|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Kisgazdapárti nézeteltérések
"Budapestről Sally Ackroyd arról
tudósít, hogy a Független Kisgazdapárt vezetésében komoly
nézeteltérések merültek fel. A párt vezetője bejelentette, hogy
négy tagot, köztük a párt politikai bizottságának két tagját
kizárták, amiért szembeszálltak a párt politikájával. Az említett
négy személy azonban visszautasította a kizárást, mondván, hogy a
döntés érvénytelen.
- A pártvezetőség szerint a négy párttag - Bába Iván, Légrádi
Tibor, Ravasz Károly és Jezsó István - figyelmen kívül hagyta a
politikai bizottság határozatait, és a párt politikájával
ellentétes tevékenységet folytatott. A Kisgazdapárt politikai
bizottságának tegnapi ülésén zárták ki őket. Heten a kizárás
mellett, öten ellene szavaztak és ketten tartózkodtak a
szavazástól."
|
|
|
|
|
|
|
Grósz, Németh, Pozsgay - hírügynökségi visszhangok
|
1989. január 31. kedd (AP/Tanjug/Reuter/EFE/PL/TASZSZ) - Grósz Károlyt meglepte Pozsgay Imrének az a rádiós nyilatkozata, hogy 1956-ban népfelkelés volt, nem pedig ellenforradalom, - írta kedden Budapestről a Tanjug jugoszláv hírügynökség, a Magyar Hírlapban és a Népszabadságban megjelent Grósz-interjút ismertetve. A Tanjug úgy értelmezte a főtitkár szavait, hogy Grósz nem tudja, mi motiválta Pozsgayt, hogy éppen az 1956-os esztendőt elemezze ilyen részletességgel. Feltételezi, hogy Pozsgay és a KB történelmi albizottságának többi tagja olyan bizonyítékokat talált, amelyek lehetővé teszik az 1956-os eseményeknek a korábbiaktól eltérő értékelését.
Németh Miklós beszédéből a Tanjug is azt emelte ki, amit minden külföldi hírügynökség: a történelmi eseményeket sosem lehet egyetlen szóval jellemezni; az 1956 októberi eseményekben egyaránt volt népfelkelés és szocialistaellenes, terrorista lázadás. Az AP amerikai hírügynökség egy kedd délutáni tudósításában Grósz Károly interjújából azt a részt emelte ki, amelyben a főtitkár arról beszélt, hogy a pártvezetésben politikai különbözőség kezd megnyilvánulni. Az amerikai hírügynökség úgy értelmezte a főtitkár szavait, hogy ő ,,szakadásról,, beszélt. Ezzel hozza kapcsolatba az interjú azon részeit, melyek a személyi változások lehetőségére utalnak. Az AP úgy véli, Grósz bírálta Pozsgayt, akit az amerikai hírügynökség az ország egyik vezető reformerének minősít. A tudósítás idézi a pártfőtitkárrnak azokat a mondatait, amelyek szerint Pozsgay kijelentései 1956-ról koraiak voltak. Ugyanakkor emlékeztet Grósz hétfői televiziós interjújára, amelyben viszont a főtitkár azt mondta, hogy esetleg a KB is ugyanarra a következtetésre jut, mint Pozsgay, ha a tények alátámasztják Pozsgay értékelését. Németh Miklós beszédéből az AP is azt emeli ki, hogy 1956 egyaránt volt népfelkelés és szocialistaellenes, terrorista lázadás. Az amerikai hírügynökség ebből azt a következtetést vonja le, hogy Magyarország nem fogja megkérdőjelezni az 1956-os szovjet fegyveres ,,bevonulás,, helyességét. Egyúttal megjegyzi, hogy az 1956-ban megfogalmazott követelések közül sok van megvalósulóban a mostani reformfolyamatban. (folyt.)
1989. január 31., kedd 21:16
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Tegnap hallottuk, hogy a bánáti farsangról lesz valamilyen műsor, nem tudtuk megjegyezni mikor és a mai műsorismertetést nem hallottuk, nagyon szeretném kérni, hogy ha lehet hivjanak vissza 06-26-66 427
- 46/32-3o3 Miskolc: dr Oláh Andor előadása elhangzott-e már, mert most jöttem haza és szerettem volna meghallgatni.
- Nagy Szilvia 331-659: Az állatkiállitás hol és mikor mettől-meddig tart. Kérem, hogy tessék visszahivni.
- Horváth Mihály: Tisztelem és becsülöm, nagyon szépen beszélnek a TV2-esen, minden elismerésem önöknek, csak az a nagy kérésem, hogy ne használjanak annyi idegen szót. Mert sajnos az ember mondjuk ha nyugdijas és sokan vagyunk ilyenek nem ismerjük ezeket az idegen szavakat, és önöktől elvárjuk azt és azt hiszem meg is követelhetjük, hogy magyarul szépen tanitsanak minket időseket, kozepkoruakat és a fiatalokat is."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|