|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Kisgazdapárti nézeteltérések
"Budapestről Sally Ackroyd arról
tudósít, hogy a Független Kisgazdapárt vezetésében komoly
nézeteltérések merültek fel. A párt vezetője bejelentette, hogy
négy tagot, köztük a párt politikai bizottságának két tagját
kizárták, amiért szembeszálltak a párt politikájával. Az említett
négy személy azonban visszautasította a kizárást, mondván, hogy a
döntés érvénytelen.
- A pártvezetőség szerint a négy párttag - Bába Iván, Légrádi
Tibor, Ravasz Károly és Jezsó István - figyelmen kívül hagyta a
politikai bizottság határozatait, és a párt politikájával
ellentétes tevékenységet folytatott. A Kisgazdapárt politikai
bizottságának tegnapi ülésén zárták ki őket. Heten a kizárás
mellett, öten ellene szavaztak és ketten tartózkodtak a
szavazástól."
|
|
|
|
|
|
|
Magyar-csehszlovák tárgyalások - Bős-Nagymaros
|
1989. január 22., vasárnap - Maróthy László környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter hazaérkezett Csehszlovákiából, ahol január 19-től 21-ig tárgyalásokat folytatott Vladimír Margetinnal, a Szlovák Szocialista Köztársaság erdőügyi, vízgazdálkodási és fafeldolgozóipari miniszterével a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer építésével összefüggő vízminőségi és szennyvíztisztítási kérdésekről.
A miniszterek egyetértettek abban: szükség van olyan intézkedésekre mind a magyar, mind a csehszlovák oldalon, amelyek elősegítik, hogy a vizierőművek üzemelése következtében a Duna vizének minősége ne romoljék. Az erről szóló megállapodást a közeljövőben köti meg a két kormány. A kormányközi megállapodásban rögzítik majd a vízlépcső építésével és üzemeltetésével összefüggő vízminőségvédelmi alapelveket és követelményeket. A miniszterek fontosnak tartották azt is, hogy a vizierőművel kapcsolatos ökológiai feltételek biztosításának kérdéseiről a közvéleményt közösen és rendszeresen tájékoztassák. A két fél áttekintette a magyar-csehszlovák határvizi bizottság vízminőségi albizottsága legutóbbi tárgyalásának eredményeit, s egyetértettek azzal a felvetéssel, hogy a Duna vízgyűjtőjén lévő meghatározó szennyező forrásokat meg kell szüntetni, s erre fel kell kérni a Duna felső folyásánál lévő országokat is. Maróthy László tárgyalt Stefan Murinnal, a szlovák kormány első elnökhelyettesével is, aki kifejtette kormánya álláspontját, miszerint a vízlépcsőrendszer működése csakis akkor engedélyezhető, ha biztosítva vannak a környezetvédelmi feltételek. Szólt arról is, hogy a szlovák kormány a vízlépcsővel összefüggő ökológiai beruházások összegét a korábbi tervtől eltérve, 10 százalékkal növelte. A vízlépcsőrendszert vitató nézetekre utalva közölte, hogy a társadalom tájékoztatásának javítása érdekében Csehszlovákiában ma már szorosan együttműködnek nemzetközi ökológiai szervezetekkel, valamint találkozókat, televíziós beszélgetéseket rendeznek a hazai környezetvédőkkel, akiknek racionális javaslatait bedolgozzák a bioprogramba. A magyar küldöttség megtekintette a Slovnaft üzem ipari szennyvíztisztító létesítményeit. Maróthy Lászlót fogadta Ivan Knotek, a szlovák kormány miniszterelnöke. (MTI)
1989. január 22., vasárnap 14:28
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Tegnap hallottuk, hogy a bánáti farsangról lesz valamilyen műsor, nem tudtuk megjegyezni mikor és a mai műsorismertetést nem hallottuk, nagyon szeretném kérni, hogy ha lehet hivjanak vissza 06-26-66 427
- 46/32-3o3 Miskolc: dr Oláh Andor előadása elhangzott-e már, mert most jöttem haza és szerettem volna meghallgatni.
- Nagy Szilvia 331-659: Az állatkiállitás hol és mikor mettől-meddig tart. Kérem, hogy tessék visszahivni.
- Horváth Mihály: Tisztelem és becsülöm, nagyon szépen beszélnek a TV2-esen, minden elismerésem önöknek, csak az a nagy kérésem, hogy ne használjanak annyi idegen szót. Mert sajnos az ember mondjuk ha nyugdijas és sokan vagyunk ilyenek nem ismerjük ezeket az idegen szavakat, és önöktől elvárjuk azt és azt hiszem meg is követelhetjük, hogy magyarul szépen tanitsanak minket időseket, kozepkoruakat és a fiatalokat is."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|