|
|
|
|
Reformműhely tanácskozás Kecskeméten (12. rész)
|
A mozgalmat kezdeményező értelmiségnek éppen abban van óriási felelőssége, hogy ne maradjon az értelmiség szűk körű mozgalma, hanem találja meg az utat a munkások, a mezőgazdaságban és más ágazatokban dolgozók legvállalkozóbb szellemű tagjaihoz. A vitában elhangzottakat Nyers Rezső és Pozsgay Imre foglalta össze. Nyers Rezső az elhangzottakra reagálva elismerte a kormánynak címzett bírálatok jogosságát, de kifejtette, hogy a fordulat szándéka vezérli a kormányt. Véleménye szerint a szétválás vagy együttmaradás kérdésében az a helyes válasz, hogy a reformerők hódítsák meg programjuknak az MSZMP-tagság zömét. A sürgetően felvetett pártkongresszussal kapcsolatban úgy vélekedett, hogy ebben dönteni a párttagság az illetékes, a reformkörök, s így e tanácskozás résztvevői is természetesen javaslatot tehetnek. A reformerők széttagoltságát - ellentétben néhány felszólalóval - nemcsak bajnak tartja, hanem jónak is, hiszen ez mindenképpen üdvözlendő, ha sokféle területen tevékenykedő, politikai nézetű ember gondolkodik hasonlóan. Véleménye szerint szervezeti összefogás helyett eszmei, mozgalmi összefogásra van szükség. Pozsgay Imre vitazárójában csatlakozott ahhoz az egyöntetű véleményhez, hogy a politikai-gazdasági reform késésben van. Rámutatott, hogy egy esetleges ártkongresszus nem oldaná meg a politikai problémákat, s kikényszeríthet egy pártszakadást, amit a mostani tanácskozás résztvevői mindenképpen igyekeztek elkerülni. Ennek az összejövetelnek nem is ez volt a célja, hanem az, hogy a jelenlevők nyílt mozgalmi fórumot találjanak, kipróbálják egymás gondolatait. A mostani tanácskozás a gondolatok párbeszédében ugyan kissé egyoldalúra sikeredett, de fel kell készülni arra, hogy a továbbiakban csak ütközetekben, gyötrelmes polémiákban képzelhető el a reformgondolat kibontakoztatása. Nem szabad félni az ütközésektől, mint ahogy hamis illúzió az is, hogy az MSZMP egyedül meg tudja oldani az ország összes problémáját. A fontos az, hogy a kecskeméti tanácskozással megkezdődött a párbeszéd. Ugyancsak lényeges,; egyre nyilvánvalóbban megmutatkozik, ennek a pártnak a tagjai a továbbiakban már nem vállalják azt a szerepet, hogy a felsőbbséget állandó helyeslésükről biztosítsák. A pártszakadásra visszatérve úgy ítélte meg, hogy semmiféle fejlemény nem várható itt, de kívánatos az lenne, ha a reform hívei megtalálnák azokat a gondolatokat, amelyekhez az MSZMP-nek legalább 500-600 ezer tagja csatlakozna. (folyt.köv.)
1989. április 15., szombat 21:45
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Az "Álljunk meg egy szóra" műsor vonatkozásában két észrevételt szeretnék tenni. Az egyik az, hogy sérti a fülemet, hogy a legutóbbi két-három évben nagyon elharapózott a felvállalom kifejezés. Már senki sem mondja, hogy vállalom, vagy elvállalom, ezt a felvállalom szót, szinte divatként sokszor nem odaillő alkalmakkor használják. Kérjük erről Grétsi tanár úr véleményét. A másik téma egy rendkívül zavaró jelenség, ami a mai nyilvánosság előtt való beszédben sajnos vezető politikusok és képzett szónokok esetében is, hogy a beszéd közti szüneteket ő hanggal tölti ki, ezt lassan ma már mindenki átveszi...
- Azt szeretném megkérdezni a TV2 programjától, hogy a horgász műsor, vagyis nem tudom a pontos címét, mikor lesz, mikor fogják adni, és hogy mi lesz benne. Amúgy nekem nagyon tetszik a TV2 műsora, ha lehet akkor mindig csak azt nézem."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|