|
|
|
|
- Petrasovits Anna genfi beszéde - 1. folyt.
|
Tagjaink megalkották pártjukat, megszervezték kongresszusukat. Tudták ugyanis, mi forog kockán: pártunk léte, vagy pusztulása. Vagy mondhatnám azt is, a valódi hiteles baloldal sorsa Magyarországon. A következő hónapokban vagy években mozgásba lendülhet a kalapács, de éppígy győzedelmeskedhet a rózsa is a kalapács felett. Abban a gazdasági romlásban, amelyet a kommunista párt okozott és folyamatosan most is elősegít, ez alkalommal a furcsa és kétséges szociáldemokrácia álarcában a kétségbeesett munkások, sztrájkokkal rázhatják meg ezt az országot. A szakszervezetek esetleg mozgósíthatják majd a kétségbeesett munkástízezreket. A Szociáldemokrata Párt pedig politikai támogatást adhat majd az alkalmazás nélküli és alulfizetett tömegeknek. Mert, ha ideérkezünk, így kell tennünk. Nekünk, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak vezetnünk kell. Mi pártként ugyanazt a választ kaptuk, mint maguk a munkások: nincs rátok szükség. Éreztük is. Az első perctől éreztük, hogy nem kívánt gyermekek vagyunk a hatalom számára. S tényleg, a hatalom átmentéshez nincs is ránk szükség. Mert ez az, amit a kommunisták a békés átmenet alatt értenek. Mi ezzel szemben valami teljesen mást. Ezért vagyunk mi ebben a kaméleon-showműsorban a zavartkeltők. De azok a kiábrándult munkások, a semmilyen kiváltsággal nem rendelkező alkalmazottak is, akik egyébként majdnem az egész Magyarországot jelentik. Az embereknek még vannak reményeik és álmaik. Látták a tv-ben a műsorokat a kongresszusunkról, látták, a több mint 600 küldöttünket, akik mintegy 10 ezer tagot képviseltek az egész Magyarországról. Hallották programjainkat, ajánlásainkat, politikai nézeteinket. S ugyanazokat az arcokat láthatták, mint amelyek saját munkahelyeiken veszik körül őket: önmagukat láthatták a mi kongresszusunkon. (folyt.)
1989. november 29., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|