|
|
|
|
- Kerekasztal-beszélgetés - 7. folyt.
|
Na most én azt gondolom, hogy ez a fajta eszközreform, ez tulajdonképpen jellemző arra a kommunista nemzedékre, amelynek Kádár János tagja volt, és amely igazán nem reformista eszmékkel kezdte a pályafutását, és amely a kommunista eszmékért áldozatokat vállalt, az életét is kockáztatta. Ez a nemzedék csak kiegyezni tudott a magasabb életszínvonalra, békén hagyásra, normális életviszonyokra vágyó néppel, mert nem ezt tekintette magas erkölcsi ideálnak. És ez az a pont, ahol szeretnék némiképpen vitatkozni mind Vass Lászlóval, mind Tőkés Rudolffal. Nem vagyok egészen biztos abban - de mondom csak nem vagyok biztos benne, lehet hogy ez nem így van -, hogy itt egy igazi erkölcsi hanyatlásról beszélhetünk az elmúlt években Magyarországon, és hogy a korrupció a legsúlyosabb örökség, amelyet a kádárizmus ránk hagyott. Én azt hiszem, hogy az, amit korrupciónak nézünk, sokszor egész egyszerűen az igen becsületes állampolgár módszere arra, hogy kijátssza az abszurd bürokráciát, és az állami beavatkozás túlsúlyát a társadalmi és a gazdasági életben. Most ez időnként valódi korrupcióval párosul. És sajnos a határok a két dolog között elmosódnak, ezért vagyok bizonytalan az ítéletemben. De azt hiszem, hogy a korrupció és az erkölcsi értékekben történő elbizonytalanodás, az egyrészt általános modernizációs tünet, és nem specifikus feltétlenül erre a kommunista félreformra, alig-reformra. Másrészt pedig azt hiszem, hogy az, amit az utóbbi másfél évben láttunk Magyarországon az a fegyelmezettség, józanság és demokratikus közakarat, amely tulajdonképpen a habozó párt akarata ellenére kikényszerítette a demokratikus fordulatot -, ez igenis nagyon szépet mond a magyar közerkölcsről, nagyon dícséri a magyar nemzet politikai bölcsességét és erkölcsi ítéletalkotásra való képességét. Tehát én ebből a szempontból némiképp optimistább volnék mint tisztelt vitafeleim. (folyt.)
1989. július 8., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|