|
|
|
|
Grósz-interjú (1. rész)
|
1989. február 12., vasárnap - A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának kétnapos ülését követően Grósz Károly, az MSZMP főtitkára interjút adott Aczél Endrének, a TV A Hét című műsora főszerkesztőjének, valamint Mester Ákosnak, a Rádió 168 óra című műsora felelős szerkesztőjének.
- Az lenne a leglogikusabb, hogy ha azzal kezdenénk ezt a beszélgetést, hogy mi a rezüméje a Központi Bizottság ülésének? Én azt hiszem, hogy az még indokoltabb, hogy ha azt kérdezem, hogy mi volt a tétje? - A tét nagy. A pártértekezlettel elindítottunk egy politikai folyamatot, programunkban is célul tűzve, hogy kialakítjuk a politikai pluralizmus rendszerét és mechanizmusát. Nyolc hónap után most jutottunk el odáig, hogy döntenünk kellett: hogyan valósuljon ez meg a gyakorlatban. Az alternatíva: egypártrendszer viszonyai között legyen-e pluralizmus, vagy pedig többpártrendszer viszonyai között? Nagyon nehéz kérdés. A Központi Bizottság úgy döntött, hogy a többpártrendszer viszonyai között, annak szervezeti struktúrájában képzeli el a politikai pluralizmus továbbfejlesztését. Ez volt a tét. - Ezen a ponton ketté lehet választani ezt a kérdést? Az említett folyamatot a párt tudomásul veszi, vagy támogatja is? - Nemcsak támogatja, nemcsak tudomásul veszi, hanem kezdeményezi. Sok vita volt arról, szabad-e még egyszer kockáztatnunk, és egy olyan vállalkozást elindítanunk, hogy egy párt viszonyai között építsük ki a szocialista pluralizmus mechanizmusát. Arra a következtetésre jutottunk két nagy élményanyag alapján - az 1956 előtti, illetőleg az elmúlt évek politikai és gazdasági feszültségei alapján -, hogy ezen az úton nem járhatunk tovább. Nem hiszem, hogy a többpártrendszer önmagában biztosíték arra, hogy egy társadalomban hasonló jellegű hibák nem fordulnak elő. Az azonban látszik, hogy mi, magyarok az egypártrendszer viszonyai között nem tudtunk olyan biztosítékokat kiépíteni, amelyek megakadályoznák, hogy ismét előforduljanak ilyen szubjektív forrásból eredő torzulások. - Tehát Ön voltaképpen azt mondja, hogy a többpártrendszer bevezetésével - vagy bevezetésétől - a szubjektivizmusból adódó hibák elkerülését, vagy ismétlődésének megakadályozását várják? (folyt.köv.)
1989. február 12., vasárnap 15:33
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Az "Álljunk meg egy szóra" műsor vonatkozásában két észrevételt szeretnék tenni. Az egyik az, hogy sérti a fülemet, hogy a legutóbbi két-három évben nagyon elharapózott a felvállalom kifejezés. Már senki sem mondja, hogy vállalom, vagy elvállalom, ezt a felvállalom szót, szinte divatként sokszor nem odaillő alkalmakkor használják. Kérjük erről Grétsi tanár úr véleményét. A másik téma egy rendkívül zavaró jelenség, ami a mai nyilvánosság előtt való beszédben sajnos vezető politikusok és képzett szónokok esetében is, hogy a beszéd közti szüneteket ő hanggal tölti ki, ezt lassan ma már mindenki átveszi...
- Azt szeretném megkérdezni a TV2 programjától, hogy a horgász műsor, vagyis nem tudom a pontos címét, mikor lesz, mikor fogják adni, és hogy mi lesz benne. Amúgy nekem nagyon tetszik a TV2 műsora, ha lehet akkor mindig csak azt nézem."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|