|
|
|
|
|
|
|
|
Amerikai Hangja, Esti panoráma
"A pártstratégák arra számítanak, a javasolt és 1995-ig terjedő
átmeneti időszakban az ellenzéki pártok előzetesen hozzájárulnak
ahhoz, hogy egy kommunista elnök léphessen hivatalba, és hogy a
kommunisták egy bizonyos számú mandátumhoz juthassanak a
parlamentben. A kommunistákat emellett arról is biztosítanák előre,
hogy az övéké legyen a külügyminiszteri, a belügyminiszteri és a
hadügyminiszteri tárca, függetlenül attól, hogy a választásoknak mi
lesz az eredménye.
Ebben az esetben miért van szükség egyáltalán a választásokra, ha
egyszer minden előre megrendezett? Az egész választási folyamat
üresjárat, ha mindenki előre elfogadja a szereposztást - gondolja
elkerülhetetlenül az amerikai újságolvasó. Jackson Diehl azonban
azt írja, hogy miközben az ellenzéki pártok lassan erőre kapnak és
hozzászoknak a parlamenti tevékenységhez, a kommunisták arra
használják majd fel a következő hat évet, hogy saját pártjuk
irányvonalát gyökeresen megváltoztassák. "
|
|
|
|
|
|
|
Az Európa nap eseményei - Fertőrákos (Antall, de Maiziere) (1.
rész)
|
1990. augusztus 18., szombat - Az ország nyolc határ menti településén - Fertőrákoson, Somoskőújfalun, Sátoraljaújhelyen, Beregsurányban, Ártándon, Röszkén, Drávaszabolcson és Letenyén - emlékeztek meg szombaton az egy évvel ezelőtti, azóta történelmi jelentőségűvé vált Páneurópai Piknikről.
Az Európa Nap elnevezésű találkozó fertőrákosi rendezvényén fölidézték, hogy itt az osztrák-magyar határ közelében, nem messze Sopronpusztától, az Ellenzéki Kerekasztal pártjai által rendezett Páneurópai Pikniken keletnémetek százai szakították át a vasfüggönyt, a határőrök hallgatólagos beleegyezésével. A megnyitón az is elhangzott: a rendező MDF nem tekinti pártrendezvénynek, s még csak a helyhatósági választási kampány kezdetének sem az eseményt, hanem olyan összejövetelnek, amely egy lépéssel ismét közelebb viszi hazánkat Európához. Az esemény alkalmából ökumenikus istentiszteletet mutatott be Várszegi Asztrik katolikus püspök, Szimon János evangélikus lelkész és Vladár Gábor református lelkész a Barlang Színházban.
Antall József miniszterelnök délután helikopterrel érkezett Fertőrákosra. Onnan gépkocsival a Sopron Városi Tanácsra hajtatott, ahol Lothar de Maiziere-rel, az NDK miniszterelnökével találkozott. A kormányfők a gazdasági, a kereskedelmi kapcsolatokban bekövetkezett nehézségekről folytattak megbeszélést, különös tekintettel a magyar kereskedelmi deficitre. A tárgyaló felek hangot adtak annak az elhatározásuknak, hogy keresik a megoldásokat, s még ez évben háromoldalú megbeszélésekre ülnek össze Bonnban vagy Berlinben.
A tárgyalásokat követően mindketten részt vettek a fertőrákosi barlangszínházban tartott politikai nagygyűlésen. A különösen nagy érdeklődéssel kísért eseményen jelen volt Horváth Balázs belügyminiszter és Für Lajos honvédelmi miniszter. Elsőként Antall József emelkedett szólásra.
- Ezen a napon Németország mindkét fele a német egységhez vezető út legfőbb állomását ünnepelheti - kezdte beszédét a miniszterelnök. Mindig tudtuk, hogy az a politikai rendszer és uralom, amelyik az elmúlt évtizedekben megbénította fejlődésünket, és Magyarország számára politikai diktatúrát jelentett, egyszer véget ér. Azt is tudtuk - folytatta -, hogy a kettévágott Németország a történelem abszurditása. (folyt.köv.)
1990. augusztus 18., szombat 21:38
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Az Európa Nap eseményei - Fertőrákos (Antall, de Maiziere) (2.
rész)
|
A továbbiakban kifejtette: a magára talált magyarság itt Sopronnál nyitott utat egy évvel ezelőtt a német egységnek, s büszkék vagyunk arra, hogy egy nagy nép európai törekvéseit elősegíthettük. Az új Európának Sopron a szimbóluma, az a hely, ahol a vasfüggöny leomlott.
- Amikor Kelet-Európa megújhodásáról beszélünk, az ezzel kapcsolatos problémákról is szólni kell - folytatta a miniszterelnök. Szólni kell arról, hogy a német egység átmenetileg nehézségeket okoz nekünk, az NDK ugyanis a harmadik legnagyobb kereskedelmi partnerünk volt, ám a kereskedelmi kapcsolatok visszaestek. Ezek a nehézségek súlyosan érintik válságban lévő gazdaságunkat, az idén meghaladja a félmilliárd NSZK márkát a magyar gazdaságot érő kár összege. Tárgyalásaink a jelenlegi két német kormánnyal elsősorban ezeknek a gondoknak a felszámolására irányulhatnak; az egységesülő Németország segítségét is kell kérnünk problémáink megoldásához. Tudjuk, hogy Magyarországnak a legnagyobb gazdasági partnere az egyesült Németország lesz, s erre építjük kapcsolatainkat - mondotta a miniszterelnök -, Ausztriával s az egyesült Németországgal fontos pillérei kell hogy legyünk Kelet-Európának.
