|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Kisgazdapárti nézeteltérések
"Budapestről Sally Ackroyd arról
tudósít, hogy a Független Kisgazdapárt vezetésében komoly
nézeteltérések merültek fel. A párt vezetője bejelentette, hogy
négy tagot, köztük a párt politikai bizottságának két tagját
kizárták, amiért szembeszálltak a párt politikájával. Az említett
négy személy azonban visszautasította a kizárást, mondván, hogy a
döntés érvénytelen.
- A pártvezetőség szerint a négy párttag - Bába Iván, Légrádi
Tibor, Ravasz Károly és Jezsó István - figyelmen kívül hagyta a
politikai bizottság határozatait, és a párt politikájával
ellentétes tevékenységet folytatott. A Kisgazdapárt politikai
bizottságának tegnapi ülésén zárták ki őket. Heten a kizárás
mellett, öten ellene szavaztak és ketten tartózkodtak a
szavazástól."
|
|
|
|
|
|
|
Tanácskozik az MSZMP Budapesti Bizottsága
|
1989. február 6., hétfő - Az elmúlt év gazdálkodási eredményei lehetővé teszik 1989-ben a kibontakozást jobban elősegítő gazdaságpolitikai intézkedések meghozatalát - hangsúlyozza a főváros 1988. évi gazdálkodási és várospolitikai feladatainak végrehajtásáról, illetve az idei tennivalókról szóló tájékoztató, amelyet hétfőn reggel megkezdődött ülésén vitat meg az MSZMP Budapesti Bizottsága. A tanácskozáson részt vesz Berecz János, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Katona Béla, a pártbizottság titkára fűzött szóbeli kiegészítést az előterjesztéshez, amely kiemeli: a fővárosi szervezetek is jelentősen hozzájárultak az elért eredményekhez. A gondok között sorolta, hogy miközben a külső egyensúlyi helyzet javult, csökkent a termelés, folytatódott a műszaki színvonalbeli elmaradás. Nem történt előrelépés a gazdasági szerkezet átalakításában; a gazdasági hatékonyság érdemben nem javult. Lassan fejlődik a vállalatok belső érdekeltségi rendszere, a rövid- és hosszú távú szemlélet összhangja nem érvényesül, a távlati gondolkodás feltételei nem megfelelőek. A tájékoztató a továbbiakban kifejti: Budapest lakosságának közérzetét rontja, hogy egyre inkább érzékeli a főváros fejlődésének lassulását, az intézményekben sűrűsödő problémákat. A gondok ellenére tovább gazdagodott a főváros: felépült 10 ezer lakás, 28 ezret felújítottak, korszerűsítettek. Sikeresen halad a középiskola-építési program végrehajtása, a Budavári Palota helyreállítása, pályaudvarok rekonstrukciója. Az előterjesztés felhívja a figyelmet arra, hogy az idei év gazdasági lehetőségei még az előző évinél is szigorúbbak lesznek, az eszközök növekvő részét kell az üzemeltetésre fordítani. A prioritások közé tartozik a kommunális ellátás elfogadható színvonalának megteremtése, a szociális ellátások reálértékének megőrzése, a lakáshelyzet javítása, az egészségügyi gép- és műszerbeszerzés, valamint a szociális otthoni fejlesztések feltételeinek biztosítása. A testület a továbbiakban megvitatja a párt és a szellemi alkotó munkát végző fővárosi értelmiség kapcsolatának néhány kérdéséről kialakítandó állásfoglalást. A napirend előadója Barabás János titkár. (MTI)
1989. február 6., hétfő 08:24
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Tegnap hallottuk, hogy a bánáti farsangról lesz valamilyen műsor, nem tudtuk megjegyezni mikor és a mai műsorismertetést nem hallottuk, nagyon szeretném kérni, hogy ha lehet hivjanak vissza 06-26-66 427
- 46/32-3o3 Miskolc: dr Oláh Andor előadása elhangzott-e már, mert most jöttem haza és szerettem volna meghallgatni.
- Nagy Szilvia 331-659: Az állatkiállitás hol és mikor mettől-meddig tart. Kérem, hogy tessék visszahivni.
- Horváth Mihály: Tisztelem és becsülöm, nagyon szépen beszélnek a TV2-esen, minden elismerésem önöknek, csak az a nagy kérésem, hogy ne használjanak annyi idegen szót. Mert sajnos az ember mondjuk ha nyugdijas és sokan vagyunk ilyenek nem ismerjük ezeket az idegen szavakat, és önöktől elvárjuk azt és azt hiszem meg is követelhetjük, hogy magyarul szépen tanitsanak minket időseket, kozepkoruakat és a fiatalokat is."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|