|
|
|
|
|
|
|
|
Amerikai Hangja, Esti panoráma
"A pártstratégák arra számítanak, a javasolt és 1995-ig terjedő
átmeneti időszakban az ellenzéki pártok előzetesen hozzájárulnak
ahhoz, hogy egy kommunista elnök léphessen hivatalba, és hogy a
kommunisták egy bizonyos számú mandátumhoz juthassanak a
parlamentben. A kommunistákat emellett arról is biztosítanák előre,
hogy az övéké legyen a külügyminiszteri, a belügyminiszteri és a
hadügyminiszteri tárca, függetlenül attól, hogy a választásoknak mi
lesz az eredménye.
Ebben az esetben miért van szükség egyáltalán a választásokra, ha
egyszer minden előre megrendezett? Az egész választási folyamat
üresjárat, ha mindenki előre elfogadja a szereposztást - gondolja
elkerülhetetlenül az amerikai újságolvasó. Jackson Diehl azonban
azt írja, hogy miközben az ellenzéki pártok lassan erőre kapnak és
hozzászoknak a parlamenti tevékenységhez, a kommunisták arra
használják majd fel a következő hat évet, hogy saját pártjuk
irányvonalát gyökeresen megváltoztassák. "
|
|
|
|
|
|
|
1956 és mai helyzet
|
(Zsillé Zoltán) München, 1989. február 18. (SZER, A munka világa) - A forradalom 32-ik évfordulóján, a megemlékezésnek azt a formáját választottuk, hogy Kemény Istvánnal, Krassó Györggyel és Pécsi Vilmossal összehasonlítottuk az 1956-os és a mai helyzetet, elemeztük az azonosságokat és a különbözőségeket. Beszélgetésünket most ott folytatjuk, ahol Krassó György példákon szemléltetve az 1956-os reformértelmiség, a pártellenzék és az írók, újságírók Nagy Imre mögött felsorakozó csoportjainak és a mai demokratikus mozgalmaknak a magatartásában mutatkozó hasonlóságokat elemzi. Krassó: - A probléma tulajdonképpen abból adódik, hogy a totalitáriánus rendszereknek ezekben a hosszú, sivár időszakaiban nagyon könnyen küldik az embert a börtönbe és még rosszabb időben az akasztófára is. Ilyenkor a radikális és forradalmi ellenzék - ami megint csak nem értékítélet akar lenni, én ugyanis nem azt akarom mondani, hogy forradalmárokra van ma szükség és nem reformistákra, hanem azt, hogy egy ilyen csoportnak is van létjogosultsága. Szóval a forradalmi ellenzék ilyenkor nem tud megjelenni, mert abban a pillanatban szétzúzzák. A reformellenzék viszont, amikor a viszonyok csak egy kicsit is elkezdenek liberalizálódni, akkor szerephez jut. Egyesek úgy is látják - én nem tartozom közéjük -, hogy például a magyarországi ellenzék létrejöttében magának a kormánynak is szerepe volt. Ismétlem, én nem gondolom így, de azt igen, hogy a kormány kihasználta az ellenzék, egy reformista ellenzék létezését a nyugati kölcsönökhöz és sajátmaga propagálásához - ez tagadhatatlan. Ez a reformellenzék jót akar, de mindezt békés úton próbálja megvalósítani, és katasztrófának tartja az erőszakos megmozdulásokat, és ez a békés út számára előnyössé is válhat. Például nyilvánvaló, hogy a reformellenzék 1956-ban nem titkoltan arra törekedett, hogy a politikai hatalomba - az akkori politikai hatalomba - bekerüljön. Szóval, ez a reformellenzék annak következtében, hogy kiállt az ország demokratizálása mellett, és olyan eszméket vitt a köztudatba, mint annak idején a Petőfi Kör és mint az elmúlt években a Beszélő néven ismert csoport, amely valóban a társadalmi-gazdasági haladást képviselte. A reformellenzék ennek következtében nagyon ismertté, nagyon népszerűvé válna, és egy válságos időszakban színrelépő nép, amely korábban nem politizált, bennük látná az elhivatott vezetőket. Ez rendben is van, hogyha a helyzet magaslatára tudnak emelkedni, de nincsen