|
|
|
|
|
|
|
|
Amerikai Hangja, Esti panoráma
"A pártstratégák arra számítanak, a javasolt és 1995-ig terjedő
átmeneti időszakban az ellenzéki pártok előzetesen hozzájárulnak
ahhoz, hogy egy kommunista elnök léphessen hivatalba, és hogy a
kommunisták egy bizonyos számú mandátumhoz juthassanak a
parlamentben. A kommunistákat emellett arról is biztosítanák előre,
hogy az övéké legyen a külügyminiszteri, a belügyminiszteri és a
hadügyminiszteri tárca, függetlenül attól, hogy a választásoknak mi
lesz az eredménye.
Ebben az esetben miért van szükség egyáltalán a választásokra, ha
egyszer minden előre megrendezett? Az egész választási folyamat
üresjárat, ha mindenki előre elfogadja a szereposztást - gondolja
elkerülhetetlenül az amerikai újságolvasó. Jackson Diehl azonban
azt írja, hogy miközben az ellenzéki pártok lassan erőre kapnak és
hozzászoknak a parlamenti tevékenységhez, a kommunisták arra
használják majd fel a következő hat évet, hogy saját pártjuk
irányvonalát gyökeresen megváltoztassák. "
|
|
|
|
|
|
|
Kelet-Európa
|
(Rentoul Ferenc) München, 1989. január 27. (SZER, Nemzetközi sajtó) - Az angol Independent legutóbbi száma a kommunista rendszerű európai országok szempontjából már-már történelmi dokumentumnak tekinthető. Az Independent az angol sajtóban szokatlan lépést tett. Közép-és kelet-európai tudósítói két teljes oldalon számolnak be a Gorbacsov nyomán beállott forrongásról, és részletesen ismerteti külön-külön a legújabb fejleményeket Kelet-Németországból, Csehszlovákiából, Magyarországról, Lengyelországból, Romániából, Bulgáriából, Jugoszláviából, sőt még Albániából is. A körkép bevezetőjeképpen a lap külpolitikai rovatvezetője tekinti át nagyvonalakban a forradalmi változásokat, és nyilván az angol olvasók tájékoztatására feleleveníti azt a viccet, mely futótűzként terjedt el egész Kelet-Európában I985-ben, közvetlenül Gorbacsov hatalomra jutása után, és mely így szolt: Mi a különbség Gorbacsov es Dubcek között? Semmi, csak Gorbacsov még nem tudja ezt. Legyünk tisztában vele - folytatja a cikk -, hogy Gorbacsov korántsem igazi értelemben vett demokrata. Ez azonban nem érdekli a közép-európai népeket. Őket csak az érdekli, hogy most alkalom adódik gyökeres változásokra, s ezt az alkalmat nem szabad elszalasztani. Ezek a hangok egyre erősödnek, és akármennyit beszél is Gorbacsov a közös európai házról vagy közös európai otthonról, ő is és vaskalapos ellenfelei is elborzadnának egy varsói, prágai vagy budapesti mindent elsöprő politikai lavinának még a gondolatától is. Mi? Hogy a kelet-európai népek a maguk kezébe vegyék sorsuk irányítását? A moszkvai vezetőknek ettől még most, a glasznoszty napjaiban is borsózna a hátuk. Az Independent politikai rovatvezetőjének ez után az általános áttekintése után következnek a helyszíni tudósítok beszámolói, az egyes közép- es kelet-európai országokból. Ezekre ennek a sajtószemlének a keretein belül nem lehet részletesen kitérni, úgyhogy ezúttal Karács Imrének, a lap budapesti tudósítójának a beszámolójára térek rá. A párt ma már nyíltan kezdi elismerni, hogy a legutóbbi 40 év rendkívül költséges hiba volt, és a magyarok nagy többsége a nyugati szabadság, a nyugati jólét és a nyugati kultúra után sóvárog. Úgy érzik, hogy ebbe tartoznak bele, és ehhez húzza őket a szívük. Miért adná fel önként egy uralkodó párt a maga vezető szerepét és hatalmát? Ez a kérdés Magyarországon lényegében fel sem merül, legfeljebb a párt legszűkebb belső konzervatív körében, mert a párt nem képviseli a népet, és maguk a kommunisták is elismerik, hogy a pártot terheli a felelősség az ország siralmas gazdasági