|
|
|
|
|
|
|
|
BBC:
Kisgazdapárti nézeteltérések
"Budapestről Sally Ackroyd arról
tudósít, hogy a Független Kisgazdapárt vezetésében komoly
nézeteltérések merültek fel. A párt vezetője bejelentette, hogy
négy tagot, köztük a párt politikai bizottságának két tagját
kizárták, amiért szembeszálltak a párt politikájával. Az említett
négy személy azonban visszautasította a kizárást, mondván, hogy a
döntés érvénytelen.
- A pártvezetőség szerint a négy párttag - Bába Iván, Légrádi
Tibor, Ravasz Károly és Jezsó István - figyelmen kívül hagyta a
politikai bizottság határozatait, és a párt politikájával
ellentétes tevékenységet folytatott. A Kisgazdapárt politikai
bizottságának tegnapi ülésén zárták ki őket. Heten a kizárás
mellett, öten ellene szavaztak és ketten tartózkodtak a
szavazástól."
|
|
|
|
|
|
|
Nagymaroson tanácskozott az MDF területi szervezete
|
1989. január 14., szombat - A Dunáról és a bős-nagymarosi vizierőmű-építés várható következményeiről rendezett vitafórumot szombaton a Magyar Demokrata Fórum Dunakanyar bal parti területi szervezete Nagymaroson a művelődési házban. Amint a hozzászólásokból kitünt, a jelenlévők nagyobb többsége az építéssel kapcsolatban abból a realitásból indult ki, hogy az Országgyűlés a beruházást megszavazta, ám még mindig sok a munkálatokkal kapcsolatban a tisztázatlan kérdés, kevés az információ, jelentősek például az egyes költségszámítások közötti eltérések. Ezekről a kérdésekről további fórumokat szervez a közeljövőben a Magyar Demokrata Fórum.
A tanácskozás a magyar-román kapcsolatokkal is foglalkozott, s erről állásfoglalást fogalmazott meg. Eszerint a Magyar Demokrata Fórum Dunakanyar bal parti területi szervezete csatlakozik az MDF ideiglenes elnöksége által megfogalmazott nyilatkozathoz, amelyben szorgalmazza menekülttáborok felállítását a magyar-román határnál. Az MDF területi szervezetének az az állásfoglalása, hogy Magyarország csatlakozzon az 1951-es genfi menekültügyi egyezményhez. A magyar kormány a romániai nemzeti kisebbségek és a menekültek ügyében forduljon az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez. (MTI)
1989. január 14., szombat 17:16
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Tegnap hallottuk, hogy a bánáti farsangról lesz valamilyen műsor, nem tudtuk megjegyezni mikor és a mai műsorismertetést nem hallottuk, nagyon szeretném kérni, hogy ha lehet hivjanak vissza 06-26-66 427
- 46/32-3o3 Miskolc: dr Oláh Andor előadása elhangzott-e már, mert most jöttem haza és szerettem volna meghallgatni.
- Nagy Szilvia 331-659: Az állatkiállitás hol és mikor mettől-meddig tart. Kérem, hogy tessék visszahivni.
- Horváth Mihály: Tisztelem és becsülöm, nagyon szépen beszélnek a TV2-esen, minden elismerésem önöknek, csak az a nagy kérésem, hogy ne használjanak annyi idegen szót. Mert sajnos az ember mondjuk ha nyugdijas és sokan vagyunk ilyenek nem ismerjük ezeket az idegen szavakat, és önöktől elvárjuk azt és azt hiszem meg is követelhetjük, hogy magyarul szépen tanitsanak minket időseket, kozepkoruakat és a fiatalokat is."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|