|
|
|
|
- Egy nekrológ elemzése - 1. folyt.
|
Sokkal inkább gondot okoz, hogy milyen fontos tényeket hagytak ki az életrajzból. Kádár jelentéktelen hivatalait felsorolják, de arról nem tesznek említést, hogy 1948 és 1950 között - a Rajk- és a Mindszenty-per ideje - belügyminiszter volt. Felháborító, hogy a forradalom leverését és a megtorlást ezzel a mondattal intézik el, idézem: 1956-ban a párt vezetője lett - idézet vége. Illyés Gyula sem tud már tiltakozni az ellen, hogy barátjának nevezik Kádár Jánost. De leginkább az kérdőjelezi meg - szerintem - a sok dícséretet tartalmazó írás őszinteségét, hogy szerzői köztudomásúan nem szerették Kádárt, sőt késhegyre menő harcot folytattak ellene. Nyers Rezső gazdasági reformterveit a főtitkár semmisítette meg az 1970-es évek elején, kizárta a vezetésből, még egy két év előtti KB-ülésen is nyilvánosan bírálta. Tudjuk, Pozsgay Imre neve hallattára dühromot kapott a főtitkár, el is küldte, ahogy akkor azt mondták, parkolópályára a Népfronthoz. Németh Miklóssal nem állt szóba Kádár, mert nem értette meg egy gazdasági szakember eszmefuttatását. Grósz Károly egyetlen igazán nagy tette, Kádár megbuktatása volt tavaly májusban. Ebből következtethetünk a köztük lévő viszonyra. Biztos vagyok abban, hogy az MSZMP elnöksége olyan lépést akart tenni, amellyel használ a párt tekintélyének, de azt is gondolom, hogy ez nem sikerült, mert amit írtak nem volt őszinte. A választók pedig semmit nem honorálnak kevésbé, mint ezt. Halottról vagy jót, vagy semmit - szokták mondani. Úgy gondolom, az MSZMP elnökségének tagjai pártuk, szavahihetőségük érdekében jobban tették volna, ha semmit sem mondanak. +++
1989. július 7., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|