helyzetéért. Mert bármennyire szabadnak és tejjel-mézzel folyó Kánaánnak tűnik is Budapest a szomszédos, úgynevezett szocialista országok népeinek szemében,, a magyarok a maguk állapotait nem a koldusbotra jutott es parancsuralmi járomban szenvedő Romániával, hanem Ausztriával és Nyugat-Németországgal szokták rendszerint összehasonlítani. A magyar parlamentben máris élénk viták folynak nap-nap után, és jövőre még érdekesebbek lesznek az ellentétek, amikor 42 év óta először ellenzéki képviselők is helyet foglalnak majd a törvényhozásban. Az Independent tudósítója így folytatja beszámolóját: Grósz Károly kijelentette, még ha a Szovjetunió vonalvezetésében beállna is változás, Magyarországot még ez sem téríthetné el a maga választotta reformjainak az útjáról. Es kétségtelenül nehéz átlátni, hogy erőszakos beavatkozást leszámítva hogyan lehetne a magyarországi forrongást es szabadságtörekvéseket feltartóztatni. Ugyanakkor azonban a vezetők kezét megköti az ország hatalmas devizatartozása, és mind a párt, mind a nép 1956-ban levonta azt a következtetést, hogy a frontális megütközés senkinek sincs érdekében. A magyarországi politikusok szerint az ö kísérleteik fogják megmutatni, lehet-e reformokat bevezetni Kelet- és Közép-Európában. Ha ennek a folyamatnak a keretében a magyaroknak sikerül suttyomban kibújni a szovjet táborból, Gorbacsov kollégái bizonyára mérgesen felvetnék a kérdést a pártfőtitkárnak: Látja, mi történt? Hát ezt akarta, elvtárs? Ezzel fejezi be Magyarországról szóló beszámolóját a lap kétoldalas kelet-európai politikai körképének a keretében az Independent budapesti tudósítója. +++
1989. január 27., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Miért pont a Kalákának kell szerepelni a játékban, az nem olyan ismert együttes, nem mindenki ismeri őket, vannak magyarok között is hiresebb együttesek, vagy pláne külföldiek. Ez a játék nem is olyan igazi játék. És a Rózsa Gyuri egy kicsit idétlen, sőt nem is kicsit.
- 276-471: miért nem mutatják többször a játékok telefonszámát, hiszen van aki később kapcsolja be a televiziót, és az nem tud játszani. Erre szeretnék választ kapni.
- Czombosné 26-72-ol8: a Dunavarsányi Művelődési Ház vezetője - tegnap láttam a TV2-en Gór Nagy Mária szinitanodájárói és jött egy jó ötlet. A művelődési ház nyáron teljesen kihasználatlan , alig vannak programok. 4-5oo személyes nagy teremmel rendelkezik, nagy szinpaddal. Ha a szinitanodá szereplőinek lenne kedve, ide kijönni két-három hetet pihenni, nyaralni, üdülni, szivesen látnánk őket, és a részleteket majd megbeszéljük. Köszönöm, a viszonthallásra."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Február 23.-án "bomba" robbant. Bába Iván napirend előtti felszólalásra jelentkezett. Mint később kiderült, ismertetni akart egy előterjesztést, amelyet Jezsó Istvánnal együtt készítettek annak érdekében, hogy a Politikai Bizottság járuljon hozzá a párt reformszárnyának megalakításához. Az elnöklő Pártay Tivadar Bába Iván felvetésére közölte, hogy ő mint elnök kíván először napirend előtt felszólalni. A jelenlévők ezt tudomásul vették. Pártay felszólalt. Röviden fogalmazva arról tájékoztatott, hogy bomlasztók vannak a pártban, ezért indítványozta Bába Ivánnak, Jezsó Istvánnak, Légrádi Tibornak és Ravasz Károlynak pártból való kizárását. Hogy miben áll a bomlasztás, azt Pártay nem részletezte. A kizárások oka azonban nyilvánvaló volt. A reformszárny, létrehozása iránti szándék volt az, amely az egyébként megbecsült öreg vezetőknél dinamikusabb és határozottabb politikát folytatott volna."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|