A továbbiakban a hazai gazdasági állapotokat elemezte. Az ország krízisben van, azonban ebben a népben megvan az akarat, hogy a válságból kilábaljon - hangsúlyozta. Bízni kell önmagunkban, és bízni kell a kormányban, hogy erre képesek vagyunk. Olyan koalíciós kormány vagyunk - mondotta -, amely a nemzeti célokat kereszténydemokrata irányultságú politikai rendszerrel akarja megvalósítani. Számunkra a szabadelvű jogállam és a szociális jogállam elválaszthatatlan. Olyan politikai célt tűztünk magunk elé, hogy az országot négy év alatt kivezetjük a válságból. Az idén és a következő évben még súlyos megpróbáltatások várnak ránk, de ha az ország ezt elviseli, kitart és keményen dolgozik, másfél-két év alatt számítani lehet arra, hogy elindulunk a felemelkedés útján. (folyt.köv.)
1990. augusztus 18., szombat 22:06
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Az Európa Nap eseményei - Fertőrákos (Antall, de Maiziere) (3.
rész)
|
Antall József türelmet és bizalmat kért, hogy a kormány végre tudja hajtani az ország átalakítását békés eszközökkel. Mindezt egy egységes Európával, egy egységes Németországgal és Ausztriával való barátságban kívánjuk megtenni. Európa valamennyi nemzetével egy közösséget szeretnénk alkotni - mondotta.
Ezután Lothar de Maiziere, az NDK miniszterelnöke lépett a mikrofonhoz. A tavalyi Páneurópai Piknik jelentőségét méltatva hangoztatta: ez az esemény fontos impulzusokat adott Európának a további fejleményekhez. A határnyitás olyan láncreakciót indított el, ami a berlini fal leomlásáig vezetett - mondotta. Ezzel az NDK polgárságának is megadatott a szabadsá, hogy élhessenek önrendelkezési jogukkal. Azért jöttem - mondotta az NDK miniszterelnöke -, hogy köszönetet mondjak a magyar népnek a németek nevében. Magyarország Európának tett történelmi szolgálatot. A két ország kapcsolatairól úgy vélekedett: szükségszerű, hogy a fennálló kapcsolatokat Magyarország és az egyesült Németország közötti kapcsolatokba átmentsék. Azon kell munkálkodnunk, hogy a vasfüggöny unokáink számára ne legyen több színházi rekvizítumnál - mondotta befejezésül de Maiziere.
A továbbiakban Norbert Blüm, az NSZK munkaügyi és szociális minisztere Helmut Kohl szövetségi kancellár, Franz Wegart, az osztrák Steier tartomány parlamenti elnöke Alois Mock osztrák külügyminiszter, Klaus Lange pedig Habsburg Ottónak, a Páneurópai Unió elnökének üdvözletét tolmácsolta a politikai nagygyűlés résztvevőinek és Magyarország népének. A nagyszabású esemény záróakkordjaként emléktábortüzet gyújtottak. (MTI)
1990. augusztus 18., szombat 22:10
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Miért pont a Kalákának kell szerepelni a játékban, az nem olyan ismert együttes, nem mindenki ismeri őket, vannak magyarok között is hiresebb együttesek, vagy pláne külföldiek. Ez a játék nem is olyan igazi játék. És a Rózsa Gyuri egy kicsit idétlen, sőt nem is kicsit.
- 276-471: miért nem mutatják többször a játékok telefonszámát, hiszen van aki később kapcsolja be a televiziót, és az nem tud játszani. Erre szeretnék választ kapni.
- Czombosné 26-72-ol8: a Dunavarsányi Művelődési Ház vezetője - tegnap láttam a TV2-en Gór Nagy Mária szinitanodájárói és jött egy jó ötlet. A művelődési ház nyáron teljesen kihasználatlan , alig vannak programok. 4-5oo személyes nagy teremmel rendelkezik, nagy szinpaddal. Ha a szinitanodá szereplőinek lenne kedve, ide kijönni két-három hetet pihenni, nyaralni, üdülni, szivesen látnánk őket, és a részleteket majd megbeszéljük. Köszönöm, a viszonthallásra."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Február 23.-án "bomba" robbant. Bába Iván napirend előtti felszólalásra jelentkezett. Mint később kiderült, ismertetni akart egy előterjesztést, amelyet Jezsó Istvánnal együtt készítettek annak érdekében, hogy a Politikai Bizottság járuljon hozzá a párt reformszárnyának megalakításához. Az elnöklő Pártay Tivadar Bába Iván felvetésére közölte, hogy ő mint elnök kíván először napirend előtt felszólalni. A jelenlévők ezt tudomásul vették. Pártay felszólalt. Röviden fogalmazva arról tájékoztatott, hogy bomlasztók vannak a pártban, ezért indítványozta Bába Ivánnak, Jezsó Istvánnak, Légrádi Tibornak és Ravasz Károlynak pártból való kizárását. Hogy miben áll a bomlasztás, azt Pártay nem részletezte. A kizárások oka azonban nyilvánvaló volt. A reformszárny, létrehozása iránti szándék volt az, amely az egyébként megbecsült öreg vezetőknél dinamikusabb és határozottabb politikát folytatott volna."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|