rendben akkor, hogy ha ez a csoport korábbi politikájához - egy más időszakban, amikor az már nem illik a helyzethez - továbbra is ragaszkodik, és a nép megmozdulását fékezni próbálja. Ez a veszély - úgy gondolom -, minden kelet-európai országban fennáll, Magyarországon is. Természetesen megtörténhet, hogy erre a szituációra nem kerül sor. A pártellenzéknek 1956-ban voltaképp a forradalom előestéjén nem maradt más követelése, mint az, hogy vegyék vissza Nagy Imrét a kormányba. A követelés magáévá tette többségében a párt akkori vezetése is, annak ellenére, hogy Gerő Ernőről most olyan emlékek élnek Magyarországon, hogy - és ez igaz is - a Rákosi-rezsim fegyvertársa és sztálinista és nagyon sötét szerepet játszó politikus volt. Valójában Gerő bizonyos reformokat kilátásba helyezett, és még Nagy Imrét is több törekvésében támogatta. Most nincs Nagy Imre, most ezt nem tudja mondani az ellenzék. Olyan jelek vannak, hogy megint a párt hivatalos képviselői egy olyan reformretorikával élnek, amivel kihúzzák az ellenzék lába alól a talajt - hogy úgy mondjam -, azaz átveszik azokat a követeléseket, amelyeket korábban az ellenzék hangoztatott. Nem tudnák ezt megtenni abban az esetben, hogy ha a mai magyar látná - mert biztos látja, de én úgy érzem, és persze én a saját véleményemet mondom, hogy talán egy kicsit beleragadt az eddigi taktikába, ami az elmúlt tíz évhez igazodott. Hogy mondjak egy, vagy két példát? - Szinte mindenki kiáll a többpártrendszer mellett, mint a pluralista demokrácia alapintézmény-rendszere mellett, és hirtelen most már egy olyan látszat kezd keletkezni, mintha maga a Magyar Szocialista Munkáspárt igényelné, már szinte sürgetné, hogy^alakuljanak már meg pártok. Jól tudják, hogy nem kell sokáig várni, és majd megalakul más néven egy másik kommunista párt. Az ellenzék minden csoportja visszariad ettől, és azt is egy kicsit groteszknek kell venni, mármint ennek a követelésnek az elfogadható voltát. Tehát azt, hogy ezzel nem járt rögtön megakasztás, mert abszolúte elismeri a párt, és most is milyen kínosan vigyáznak ezek a demokratikus mozgalmak, hogy a programnyilaktozataikban kihangsúlyozzák, hogy mi csak egy társadalmi szervezet vagyunk, de nehogy azt gondoljátok, hogy párt akarunk lenni. Zsillé: - De miért mondják ezt, hisz nyilvánvaló, hogy mindegyik pártként akar működni és partként is működik? Egy olyan szervezet, amelynek önálló és az uralkodó párttól eltérő programja van, egy olyan szervezet amelynek tagsága van, amelynek működési szabályzata van, hát egy ilyen szervezet egy párt. Miért kell annyira félni ettől a szótól? Krassó: - Vagy mondjunk egy másik példát: a bős-nagymarosi vízierőműét. Egészen nyilvánvaló kellett, hogy legyen azok előtt, akik nem dugták a homokba a fejüket, hogy ez a sztálinista szervezet - tisztelet a kivételnek - meg fogja szavazni a vízierőmű megépítését. Nem jött el annak az ideje, hogy az ellenzék megmondja előre, hogy nem kérünk a parlamenti szavazásból, hanem csak amit most már fokozottan tényleg hangsúlyoznak: hogy csak a népszavazást fogadjuk el, vagy pedig egy demokratikusan választott új parlament döntését. Miért kell ennyire szégyenlősnek lenni? Miért kell ennyire lojálisnak lenni? - Ezzel én nem azt mondom, hogy konfrontációra kell törekedni, csak azt, hogy az ember mondja meg - különösen ha ellenzéki -, hogy aki lehet, az különbözzék a hatalomtól, s hogy mondja meg a véleményét, és ne taktikázzon, mert akkor csak azt a látszatot fogja kelteni, hogy ők sem jobbak a Deákné vásznánál. Több