munkáját és ez évi feladatait is. Elhatározták, hogy a pártszerveknek ,,javítaniuk kell munkastílusukat,,. Határoztak arról is, hogy az elkövetkezendő hetekben, hónapokban, a városokban és községekben párttanácskozásokon, továbbá vállalatok, intézmények, mezőgazdasági egységek, valamint társadalmi és tömegszervezetek nyílt gyűlésein megvitatják Nicolae Ceausescu ,,expozéit,,.+++
1989. február 16., csütörtök 20:58
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Az "Álljunk meg egy szóra" műsor vonatkozásában két észrevételt szeretnék tenni. Az egyik az, hogy sérti a fülemet, hogy a legutóbbi két-három évben nagyon elharapózott a felvállalom kifejezés. Már senki sem mondja, hogy vállalom, vagy elvállalom, ezt a felvállalom szót, szinte divatként sokszor nem odaillő alkalmakkor használják. Kérjük erről Grétsi tanár úr véleményét. A másik téma egy rendkívül zavaró jelenség, ami a mai nyilvánosság előtt való beszédben sajnos vezető politikusok és képzett szónokok esetében is, hogy a beszéd közti szüneteket ő hanggal tölti ki, ezt lassan ma már mindenki átveszi...
- Azt szeretném megkérdezni a TV2 programjától, hogy a horgász műsor, vagyis nem tudom a pontos címét, mikor lesz, mikor fogják adni, és hogy mi lesz benne. Amúgy nekem nagyon tetszik a TV2 műsora, ha lehet akkor mindig csak azt nézem."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|