|
|
|
|
|
|
|
|
Amerikai Hangja, Esti panoráma
"A pártstratégák arra számítanak, a javasolt és 1995-ig terjedő
átmeneti időszakban az ellenzéki pártok előzetesen hozzájárulnak
ahhoz, hogy egy kommunista elnök léphessen hivatalba, és hogy a
kommunisták egy bizonyos számú mandátumhoz juthassanak a
parlamentben. A kommunistákat emellett arról is biztosítanák előre,
hogy az övéké legyen a külügyminiszteri, a belügyminiszteri és a
hadügyminiszteri tárca, függetlenül attól, hogy a választásoknak mi
lesz az eredménye.
Ebben az esetben miért van szükség egyáltalán a választásokra, ha
egyszer minden előre megrendezett? Az egész választási folyamat
üresjárat, ha mindenki előre elfogadja a szereposztást - gondolja
elkerülhetetlenül az amerikai újságolvasó. Jackson Diehl azonban
azt írja, hogy miközben az ellenzéki pártok lassan erőre kapnak és
hozzászoknak a parlamenti tevékenységhez, a kommunisták arra
használják majd fel a következő hat évet, hogy saját pártjuk
irányvonalát gyökeresen megváltoztassák. "
|
|
|
|
|
|
|
Az Országgyűlés pénteki ülése (6. rész)
|
Hetek óta tartó, alapos vita végére tett pontot az Országgyűlés pénteken éjjel negyed 11-kor, amikor 281 igen szavazattal, 3 ellenében és 1 tartózkodással elfogadta a helyi önkormányzatokról szóló törvényjavaslatot. A plénum a törvényjavaslatról s az ahhoz benyújtott bizottsági és képviselői módosító javaslatokról - kisebb szünetekkel együtt - több mint négyórás szavazási procedúrával döntött. Minden egyes módosításhoz a jelenlévők kétharmadának elutasító vagy igenlő szavazata kellett.
Szabad György a szavazást követően rövid reflexiót fűzött a határozathozatalhoz, emlékeztetve: 1789. augusztus 3-áról 4-ére virradó éjjel, 201 évvel ezelőtt az öreg kontinensen először mondta ki egy parlament a feudális viszonyok felszámolását törvényes úton. Jóllehet a képviselők érezték, és Szabad György is kijelentette, hogy természetesen nem azonos méretű dolgokról van szó, szavait nagy taps köszöntötte.
A helyi önkormányzatokról szóló törvény, miként azt a preambulum kimondja: elismeri és védi a helyi közösségek önkormányzáshoz való jogait. Lehetővé teszi, hogy a választópolgárok helyi közössége - közvetlenül, illetőleg a választott helyi önkormányzat útján - önállóan és demokratikusan intézze a helyi érdekű közügyeket.
Az illetékes országgyűlési bizottságok együttes jelentése összesen 83 módosítást tartalmazott. A leglényegesebb indítványok: a helyi képviselők és polgármesterek általános választásán a nemzeti vagy etnikai kisebbség legtöbb szavazatot kapott jelöltje, kisebbségének helyi szószólójává válik. A képviselő-testület évente legalább egyszer, előre meghirdetett közmeghallgatást tart, amelyen az állampolgár és a helyben érdekelt szervek képviselői közérdekű kérdést és javaslatot tehetnek. A települési képviselő-testület minőségi többségi határozattal kezdeményezheti, hogy az Országgyűlés a települést a területével határos másik megye területéhez csatolja át. Az Országgyűlés - a képviselő-testület kérelmére - az 50 ezernél több lakosú várost megyei jogú várossá nyilvánítja. A főváros önkormányzati rendszerének részletes szabályait külön törvény tartalmazza. E törvényt 1990. november 30-áig kell megalkotni. A helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzését a köztársasági megbízottak végzik.
Az Országgyűlés határozatot hozott a Magyar Köztársaság megyéiről, a megyék nevéről, székhelyéről, illetve a köztársasági megbízottak működési területét meghatározó régiókról. E határozatok a helyi önkormányzati képviselő-testületek tagjainak ez évi megválasztásának napjával lépnek hatályba. (folyt.köv.)
1990. augusztus 3., péntek 23:43
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Miért pont a Kalákának kell szerepelni a játékban, az nem olyan ismert együttes, nem mindenki ismeri őket, vannak magyarok között is hiresebb együttesek, vagy pláne külföldiek. Ez a játék nem is olyan igazi játék. És a Rózsa Gyuri egy kicsit idétlen, sőt nem is kicsit.
- 276-471: miért nem mutatják többször a játékok telefonszámát, hiszen van aki később kapcsolja be a televiziót, és az nem tud játszani. Erre szeretnék választ kapni.
- Czombosné 26-72-ol8: a Dunavarsányi Művelődési Ház vezetője - tegnap láttam a TV2-en Gór Nagy Mária szinitanodájárói és jött egy jó ötlet. A művelődési ház nyáron teljesen kihasználatlan , alig vannak programok. 4-5oo személyes nagy teremmel rendelkezik, nagy szinpaddal. Ha a szinitanodá szereplőinek lenne kedve, ide kijönni két-három hetet pihenni, nyaralni, üdülni, szivesen látnánk őket, és a részleteket majd megbeszéljük. Köszönöm, a viszonthallásra."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Február 23.-án "bomba" robbant. Bába Iván napirend előtti felszólalásra jelentkezett. Mint később kiderült, ismertetni akart egy előterjesztést, amelyet Jezsó Istvánnal együtt készítettek annak érdekében, hogy a Politikai Bizottság járuljon hozzá a párt reformszárnyának megalakításához. Az elnöklő Pártay Tivadar Bába Iván felvetésére közölte, hogy ő mint elnök kíván először napirend előtt felszólalni. A jelenlévők ezt tudomásul vették. Pártay felszólalt. Röviden fogalmazva arról tájékoztatott, hogy bomlasztók vannak a pártban, ezért indítványozta Bába Ivánnak, Jezsó Istvánnak, Légrádi Tibornak és Ravasz Károlynak pártból való kizárását. Hogy miben áll a bomlasztás, azt Pártay nem részletezte. A kizárások oka azonban nyilvánvaló volt. A reformszárny, létrehozása iránti szándék volt az, amely az egyébként megbecsült öreg vezetőknél dinamikusabb és határozottabb politikát folytatott volna."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|