Rendszerváltás és az MTI

	A kormány meghátrálása nem az ellenzék győzelme
----------------------------------------------- München, 1990. július 15. (SZER, Világhíradó) - Kemény István szemügyre veszi a kormány csomagtervét és egyben bírálja az ellenzéket is: - A kormány nem mondott le gyors csomagtervének végrehajtásáról, de lemondott arról, hogy azt a parlamenttel elfogadtassa. Az utóbbi döntés - tehát a parlamenti jóváhagyásról való lemondás - csak azzal magyarázható, hogy a parlamenti jóváhagyást nem is tudták volna megszerezni. Presztízsveszteség a parlamenti szavazás előli kitérés, de még nagyobb lett volna a presztízsveszteség, ha a rövid távú programot a parlament elutasította volna. Tölgyessy Péter az ellenzék győzelmének minősítette a kormány visszavonulását - ebben azonban nyilvánvalóan tévedett. Nem az ellenzék erős a parlamentben, hanem a kormánykoalíció gyenge. A koalíció pártjai többségben vannak, de a számszerű többséget a kormány nem tudta realizálni. Nem számíthatott a kisgazdapárti képviselők jórészének szavazataira és nem számíthatott az MDF-képviselők egy részének szavazataira sem. Kár ezt a gyengeséget ellenzéki győzelemnek feltüntetni. Az ellenzéknek természetes törekvése, hogy a helyhatósági választásokon erősítse pozícióit, és hogy a következő parlamenti választást megnyerje. A kormánynak viszont az a feladata, hogy az ország gazdasági helyzetét javítsa. Parlamenti gyengesége megnehezíti a feladat végrehajtását. A gyors csomagterv legtöbbet támadott pontjai az áremelések voltak. Támadták ezeket azzal, hogy nincs szükség ilyen mérvű áremelésekre. Ez az érv nyilvánvalóan nem állja meg a helyét. Néhány bíráló talán azért használta, mert rosszul ismeri a gazdasági helyzetet. Mások tudják, hogy ezekre szükség van, de nem akarták elmulasztani az alkalmat arra, hogy kortesbeszédet mondjanak. (folyt.) 1990. július 15., vasárnap
Vissza » A hírhez kapcsolódik »

	- A kormány meghátrálása - 1. folyt.
Más bírálók szerint áremelések helyett a lakáshitel támogatások 70 milliárdos terhét kellett volna napirendre tűzni. Kétségtelen, hogy a kormánynak ezt valóban meg kellett volna tennie. A gyors csomagtervnek súlyos hibája, hogy ez hiányzik belőle. Ez azonban nem változtat azon, hogy mindkettőre szükség van, áremelésekre is, a lakáshitel támogatások rendezésére is. A bírálat akkor lett volna helytálló, ha azt mondta volna, hogy igen, szükség van áremelésekre, ezt szomorúan elfogadjuk - de hibáztatjuk, hogy nem tűzték napirendre a lakáshiteleket. Megint más bírálatok szerint az áremeléseknek inflációs hatásuk van. Ez igaz, de megint csak az mondható, hogy az áremelés inflációs hatásával együtt is elkerülhetetlen lépés. Az inflációt illetően különben sok az öncsalás, és az öncsalásból eredő megtévesztés. Nem volna szabad olyan célt kitűzni, amely nem érhető el. Nem volna szabad azt ígérni, hogy az infláció rátáját két, vagy három év alatt 10 százalék alá szorítják. El lehetne érni - és el is kellene érni - az infláció gyorsulásának megállítását. Azt kellene célul kitűzni, hogy az infláció rátája 1991-ben és 1992-ben azonos legyen az 1990 évivel. Infláció ellen általán deflációval szoktak küzdeni. A defláció azonban éppen olyan káros beavatkozás, mint az infláció. Mindkettőnek egyik hátrányos következménye a kalkulálhatatlanság. A helyes eljárás az lenne, ha az őszre kialakuló inlfáció nagyságát meghagynák és minden további pénzromlást megakadályoznának. Ebben az esetben végre eljutnánk odáig, hogy a gazdasági élet szereplői kiszámítható jövővel tudnának kalkulálni. +++ 1990. július 15., vasárnap
Vissza »