|
|
|
|
Nemzetközi írótalálkozó (1. rész)
|
1989. június 19., hétfő - Nemzetközi írótalálkozó kezdődött hétfőn a Magyar Tudományos Akadémia kongresszusi termében. Itt tartják a New York-i Wheatland Alapítvány harmadik irodalmi konferenciáját, amelyen a világ irodalmának neves képviselői vesznek részt. Jelen van többek között Friedrich Dürrenmatt svájci, Alain Robbe-Grillet francia, Susan Sontag amerikai, Nadine Gordimer afrikai író.
Lord Weidenfeld - aki Ann Gettyvel együtt 1984-ben létrehozta az alapítványt - megnyitójában elmondta: a világ íróinak, művészeinek kapcsolatát, párbeszédét kívánják elősegíteni rendezvényeikkel. E tanácskozás alkalmat ad arra, hogy az európai, amerikai, afrikai, ázsiai országokból érkezett írók tájékoztassák egymást az irodalmi irányzatokról, a nagyhatású művekről és megismerjék a magyar irodalom helyzetét, távlatait. Berend T. Iván, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke az akadémia nevében - házigazdaként - üdvözölte a résztvevőket. A konferencia témájára utalva hangsúlyozta: az irodalom és a tudomány sok tekintetben hasonló. Mindkettő a valóság felismerését, felderítését és bemutatását, az igazság keresését tekinti feladatának. Az irodalomnak és a tudománynak egyaránt rendeltetése az is, hogy emlékezzen, s emlékeztessen ne csak a múltra, hanem arr a is, ami még nem történt meg. Az irodalom és a tudomány kötelezettsége, hogy felhívja a világ figyelmét a jövőbeli lehetőségekre, sőt a veszélyekre is - mondotta, majd arról szólt, hogy a konferencia résztvevői olyan korszakban érkeztek Magyarországra, amikor békés forradalom, hősies küzdelem folyik a parlamenti demokrácia megteremtéséért, amikor lezárult egy harmadévszázados korszak, s olyan időszak kezdődik, amikor egy demokratikus rendszer kiépülése van folyamatban, a jogállamiság megteremtése került napirendre. Domokos Mátyás kritikus bemutatta a mai magyar irodalom képviselőit, köztük Esterházy Pétert, Göncz Árpádot, Konrád Györgyöt, Mándy Ivánt, Mészöly Miklóst, Nádas Pétert. A mai magyar irodalomnak a világ kultúrájában elfoglalt helyéről szóló előadásában Szörényi László hangsúlyozta: élő érdeklődést kelthet maga iránt a világirodalomban, a nagy nemzetek irodalmában. (folyt.köv.)
1989. június 19., hétfő 17:27
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Kérem szíveskedjenek azon gondolkozni, hogy miért kell a TV újságot, amit vetítenek, sötét alapon sötét betűkkel adni, egyszerűen nem tudom elolvasni, akármilyen szemüveget veszek fel képtelenség elolvasni. Miért nem lehet világos alapon sötét betűket adni. Nagyon szépen köszönöm, hogy beszélhettem.
- Szeretném megkérdezni, hogy a műsor szerint ma angol nyelvlecke van 14.15-kor. Miért nem a műsor szerint megy ez ma? Én nem tudom megérteni. - Nyírbátorból vagyok a 11-117-es telefonról. A BUMM játékban résztvettem és nyertem még január első hetében és még mindig nem kaptuk meg az ellenértéket. Azt szeretném kérdezni, hogy mikor tudják küldeni.
- Információként elmondanám, hogy az időjárás elmondásakor kolleginájuk összekeverte az anticiklont a ciklonnal, most ciklonális jellegű a légkör ."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|