|
|
|
|
EK-csúcs - magyar és lengyel miniszterelnök meghívása
|
Baracs Dénes, az MTI tudósítója jelenti:
Brüsszel/Rotterdam, 1989. november 19. vasárnap (MTI-tud.) - Az Európai Közösség szombat esti párizsi csúcstalálkozóján elhatározták, hogy meghívják a magyar és a lengyel miniszterelnököt arra a miniszteri szintű találkozóra, amelyet december 13-án feltehetően Brüsszelben tartanak meg a két ország reformjainak támogatására irányuló Phare-tervben részt vevő 24 ország külügyminiszterei - közölte vasárnapra virradóra a rotterdami repülőtéren megtartott sajtóértekezletén Hans van den Broek. A holland külügyminiszter Párizsból tért vissza, miután részt vett a találkozón. A hajnali sajtóértekezletről az ANP holland hírügynökség számolt be.
A meghívás célja módot adni a két kormányfőnek arra, hogy személyesen ismertessék országuk helyzetét és maguk fejthessék ki, milyen támogatásra van szükségük, A tizenkettek a szombati vacsora után nem tették közzé Párizsban e meghívás tényét, megfigyelők szerint feltehetően protokolláris szempontokból - hogy előbb a meghívottakat tájékoztassák. Hans van den Broek annak a beszámolónak alapján, amelyet Roland Dumas francia külügyminiszter adott a héten Budapesten és Varsóban az Európai Közösség Miniszteri Tanácsa elnökeként folytatott tárgyalásairól, ,,rendkívül kritikusnak,, nevezte Lengyelország és Magyarország gazdasági helyzetét. A 24-ek miniszteri szintű értekezlete, amelyet az Európai Közösség külügyminiszterei kezdeményeztek november 6-án, az első magas szintű politikai találkozója lesz a Phare-akcióban részt vevő országoknak. Az eddig megtartott két brüsszeli megbeszélés szakértői szintű volt, augusztus 1-jén, illeve szeptember 26-án. +++
1989. november 19., vasárnap 12:44
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Az "Álljunk meg egy szóra" műsor vonatkozásában két észrevételt szeretnék tenni. Az egyik az, hogy sérti a fülemet, hogy a legutóbbi két-három évben nagyon elharapózott a felvállalom kifejezés. Már senki sem mondja, hogy vállalom, vagy elvállalom, ezt a felvállalom szót, szinte divatként sokszor nem odaillő alkalmakkor használják. Kérjük erről Grétsi tanár úr véleményét. A másik téma egy rendkívül zavaró jelenség, ami a mai nyilvánosság előtt való beszédben sajnos vezető politikusok és képzett szónokok esetében is, hogy a beszéd közti szüneteket ő hanggal tölti ki, ezt lassan ma már mindenki átveszi...
- Azt szeretném megkérdezni a TV2 programjától, hogy a horgász műsor, vagyis nem tudom a pontos címét, mikor lesz, mikor fogják adni, és hogy mi lesz benne. Amúgy nekem nagyon tetszik a TV2 műsora, ha lehet akkor mindig csak azt nézem."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|