|
|
|
|
Az AP szerint három vezető román újságírót szintén letartóz-
|
Az AP szerint három vezető román újságírót szintén letartóz- tattak január végén, de emigráns források azt nem tudták, hogy ennek volt-e köze a Ceausescuhoz írott levélhez. A Reuter említést tett arról, hogy bizonyos jelentések szerint a levél hatodik aláíróját, Silviu Brucan professzort, a Scinteia volt főszerkesztőjét őrizetbe vették, de ezt független források nem erősítették meg. (Brucant 1987 végén már háziőrizetben tartották, mert nyugati újságíróknak adott nyilatkozataiban elítélte azt, hogy a román kormány tömeges megtorlást alkalmazott a brassói felkelőkkel szemben. Brucan előadásokat tartott az Egyesült Államokban, majd tavaly decemberben - háziőrizetének feloldását követően - egy hónapig Moszkvában is.) A levél megírása és elküldése - jegyezte meg az AP - az első olyan ismertté vált eset, hogy hat kiemelkedő kommunista vezető összefogott és tiltakozott Ceausescu politikája ellen. Ez sejteti, hogy a párton belül lehetséges az elégedetlenség fokozódása. Az összes aláíró a hetvenes éveiben jár, vagy még idősebb veterán, s szoros szálak fűzik őket a szovjet kommunista veteránokhoz - írta az AP. A Reuter a Ceausescu uralmával szembeni eddigi legnagyobb kihívásnak minősítette levelüket. (folyt.)
1989. március 14., kedd 11:39
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|