tüntetés volt ebben az évben, és csaknem minden tüntetésre előzetes engedélyt kértek a szervezők annak ellenére, hogy köztudott: jelenleg még nem lépett életbe az a gyülekezési törvény, amelyet demokratizálásként akar eladni a kormányzat, valójában további megszorítása a jogoknak. Tehát a gyülekezéshez, tüntetéshez nem kell engedély. Mégis - ismétlem -, amennyire tudom csaknem minden elmúlt, sőt a közeljövőben tervezett tüntetéshez is engedélyt kértek, anélkül, hogy az elő lenne írva, és csaknem minden tüntetésen, még azokon is, amikor semmi veszélye, semmi jele nem volt annak, hogy a tömeg valamiféle rendzavarásra készülne, talán éppen például a szervezők buzdították a tömeget arra, illetve oktatták arra, hogy illedelmesen viselkedjen. Mindezeket csak azért mondom, hogy az idők változnak és a demokratikus mozgalmaknak is változniuk kell, amennyiben képviselni akarják azokat az erőket, amelyek igazi változásokat nyújtanak. Zsillé: - Kemény István múltkori beszélgetésünkben erős bizakodással szólt arról, hogy évek kitartó szívós munkájával létre lehet hozni a magyar demokráciát, de még nem jutott a végére az 1956-os és a mai helyzet közötti különbségek felsorolásának. Kemény: - Annak idején sem az értelmiség - tehát az értelmiségnek most arra a részére célzok, mint a Petőfi Kör és az írók és az újságírók -, sem a nép nagy része nem értesült arról, hogy mi folyik a Petőfi Körben. Nem szabad azt hinnünk, hogy akkoriban a tízmilliós magyarság többsége tudta azt, hogy miért folyik a harc ezekben az írószövetségi berkekben. De akár tudta, akár nem, az értelmiség - tehát mondjuk, az elit - és a nép egyaránt távol állott attól, hogy a szocializmus gazdasági struktúrájáról leghalványabb sejtelemmel bírjon. Akkor is mindenféle reformokat követeltek. Ezek a reformok, amiket követeltek nem voltak elég messzemenőek semmiféle téren sem, de a lényeg az, hogy az egész gazdasági struktúrának egy olyan radikális átalakítását - mint amilyenre ma már mindenki tudja, hogy szükség van, annak idején - senki sem vetette föl. Tehát itt egy döntő különbségről van szó, mert Magyarországon nemcsak demokráciát kell csinálni. Magyarországon át kell alakítani az egész gazdasági rendszert egy értelmes, működésképes gazdasági rendszerré. En azt gondolom, hogy annak idején, amikor Nagy Imre hazaengedte azokat, akiket kitelepítetteknek neveznek - és most nemcsak a budapesti középosztály kitelepítettekre gondolok, hanem hogy hazaengedte azokat a kuláknak minősített középparasztokat is, akiket elkergettek a szülőhelyükről -, akkor Nagy Imre megengedte, hogy a termelőszövetkezetek feloszoljanak, és valóban fel is oszlottak, akkor a magyar parasztság ezt a Nagy Imre féle intézkedés-sorozatot valami fantasztikus boldogsággal fogadta. Tehát ott nem egyszerűen arról van szó, hogy amikor Nagy Imre kormányára gondolunk, hogy ki kerül a vezető pozícióba. Egy borzalmasan nagy dolog volt a parasztság, a dolgozó parasztság érdekében. Vagyis nem egészen úgy van, hogy egyszerűen csak vezetői pozíciók körüli harcokról volt szó. Az egy nagyon népbarát program volt, amit ő akkor előterjesztett. A második program, amelyet akkor próbált kidolgozni, amikor ki volt szorítva a hatalomból, annak is a központjában közvetlenül a népet, a munkásokat és a parasztokat érdeklő kérdések álltak, vagyis ez nem egyszerűen a felső régiókban lefolyó ügy volt, hanem annál sokkal több volt. (folyt.)
1989. február 18., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
1956 és mai helyzet - 1. folyt.
