|
|
|
|
Az Interkoncert sajtótájékoztatója
|
1989. február 10., péntek - Az Interkoncert tevékenységében az egyik legnagyobb változás volt, hogy tavaly megszünt monopolisztikus helyzete - - mondotta Orosz László igazgató, pénteken a Magyar Sajtó Házában tartott sajtótájékoztatón.
Az elmúlt évben a szerződéskötések és a fellépések száma körülbelül megegyezett az előző évivel, s a gazdasági eredmények is hasonlóan alakultak. A bevétel mintegy 96 millió forint volt, a devizabevétel 4,1 millió dollár. Kiemelkedett a programok közül a Magyar Állami Hangversenyzenekar turnéja Japánban, Olaszországban és az NDK-ban, a Liszt Ferenc Kamarazenekar 12 hangversenykörútja 20 országban, és a londoni Bartók-fesztivál. A sajtótájékoztatón beszámoltak az idei tervekről, így például a Magyar Állami Operaház teljes társulatának fellépéséről február végén Londonban, a Covent Gardenben, valamint az ősszel esedékes Barbican Center-beli magyar zenei vendégszereplésekről. Áprilisban Leningrádban magyar művészek közreműködésével, s így az Interkoncert szervezésében is, adják elő Muszorgszkij: Szalambo című darabját. A sajtótájékoztatón bemutatkozott a Budapest Multisinfonietta Zenekar vezetője, Sándor János, s terveikről elmondta, hogy mind a nagy klasszikusok - Beethoven, Schubert, Haydn - mind pedig a modern zeneszerzők - többek közt Durkó Zsolt, Bozay Attila - műveit tartják programjukon. Legközelebb február 18-án a Zenés Tévészínházban szerepelnek. Ezt követően a New York City Balett szólistáival fognak turnézni Ausztriában, Svájcban és az NSZK-ban. Az idén a Magyar Állami Operaház teljes Bartók programjával lép fel Londonban, majd a Magyar Kultúra Napjain Csehszlovákiában. A Győri Balett az NSZK-ba és Japánba utazik, a Katona József Színház pedig az NSZK-ba és Londonba. (MTI)
1989. február 10., péntek 17:05
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Az "Álljunk meg egy szóra" műsor vonatkozásában két észrevételt szeretnék tenni. Az egyik az, hogy sérti a fülemet, hogy a legutóbbi két-három évben nagyon elharapózott a felvállalom kifejezés. Már senki sem mondja, hogy vállalom, vagy elvállalom, ezt a felvállalom szót, szinte divatként sokszor nem odaillő alkalmakkor használják. Kérjük erről Grétsi tanár úr véleményét. A másik téma egy rendkívül zavaró jelenség, ami a mai nyilvánosság előtt való beszédben sajnos vezető politikusok és képzett szónokok esetében is, hogy a beszéd közti szüneteket ő hanggal tölti ki, ezt lassan ma már mindenki átveszi...
- Azt szeretném megkérdezni a TV2 programjától, hogy a horgász műsor, vagyis nem tudom a pontos címét, mikor lesz, mikor fogják adni, és hogy mi lesz benne. Amúgy nekem nagyon tetszik a TV2 műsora, ha lehet akkor mindig csak azt nézem."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|