|
|
|
|
|
|
|
|
Amerikai Hangja, Esti panoráma
"A pártstratégák arra számítanak, a javasolt és 1995-ig terjedő
átmeneti időszakban az ellenzéki pártok előzetesen hozzájárulnak
ahhoz, hogy egy kommunista elnök léphessen hivatalba, és hogy a
kommunisták egy bizonyos számú mandátumhoz juthassanak a
parlamentben. A kommunistákat emellett arról is biztosítanák előre,
hogy az övéké legyen a külügyminiszteri, a belügyminiszteri és a
hadügyminiszteri tárca, függetlenül attól, hogy a választásoknak mi
lesz az eredménye.
Ebben az esetben miért van szükség egyáltalán a választásokra, ha
egyszer minden előre megrendezett? Az egész választási folyamat
üresjárat, ha mindenki előre elfogadja a szereposztást - gondolja
elkerülhetetlenül az amerikai újságolvasó. Jackson Diehl azonban
azt írja, hogy miközben az ellenzéki pártok lassan erőre kapnak és
hozzászoknak a parlamenti tevékenységhez, a kommunisták arra
használják majd fel a következő hat évet, hogy saját pártjuk
irányvonalát gyökeresen megváltoztassák. "
|
|
|
|
|
|
|
A Szovjetunió és Kelet-Európa kapcsolata - 1. folyt.
|
Az esszéista igyekszik megvilágítani az amerikai újságolvasók számára a kelet-európai népek múltját is, kezdve azon, hogy mikor vették fel a kereszténységet, hogy történelmük során mikor és kik nyomták el és uralták őket. A magyarokkal kapcsolatban külön hangsúllyal kiemeli az Aranybulla kiadását, és hogy a lengyelek már a XIV. század vége óta, a Jagellók alatt bevezették a kvázi-parlamentáris kormányformát - tehát előbb, mint az angolok. A magyarok komolyan veszik Európa fogalmát - írja, és említést tesz arról is, hogy 1956-ban, a forradalom leverésének idején egy magyar író telexen azt üzente nyugatra: Magyarországért halunk meg és Európáért. Az üzenetet egyébként Milán Kundéra csehszlovák író is idézte 1984-ben, a kelet-európai tudatról írott, sokat emlegetett esszéjében, hozzáfűzve: abban a pillanatban, amikor Magyarországtól megtagadják európaiságát, nyugati jellegét, rendeltetésétől térítik el, történelméből forgatják ki és azonosságának lényegétől fosztják meg. Pfaff így folytatja: - Jelenleg komoly félreértés áll fenn a szovjetek és a kelet-európaiak között, amikor reformról beszélnek. Gorbacsov és kollégái a leninizmushoz való visszatérést sürgetik, azaz a forradalmi idealizmushoz és azokhoz a demokratikus intézményekhez való visszakanyarodást, amelyeket Sztálin felszámolt. Moszkva szerint a leninizmus morális és politikai legitimitást biztosíthat a kommunista párt uralmához, míg a kelet-európaiak számára a leninizmus az elnyomáshoz, az ideológiai diktatúrához való visszatérést jelenti, és a Sztálin által emlegetett fegyelemhez, amellyel az 1950-es években a terrort indokolták. A Szovjetunióban a reform, a peresztrojka, a glasznoszty és az ügynevezett új gondolkodásmód a kommunista rezsim bűneivel és kudarcaival kapcsolatos régóta tagadott igazságok beismerését jelenti, kísérletet a leninista rendszer keretein belül a Szovjetunió megváltoztatására. A leninizmuson túl a szovjet vezetőség számára nincs más alternatíva. Amíg Kelet-Európában a marxista-leninista rendszer elutasítása nemcsak hogy elképzelhető, hanem az egyetlen megoldás «a problémák orvoslására, a kelet-európaiak saját történelmükből merítve és Nyugat-Európától kölcsönözve modellt tudnak felmutatni a változásra. Amíg a szovjet vezetőség saját történelmi tapasztalataiból kiindulva modellként nem lát mást, csak a leninista és-a cári rezsimet, Kelet-Európa dinamikusabb erőit a Nyugat pluralisztikus politikai rendszere vonzza, meg a nyílt gazdaság szociáldemokráciaként nyilvántartott formája, amely Nyugat-Európa jólétét biztosította. Ha az ember elbeszélget Magyarországon, vagy Lengyelországban közgazdászokkal, újságírókkal, tudományos intézetek alkalmazottaival, rendkívüli nyíltságban nyilatkoznak minderről. Legtöbbjük, sőt még a hivatalos közegek között is akadnak, akik nyíltan azt hangsúlyozzák: ha országuk nem lenne szovjet uralom alatt, ha Európa nem lenne katonailag és ideológiailag kettészakítva, nyomban behelyettesítenék a hitelét vesztett kommunista gazdasági, politikai és társadalmi rendszert a bizonyíthatóan működésképes nyugat-európai modellel. Az amerikai újságolvasó informálására az esszéista azt is kiemeli, hogy Magyarországon, ha nem