|
Ami a mai helyzetet illeti, én azt látom, hogy itt van például a Fidesz, a Fiatal Demokraták Szövetsége. Ennek van egy munkástagozata. Nem tudom, hogy hány tagja van a munkástagozatnak, mégpedig azért nem tudom, mert minden nap növekszik a tagoknak a száma. Vagyis azt gondolom, hogy ma ennek az együtt folytatott harcnak a kilátásai sokkal nagyobbak, mint akkor voltak. Zsillé: - Krassó György a legfontosabb hasonlóságot a munkásság helyzetében és politikai szerepében látja? Krassó: - A munkásság ebben az időben is kimaradt ebből a reformközéletből, amely 1953-56-ig - mondom - meg-megakadással ugyan, de jellemezte a magyar nyilvánosságot, és most ugyanúgy nem hallani a munkások szavát, legfeljebb egy-egy sztrájk, kisebb sztrájk formájában, ahol a képviselőik gyorsan úgy nyilatkoznak, hogy ez nem is sztrájk, csak munkabeszüntetés, és nem akarnak semmiféle politikai tevékenységet folytatni. Ez félrevezető volt: 1956-ban is úgy nézett ki, mintha a munkásságot nem érdekelné az ország demokratizálása. És nemcsak akkor, hanem később, a forradalom leverése után is, a frakcióoldalon, az 1956-os forradalom frakció-oldala hajlamos volt arra, hogy a munkásságot különböző irányokból lenézze. Tehát vagy abból a szempontból, hogy a forradalmat az elit értelmiség megmozdulásának nevezze, amihez csak csatlakozott a munkásság, vagy pedig megfordítva, mint a trockisták, mert ők ugyan a pártmunkásság szerepét hangsúlyozták, de nagyon leszűkítették ezt (...) és eltekintettek azoktól az alapvető demokratikus követelésektől, amiket leghatározottabban és egyedül eredményesen csak a munkások képviseltek. Most is sajnos, személyes tapasztalatból is mondhatom, hogy mennyi ilyen kiábrándult vagy lenéző véleményt lehet hallani a pesti értelmiség legjobbjai között is, és mi, akik elfelejtjük azt, hogy 1956-ban a forradalmat végül is nem az értelmiség vívta meg, hanem a munkásság, s talán azt is elfelejtik, hogy az értelmiség volt az első olyan csoport 1957-ben, amely végül is megalkudott a Kádár- rendszerrel, és a munkásság kénytelen-kelletlen, csak ezután követte az értelmiség útját. Na most, mi történhet egy ilyen helyzetben? Hát ez egy nagyon- nagyon nehéz dolog. Visszafelé nagyon könnyű okosnak lenni és azt mondani, hogy mindennek így kellett történnie ezért vagy azért, de előre ezt nagyon nehéz megmondani. Semmiképp nem tudok azonban egyetérteni azokkal, akik úgy gondolják, hogy lehetetlen egy forradalmi robbanás. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy helyes lenne egy olyan politika, amely egy forradalmat tűzne ki céljául. Forradalmakat egyébként nem is lehet csinálni. Azok vagy létrejönnek, vagy nem. Ezt azért említem, mert nagyon sok kiváló elme van Magyarországon, nagyszerű írások születnek és jó mozgalmak is támadnak, de úgy tűnik nekem, mintha olyan mozgalom nem lenne, amely fel volna készülve arra az eshetőségre, amire mondhatjuk azt, hogy reménykedhetünk abban, hogy nem következik be. Mindenkinek saját dolga, hogy ezt eldöntse. Egy biztos, hogy egy ilyen lehetőség fennáll, és mit fog akkor tenni az ellenzék? Vagy a demokratikus magyarországi mozgalom mit fog mondani a munkásoknak, ha egyszer valóban a színre lépnek? A munkásság körében talán a hangulat nem különbözik annyira az 1956-os hangulattól. Jobb híján, minthogy erre nincsenek adatok és akkor sem voltak adatok, és az ellenzék nem ismerte az akkori pártellenzék, a munkásság hangulatát, és a legnagyobb meglepetést, megdöbbenést okozta számunkra a munkásság felkelése, ugyanúgy nem ismeri most se voltaképp az értelmiség a munkásság véleményét. Csak gondoljunk arra a nemrégiben lezajlott perre, amit Miskolcon egy 61 éves munkás ellen folytattak. Nyilván a hallgatók tudják, hogy Kristály Gyuláról van szó, akit 2 és fél évre ítéltek februárban, majd augusztusban az ítéletét csökkentették, és másfél év felfüggesztettet