|
|
|
|
Aukció
|
(Lángh Júlia) München, 1989. február 20. (SZER, Magyar Híradó) - Modern művészeti aukció Budapesten a romániai menekültek javára. Siker anyagi, erkölcsi és művészeti szempontból egyaránt. Tamás Noémi festőművész kezdeményezésére a Független Menedék Bizottság szervezte és rendezte a február 10-ikén megnyílt kiállítást, amelyen 454 művész 816 alkotását mutatták be. A múlt szombaton és vasárnap tartott aukción a műalkotások 45 százaléka elkelt, ami egészen ritka jó arányban számít a modern művészeti aukciók átlagához képest. A vásárlókat a művészet iránti érdeklődés mellett a jótékonyság is vezérelte. Például egy kisvállalkozó, aki eddig soha nem vett műtárgyakat, húsz képet vásárolt, hogy ezzel is támogassa a romániai menekülteket. A művészek vagy az eladási ár teljes összegét, vagy 50 százalékát ajánlották fel a menekültek javára. Ez utóbbi esetben elsősorban azért csak az összeg felét, mert nekik is pénzbe került a nyersanyag és az előállítás. Az aukció bruttó bevétele 1 millió 836 ezer forint. Ebből le kell számítani az áfa összegét - 25 százalékot - azoknak a műtárgyaknak az esetében, amelyeknek a művész csak a bevétel felét ajánlotta fel a menekülteknek. A teljes felajánlások adómentesek. Az áfa még így is jelentősen csökkenti majd a menekültek megsegítésére felhasználható összeget, de a Menedék Bizottság és a Bizományi Áruház Vállalat tárgyalni kíván ez ügyben az adóhivatallal. Magát az aukciót a Bizományi Áruház Vállalat szakértői vezették le, természetesen ingyen, és igen jelentős segítséget nyújtva az egész eseményhez, a zsűrizést is beleértve. Ugyancsak dicséretes segítséget nyújtott a kiállításnak és aukciónak helyiséget adó Munkásmozgalmi Múzeum, amelynek dolgozói a ruhatárostól az őrökig mindvégig készségesek voltak. Viszont a Magyar Képzőművészek-és Iparművészek Szövetsége, amelynek a neve szerepel a meghívón, és amely megkapja a levonások utáni tiszta bevétel felét, hogy Romániából menekült művészek között szétossza, nem képviseltette magát sem a kiállítás megnyitóján, sem az aukción. Mindenki más segítőkész volt. A Menedék Bizottság tagjai saját kezűleg építették fel a kiállítást, és a védnökök is sokat tettek a sikerért. Például Balczó András a kiállítás egy hete alatt mindvégig saját maga árulta egy tatabányai iparművésznő ékszereit, a bevétel, természetesen szintén a menekülteké. Bodor Pál, Mészöly Miklós, Törőcsik Mari ugyancsak sokat tett azért, hogy az aukció létrejöjjön és sikeres legyen. Még egy örömhír: ez az aukció alapja lett egy osztrák-magyar kulturális vállalkozásnak. Az osztrák Dominó szállodalánc tulajdonosa több mint félmillió forint értékben vásárolt képeket, ezekből aukciót rendez Bécsben, és a továbbiakban rendszeresen kíván modern magyar műalkotásokat vásárolni. +++
1989. február 20., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Kérem szíveskedjenek azon gondolkozni, hogy miért kell a TV újságot, amit vetítenek, sötét alapon sötét betűkkel adni, egyszerűen nem tudom elolvasni, akármilyen szemüveget veszek fel képtelenség elolvasni. Miért nem lehet világos alapon sötét betűket adni. Nagyon szépen köszönöm, hogy beszélhettem.
- Szeretném megkérdezni, hogy a műsor szerint ma angol nyelvlecke van 14.15-kor. Miért nem a műsor szerint megy ez ma? Én nem tudom megérteni. - Nyírbátorból vagyok a 11-117-es telefonról. A BUMM játékban résztvettem és nyertem még január első hetében és még mindig nem kaptuk meg az ellenértéket. Azt szeretném kérdezni, hogy mikor tudják küldeni.
- Információként elmondanám, hogy az időjárás elmondásakor kolleginájuk összekeverte az anticiklont a ciklonnal, most ciklonális jellegű a légkör ."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|