hivatalos formában is, de máris alakultak nem kommunista pártok, és magas beosztású pártvezetők nyíltan célzásokat tettek a többpártrendszerű parlamentarizmus visszaállítására. Kelet-Németország köztudomásúan politikailag továbbra is az egyik legkonzervatívabb ország maradt, ahol novemberben a hatóságok annyira mentek, hogy Kelet-Berlinben betiltották a szovjet nagykövetség Szputnyik címmel megjelenő propaganda-folyóiratát, amely túl sokat cikkezett a szovjet reformokról és párhuzamot vont Hitler és Sztálin között. Ennek ellenére Kelet-Németországra - nem minden irónia nélkül - jó ideje úgy utalnak a két Németország között fennálló rendkívüli kapcsolatok miatt, mint a Közös Piac 13-ik tagjára. Kelet-Németország fő kereskedelmi volumenének mintegy 10 százalékát Nyugat-Németországgal bonyolítja le, ami a nyugatnémet külkereskedelemnek csak a 2 százalékát teszi ki. Pfaff megállapítja: - Nyugat-Németország hasonlóképpen kölcsönökkel látja el Magyarországot is, amely a szocialista tömb legeladósodottabb országa, és amelyet tavaly a nyugatnémetek mentettek ki a csődből. A kölcsönöket Magyarország olyan politikai engedményekkel viszonozza, mint gazdaságában a liberális reformok folytatása, és a magyar-nyugatnémet kapcsolatoknak olyan formákban való mélyítése, mint például a nyugatnémet kulturális központ megnyitása Budapesten. A nyugatnémet támogatás ellenére a magyar helyzet továbbra is kritikus. Az infláció fokozódik, a vásárlóerő csökken, növekedik a munkanélküliség, és aki teheti, pénzét befekteti ingatlanba, amelynek az 1988. májusát megelőző másfél évben Budapesten 30-tól 50 százalékig felment az ára. Magyarországon éppúgy, mint egyébként Lengyelországban, engedélyezetten, olyan javaslatokat terjesztettek elő, hogy a két ország próbáljon meg a Közös Piacot illetően valamiféle partneri státuszt biztosítani. A kelet-európaiakkal kapcsolatos szovjet álláspont jelenleg ügyetlennek és mentegetőzőnek tűnik. Gorbacsov a kelet-európai pártvezetők előtt következetesen azt hangsúlyozta: nekik kell találniok megoldást saját országuk problémáira. A szovjet vezető emellett a történelem úgynevezett fehér foltjainak felszámolását ígérte, tehát annak beismerését, hogy a Szovjetunió igazságtalanságokat követett el a kelet-európaiakkal szemben a múltban. (folyt.)
1989. január 3., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Miért pont a Kalákának kell szerepelni a játékban, az nem olyan ismert együttes, nem mindenki ismeri őket, vannak magyarok között is hiresebb együttesek, vagy pláne külföldiek. Ez a játék nem is olyan igazi játék. És a Rózsa Gyuri egy kicsit idétlen, sőt nem is kicsit.
- 276-471: miért nem mutatják többször a játékok telefonszámát, hiszen van aki később kapcsolja be a televiziót, és az nem tud játszani. Erre szeretnék választ kapni.
- Czombosné 26-72-ol8: a Dunavarsányi Művelődési Ház vezetője - tegnap láttam a TV2-en Gór Nagy Mária szinitanodájárói és jött egy jó ötlet. A művelődési ház nyáron teljesen kihasználatlan , alig vannak programok. 4-5oo személyes nagy teremmel rendelkezik, nagy szinpaddal. Ha a szinitanodá szereplőinek lenne kedve, ide kijönni két-három hetet pihenni, nyaralni, üdülni, szivesen látnánk őket, és a részleteket majd megbeszéljük. Köszönöm, a viszonthallásra."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Február 23.-án "bomba" robbant. Bába Iván napirend előtti felszólalásra jelentkezett. Mint később kiderült, ismertetni akart egy előterjesztést, amelyet Jezsó Istvánnal együtt készítettek annak érdekében, hogy a Politikai Bizottság járuljon hozzá a párt reformszárnyának megalakításához. Az elnöklő Pártay Tivadar Bába Iván felvetésére közölte, hogy ő mint elnök kíván először napirend előtt felszólalni. A jelenlévők ezt tudomásul vették. Pártay felszólalt. Röviden fogalmazva arról tájékoztatott, hogy bomlasztók vannak a pártban, ezért indítványozta Bába Ivánnak, Jezsó Istvánnak, Légrádi Tibornak és Ravasz Károlynak pártból való kizárását. Hogy miben áll a bomlasztás, azt Pártay nem részletezte. A kizárások oka azonban nyilvánvaló volt. A reformszárny, létrehozása iránti szándék volt az, amely az egyébként megbecsült öreg vezetőknél dinamikusabb és határozottabb politikát folytatott volna."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|