|
|
|
|
|
|
|
|
Amerikai Hangja, Esti panoráma
"A pártstratégák arra számítanak, a javasolt és 1995-ig terjedő
átmeneti időszakban az ellenzéki pártok előzetesen hozzájárulnak
ahhoz, hogy egy kommunista elnök léphessen hivatalba, és hogy a
kommunisták egy bizonyos számú mandátumhoz juthassanak a
parlamentben. A kommunistákat emellett arról is biztosítanák előre,
hogy az övéké legyen a külügyminiszteri, a belügyminiszteri és a
hadügyminiszteri tárca, függetlenül attól, hogy a választásoknak mi
lesz az eredménye.
Ebben az esetben miért van szükség egyáltalán a választásokra, ha
egyszer minden előre megrendezett? Az egész választási folyamat
üresjárat, ha mindenki előre elfogadja a szereposztást - gondolja
elkerülhetetlenül az amerikai újságolvasó. Jackson Diehl azonban
azt írja, hogy miközben az ellenzéki pártok lassan erőre kapnak és
hozzászoknak a parlamenti tevékenységhez, a kommunisták arra
használják majd fel a következő hat évet, hogy saját pártjuk
irányvonalát gyökeresen megváltoztassák. "
|
|
|
|
|
|
|
Felháborodás Vas megyében a Fidesz akciója miatt
|
1990. május 31., csütörtök - Széles körű felháborodást
váltott ki Vas megyében a Fidesz szombathelyi szervezete azzal, hogy
szerdán a megyei tanácsülésen sértő hangú oklevéllel ,,tüntette,, ki
Bors Zoltán leköszönő tanácselnököt, aki nyugdíjba vonulása
alkalmából magas kitüntetést kapott. Az emiatti visszatetszést
tovább növelte az, hogy az oklevél átadója annak ismertetése előtt
távozott az ülésteremből.
A megyéből és az ország más vidékeiről is együttérző aggodalomról tanúskodó telefonhívások tömegét kapta a volt tanácselnök. Hende Csaba, az MDF szombathelyi szervezetének elnöke magánvéleményeként elmondta az MTI tudósítójának, hogy a ,,kitüntetés,, tényével ő maga sem ért egyet, a helyi Fidesz akcióját politikai kulturálatlanságra valló ízléstelenségnek tartja. Nézete szerint teljesen nyilvánvaló, hogy arra a kitüntetésre, amelyet a Fidesz az ,,oklevélben,, kigúnyolt, nem az akkor még hivatalban sem lévő Antall-kormány tett javaslatot. A Bors Zoltánéhoz hasonló fokozatú kitüntetések odaítélése egyébként is a köztársasági elnök jogköre.
Orbán Róbert, az SZDSZ városi csoportjának ügyvivője ugyancsak magánvéleményként, arra mutatott rá: Bors Zoltán munkásságát vagy bárkiét lehet bírálni, de a bírálat ilyetén való kinyilvánítása nem elfogadható - mondotta többek közt. (MTI)
1990. május 31., csütörtök 16:58
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Miért pont a Kalákának kell szerepelni a játékban, az nem olyan ismert együttes, nem mindenki ismeri őket, vannak magyarok között is hiresebb együttesek, vagy pláne külföldiek. Ez a játék nem is olyan igazi játék. És a Rózsa Gyuri egy kicsit idétlen, sőt nem is kicsit.
- 276-471: miért nem mutatják többször a játékok telefonszámát, hiszen van aki később kapcsolja be a televiziót, és az nem tud játszani. Erre szeretnék választ kapni.
- Czombosné 26-72-ol8: a Dunavarsányi Művelődési Ház vezetője - tegnap láttam a TV2-en Gór Nagy Mária szinitanodájárói és jött egy jó ötlet. A művelődési ház nyáron teljesen kihasználatlan , alig vannak programok. 4-5oo személyes nagy teremmel rendelkezik, nagy szinpaddal. Ha a szinitanodá szereplőinek lenne kedve, ide kijönni két-három hetet pihenni, nyaralni, üdülni, szivesen látnánk őket, és a részleteket majd megbeszéljük. Köszönöm, a viszonthallásra."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Február 23.-án "bomba" robbant. Bába Iván napirend előtti felszólalásra jelentkezett. Mint később kiderült, ismertetni akart egy előterjesztést, amelyet Jezsó Istvánnal együtt készítettek annak érdekében, hogy a Politikai Bizottság járuljon hozzá a párt reformszárnyának megalakításához. Az elnöklő Pártay Tivadar Bába Iván felvetésére közölte, hogy ő mint elnök kíván először napirend előtt felszólalni. A jelenlévők ezt tudomásul vették. Pártay felszólalt. Röviden fogalmazva arról tájékoztatott, hogy bomlasztók vannak a pártban, ezért indítványozta Bába Ivánnak, Jezsó Istvánnak, Légrádi Tibornak és Ravasz Károlynak pártból való kizárását. Hogy miben áll a bomlasztás, azt Pártay nem részletezte. A kizárások oka azonban nyilvánvaló volt. A reformszárny, létrehozása iránti szándék volt az, amely az egyébként megbecsült öreg vezetőknél dinamikusabb és határozottabb politikát folytatott volna."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|