|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Kisgazdapárti nézeteltérések
"Budapestről Sally Ackroyd arról
tudósít, hogy a Független Kisgazdapárt vezetésében komoly
nézeteltérések merültek fel. A párt vezetője bejelentette, hogy
négy tagot, köztük a párt politikai bizottságának két tagját
kizárták, amiért szembeszálltak a párt politikájával. Az említett
négy személy azonban visszautasította a kizárást, mondván, hogy a
döntés érvénytelen.
- A pártvezetőség szerint a négy párttag - Bába Iván, Légrádi
Tibor, Ravasz Károly és Jezsó István - figyelmen kívül hagyta a
politikai bizottság határozatait, és a párt politikájával
ellentétes tevékenységet folytatott. A Kisgazdapárt politikai
bizottságának tegnapi ülésén zárták ki őket. Heten a kizárás
mellett, öten ellene szavaztak és ketten tartózkodtak a
szavazástól."
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Demokrata Fórum országos gyűlése (1. rész)
|
1989. március 11., szombat - A több mint 13 ezres tagság képviseletében mintegy félezer küldött gyűlt egybe Budapesten a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem aulájában, ahol szombaton megkezdődött a Magyar Demokrata Fórum kétnapos országos gyűlése. Az MDF első nagyszabású, országos rendezvényén megjelent Szűrös Mátyás, az országgyűlés elnöke. Ott volt a Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek számos vezetője, s nagy számban vettek részt az eseményen a nemzetközi sajtó különböző orgánumainak munkatársai.
A tanácskozást Für Lajos, az MDF ideiglenes elnökségének tagja nyitotta meg, ezt követően kapott szót a mozgalmat az első közgyűlésig irányító testület több tagja, hogy számot adjon az eddigi működésről, az MDF helyzetéről. Az elsőként felszólaló Csoóri Sándor kiemelte: tévedés lenne azt hinni, hogy az MDF értelmiségi csoportosulás, úgymond az írók, tollforgatók játéktere. E szellemi mozgalom valójában politikai küzdőterep. Ezt követően felvetette - mint a tanácskozás során csaknem valamennyi felszólaló - hogy az MDF továbbra is mozgalomként működjön-e vagy alakuljon párttá. Csoóri Sándor úgy vélekedett: a párt vagy nem párt kérdése voltaképpen elszegényítő gondolat, s eltereli a figyelmet a jelenleg legfontosabb feladatról, az összefogásról, az egység megteremtéséről. Bíró Zoltán előadásában áttekintette, s egyúttal mérlegelte az MDF eddigi tevékenységét. Hangsúlyozta: annak idején az MDF úgy jött létre, hogy néhány értelmiségi nem tudta már szó nélkül hagyni azt a gazdasági és politikai hanyatlást, amely az ország katasztrófájával fenyegetett, s fenyeget még ma is. A párttá alakulás kérdéséről Bíró Zoltán kifejtette: elkerülhetetlen, hogy az MDF - amennyiben részt kíván venni a politikai életben - előbb vagy utóbb megszervezze a maga pártját, de egyáltalán nem mindegy, hogy ez mikor történik. Mindenesetre leszögezte, hogy akár pártként, akár mozgalomként, az MDF-nek jelen kell lennie a következő választásokon. Az átmenet időszakára egy alkotmányozó nemzetgyűlés létrehívását szorgalmazta Bíró Zoltán, mert úgy vélekedett, hogy a koalícióra sem az MSZMP, sem a többi, alakulóban lévő párt még nem kellően felkészült. (folyt.köv.)
1989. március 11., szombat 16:39
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Tegnap hallottuk, hogy a bánáti farsangról lesz valamilyen műsor, nem tudtuk megjegyezni mikor és a mai műsorismertetést nem hallottuk, nagyon szeretném kérni, hogy ha lehet hivjanak vissza 06-26-66 427
- 46/32-3o3 Miskolc: dr Oláh Andor előadása elhangzott-e már, mert most jöttem haza és szerettem volna meghallgatni.
- Nagy Szilvia 331-659: Az állatkiállitás hol és mikor mettől-meddig tart. Kérem, hogy tessék visszahivni.
- Horváth Mihály: Tisztelem és becsülöm, nagyon szépen beszélnek a TV2-esen, minden elismerésem önöknek, csak az a nagy kérésem, hogy ne használjanak annyi idegen szót. Mert sajnos az ember mondjuk ha nyugdijas és sokan vagyunk ilyenek nem ismerjük ezeket az idegen szavakat, és önöktől elvárjuk azt és azt hiszem meg is követelhetjük, hogy magyarul szépen tanitsanak minket időseket, kozepkoruakat és a fiatalokat is."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|