kapott. Ő röpcédulákat terjesztett. Talán nem egészen indokolatlan azt gondolnunk, hogy ez az idős munkás kifejezte a munkásság véleményét, amely pregnánsan eltér - különösen megfogalmazásában - az értelmiség által kifejtett gondolatoktól. Kristály Gyula röpcédulái ilyenfajta szövegeket tartalmaztak: Eszmélj! Glaszty! "A kommunisták álma dőre - most idézek a vádiratból - nincs kilátás szebb jövőre, hazudoznak nyakra-főre, munkás megdöglesz jövőre!" Egy másik röpcédulájában a Nemzeti dalt idézi: "Rabok tovább nem leszünk!" - vagyis ugyanazt, amivel nemcsak az 1948-as, hanem az 1956-os forradalom is kezdődött. Minden további röplapjaiban a kommunista hazaárulókról beszél, és a ruszki megszállókról, és hogy a kommunista bábkormánnyal kell küzdenünk az elnyomó és kizsákmányoló Szovjetunió és Magyarország ügynökei ellen. Most itt a szövegét idézem, nem mintha ezeket a megfogalmazásokat valami példaképpen állítanám és politikusnak tartanám, csak hogy a hangulatot érzékeltessem, hogy ez a forradalmi indulat úgy tűnik, hogy inkább megvan a munkásságban, mint ahogy azt sokan gondolják. És mégegyszer ismétlem: hogyha a munkásság színre lép - ahogy színre lépett Lengyelországban, és színre lépett annak idején Magyarországon is -, akkor ugyanolyan probléma előtt fog állni a magyar ellenzék, mint 1956-ban, hogy most ezt a felkelést, ezt a küzdelmet támogassa-e, vagy megpróbálja lecsillapítani. Erre legalábbis fel kellene készülni, és meg kellene gondolni. Én úgy gondolom, hogy a párt, a hatalom erre nagyon felkészült. Ezt lehetett látni idén a júniusi tüntetésen, amikor a legmodernebb vízágyúkkal, Jamaha motorokkal és pajzsokkal felszerelt rohamrendőrséggel jelent meg a tüntetők ellen, jóllehet nem vetették be az összes ilyen eszközöket. Úgyhogy a hatalom tudja, hogy ilyen esetben a legkegyetlenebbül lépjen fel. Az ellenzék azt hiszem, hogy nem tudja, hogy mit mondjon ilyenkor. Pécsi: - Jelenleg a helyzet azért mégis jóval súlyosabb, mint 1956- ban volt. Elsősorban gazdasági vonatkozásban. A gazdasági élet romokban van, 20 millió dolláros adósságunk van, és szocialista módszerekkel juttatták az országot csődbe. A szocialista gazdasági, politikai rend jutott csődbe. A pártnak is, a pártvezetőségnek is, fel kell ismernie, hogy most módszereket kell változtatni. Mi lehet a megoldás? Két lehetőség van: vagy folytatni az eddigi utat, amely egyre mélyebb csődbe, egyre súlyosabb válságba viszi az országot és beláthatatlan következménye lehet, vagy pedig ab ovo elhatározza, hogy alaposan átalakítja a magyar politikai, gazdasági, társadalmi berendezkedést, demokratizálja. Erre 1956-ban nem volt lehetőség, mert hiszen rendkívülien meg volt oszolva a párt. Tudjuk volt a sztálinista szárny és hát voltak a Nagy Imrének is hívei. Most, de már annak idején akkor is mutatkozott hajlandóság a pártban a Nagy Imre nevű csoporton kívül. Mutatkozott hajlandóság arra, hogy a párt békésen utat engedjen egy demokratikus berendezkedésnek. Hadd emlékeztessek arra, hogy nemcsak arról van szó, hogy Nagy Imréék és a Nagy Imre-párti kommunisták egyeztek bele abba, hogy többpártrendszer legyen, és a 45-ös pártok működhessenek. Természetesen a demokratikus társadalom berendezkedése és az akkori szokások megtartása, azaz az önkéntes termelőszövetkezetek, vegyesgazdálkodású ipar maradjon állami kézben, satöbbi. Emlékezzenek vissza: 1956 november 1-sején Kádár este mondott egy rádióbeszédet, amelyen népünk dicsőséges forradalmának nevezte a történteket de nemcsak ezért jellemző ez a beszéd, hanem azért is, mert azt mondta, hogy a kommunista párt csak kicsiny párt lesz, a tiszta, elvhű kommunisták kicsiny pártja. Tehát Kádár, az akkori pártfőtitkár hozzájárult ahhoz, hogy a kommunista párt a teljhatalmat átengedje egy demokratikus koalíciónak - az 1945-ös pártok - a szociáldemokrata vagy a kisgazdapártiak és