|
|
|
|
MSZMP KB - TASZSZ
|
Budapest, 1989. február 12. vasárnap (TASZSZ) - A TASZSZ hírügynökség vasárnap hírt adott az MSZMP KB ülésének befejeztéről, majd egy gépelt oldalnyi terjedelemben külön anyagban ismertette az ülésről kiadott közleményt.
A jelentés kiemeli, hogy a Központi Bizottság álláspontja szerint a politikai pluralizmust a többpártrendszer keretein belül lehet megvalósítani Magyarországon. A történelmi tapasztalatok szerint ilymódon lehet megteremteni a legjobb biztosítékokat a vezetés tevékenységének ellenőrzésére, a hatalommal való visszaélés elkerülésére. A Központi Bizottság ezzel egyidejűleg rámutatott arra, hogy a többpártrendszerrel kapcsolatban illúziók is léteznek, különösen ami a gazdasági és szociális gondok megoldását illeti. Az MSZMP a politikai átalakításban vezető szerepet kiván betölteni, s ezt politikai eszközökkel kivánja megvalósítani - írta a TASZSZ. A hírügynökség beszámolt arról, hogy a KB-ülésen megvitatták az elmúlt négy évtized elemzésével foglalkozó bizottság dokumentumát. Az erről folytatott vitában arra a következtetésre jutottak, hogy az 1956-ban bekövetkezett politikai robbanás oka az volt, hogy a korábbi vezetés képtelen volt a megújulásra. Ennek következtében valóságos népfelkelés robbant ki, amelyben szerepet játszottak a demokratikus szocializmus erői, de a kezdetektől fogva hallatták hangjukat a reakciós erők, a deklasszált elemek is. 1956 október végétől egyre gyakrabban került sor ellenforradalmi jellegű megnyilvánulásokra. Az MSZMP Központi Bizottsága fontosnak tartja, hogy a tények és a dokumentumok alapján további kutatásokat végezzenek az 1956-ban bekövetkezett nemzeti tragédiáról - hangsúlyozza a hírügynökség. A TASZSZ végezetül megemlíti, hogy a KB munkacsoportot alakított a különböző politikai és társadalmi szervezetekkel folytatandó két- és sokoldalú tárgyalások előkészítése céljából.+++
1989. február 12., vasárnap 19:56
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Az "Álljunk meg egy szóra" műsor vonatkozásában két észrevételt szeretnék tenni. Az egyik az, hogy sérti a fülemet, hogy a legutóbbi két-három évben nagyon elharapózott a felvállalom kifejezés. Már senki sem mondja, hogy vállalom, vagy elvállalom, ezt a felvállalom szót, szinte divatként sokszor nem odaillő alkalmakkor használják. Kérjük erről Grétsi tanár úr véleményét. A másik téma egy rendkívül zavaró jelenség, ami a mai nyilvánosság előtt való beszédben sajnos vezető politikusok és képzett szónokok esetében is, hogy a beszéd közti szüneteket ő hanggal tölti ki, ezt lassan ma már mindenki átveszi...
- Azt szeretném megkérdezni a TV2 programjától, hogy a horgász műsor, vagyis nem tudom a pontos címét, mikor lesz, mikor fogják adni, és hogy mi lesz benne. Amúgy nekem nagyon tetszik a TV2 műsora, ha lehet akkor mindig csak azt nézem."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|