természetesen a kommunisták - koalíciós kormányzatának. Szerintem semmi akadálya nem lenne annak, hogy 1988-at követően valamiféle hasonló kibontakozásra kerülhessen sor Magyarországon: egy kádárista program megvalósítására, de nem egy 1956. november 1-ejei kádárista program, hanem a november 4-ikei program megvalósítására. Szerintem ez egy reális lehetőség, de nem azt mondom, hogy azonnali. Mondjuk hosszabb távon, tekintettel arra, hogy a nemzetközi helyzet egészen más és Magyarországnak megvannak az 1956-os tapasztalatai és természetesen nem akar újra barikádokat, és senki sem akar fegyveres harcokat, hanem megvan a lehetősége annak, hogy Magyarország úgy maradjon meg a Varsói Szerződés keretein belül, hogy egyfajta demokratikus belpolitikát, demokratikus gazdaságpolitikát folytasson. Ezzel nem veszélyezteti a Szovjetuniónak a biztonságát, hiszen ez a kordon-szaniter, ez az egészségügyi zárlat, amellyel még Sztálin alatt az ország körülvette magát (...) a Szovjetunió, hogy hát a biztonságát - mondjuk - ebből a szempontból is erősítse. Ma már az interkontinentális rakéták korában ilyenfajta kordon-szaniterekre úgysincs lehetőségük, és Ausztria sem fenyegeti a Szovjetunió érdekeit. Úgyhogy szerintem egyfajta ilyen kibontakozásnak sokkal nagyobb lehetőségei vannak, mint 1956-ban. A Szovjetuniónak tehát nem kell félnie valamiféle imperialista, kapitalista támadástól, és nincsen szüksége arra, hogy csatlósokkal legyen körülvéve. Szóval szerintem lehetőség van arra, sokkal inkább lehetőség van arra napjainkban, hogy Magyarországon demokratikus társadalom, demokratikus politikai, gazdasági berendezkedés alakuljon ki, amely természetesen semmilyen úton-módon nem veszélyezteti a Szovjetunió biztonságát, és ezt szerződésekben lehetne garantálni. Zsillé: - Ez lényegében az 1956-os program. Pécsi: - Az 1956. november eljesei. +++
1989. február 18., szombat
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Miért pont a Kalákának kell szerepelni a játékban, az nem olyan ismert együttes, nem mindenki ismeri őket, vannak magyarok között is hiresebb együttesek, vagy pláne külföldiek. Ez a játék nem is olyan igazi játék. És a Rózsa Gyuri egy kicsit idétlen, sőt nem is kicsit.
- 276-471: miért nem mutatják többször a játékok telefonszámát, hiszen van aki később kapcsolja be a televiziót, és az nem tud játszani. Erre szeretnék választ kapni.
- Czombosné 26-72-ol8: a Dunavarsányi Művelődési Ház vezetője - tegnap láttam a TV2-en Gór Nagy Mária szinitanodájárói és jött egy jó ötlet. A művelődési ház nyáron teljesen kihasználatlan , alig vannak programok. 4-5oo személyes nagy teremmel rendelkezik, nagy szinpaddal. Ha a szinitanodá szereplőinek lenne kedve, ide kijönni két-három hetet pihenni, nyaralni, üdülni, szivesen látnánk őket, és a részleteket majd megbeszéljük. Köszönöm, a viszonthallásra."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Február 23.-án "bomba" robbant. Bába Iván napirend előtti felszólalásra jelentkezett. Mint később kiderült, ismertetni akart egy előterjesztést, amelyet Jezsó Istvánnal együtt készítettek annak érdekében, hogy a Politikai Bizottság járuljon hozzá a párt reformszárnyának megalakításához. Az elnöklő Pártay Tivadar Bába Iván felvetésére közölte, hogy ő mint elnök kíván először napirend előtt felszólalni. A jelenlévők ezt tudomásul vették. Pártay felszólalt. Röviden fogalmazva arról tájékoztatott, hogy bomlasztók vannak a pártban, ezért indítványozta Bába Ivánnak, Jezsó Istvánnak, Légrádi Tibornak és Ravasz Károlynak pártból való kizárását. Hogy miben áll a bomlasztás, azt Pártay nem részletezte. A kizárások oka azonban nyilvánvaló volt. A reformszárny, létrehozása iránti szándék volt az, amely az egyébként megbecsült öreg vezetőknél dinamikusabb és határozottabb politikát folytatott volna."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|