|
|
|
|
|
|
|
|
Amerikai Hangja, Esti panoráma
"A pártstratégák arra számítanak, a javasolt és 1995-ig terjedő
átmeneti időszakban az ellenzéki pártok előzetesen hozzájárulnak
ahhoz, hogy egy kommunista elnök léphessen hivatalba, és hogy a
kommunisták egy bizonyos számú mandátumhoz juthassanak a
parlamentben. A kommunistákat emellett arról is biztosítanák előre,
hogy az övéké legyen a külügyminiszteri, a belügyminiszteri és a
hadügyminiszteri tárca, függetlenül attól, hogy a választásoknak mi
lesz az eredménye.
Ebben az esetben miért van szükség egyáltalán a választásokra, ha
egyszer minden előre megrendezett? Az egész választási folyamat
üresjárat, ha mindenki előre elfogadja a szereposztást - gondolja
elkerülhetetlenül az amerikai újságolvasó. Jackson Diehl azonban
azt írja, hogy miközben az ellenzéki pártok lassan erőre kapnak és
hozzászoknak a parlamenti tevékenységhez, a kommunisták arra
használják majd fel a következő hat évet, hogy saját pártjuk
irányvonalát gyökeresen megváltoztassák. "
|
|
|
|
|
|
|
Viták középpontjában a kisgazda földprogram Debrecenben (1.
rész)
|
1990. május 25., péntek - Az Országgyűlés elé terjesztett
kormányprogramban csak e hét keddjén ,,cserélték ki,, az MDF
mezőgazdasági tervezetét a Kisgazdák számára elfogadhatóra, mert a
párt ettől tette függővé a kormányzásban való részvételét - ezt
Szabó Sándor, a Független Kisgazdapárt Hajdú-Bihar megyei
szervezetének főtitkára mondta pénteken a Magyar Gazdasági Kamara
észak-alföldi bizottságának debreceni székházában tartott
tájékoztatón. Bejelentette, hogy pártja három ütemben kívánja
megoldani a földtulajdonnal kapcsolatos rehabilitációt: a jövő héten
egyéni indítványban javasolják a parlamentnek, hogy zárolják a
szövetkezetek kezelésében lévő földterületek eladását; júliusban
törvényjavaslatot terjesztenek be a tulajdonosi rehabilitációról és
ősszel benyújtják a föld- és egyéb tulajdonviszonyokkal kapcsolatos
törvénytervezetet.
A tanácskozás résztvevői részletesen megismerkedhettek a Kisgazdapárt földtörvény-tervezetével. A dokumentum egyebek mellett leszögezi: nem tekintik igazi tulajdonosi formának a ,,szövetkezeti (tsz) tulajdont,, mert az nem önkéntes, hanem erőszakos úton jött létre. Ezért a törvény életbelépésével minden termelőszövetkezet megszűnik önálló jogi személy lenni, de azonnal átalakulhat a tulajdonosok önkéntes szövetkezetévé, illetve földbérlők szövetkezetévé. (Ez utóbbi állásfoglalás némi módosulást jelent a Kisgazdapárti földtörvény-tervezet korábbi megfogalmazásához képest. Egy héttel korábban ugyanis a Kisgazdapárt Hajdú-Bihari megyegyűlésén e cikkely még úgy hangzott: a törvény életbelépésével minden termelőszövetkezetet feloszlatottnak tekintenek.)
Az MDF álláspontját kifejtő Medgyessy István a fórum debreceni elnökségének tagja alapelvnek nevezte, hogy mindenki abban az ágazatban lehessen tulajdonos, amelyikben dolgozik. Szerintük ne kaphassák vissza a földjüket azok, akik az elmúlt évtizedekben otthagyták a falut. Az MDF elképzelése szerint előbb az önkormányzati földtulajdont - és ezzel együtt a ma mezőgazdaságban dolgozók tulajdonviszonyát - kell rendezni, majd ezt követően szerezhetnének tulajdont mindazok, akik egyénileg akarnak gazdálkodni, vagy földjüket bérbe adni.
X X X
A földtörvény-tervezet állt annak a vitának a középpontjában is, amelyet a Mezőgazdasági Termelők Hajdú-Bihar megyei Szövetsége rendezett csütörtökön és pénteken Debrecenben. (folyt. köv.)
1990. május 25., péntek 18:36
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Miért pont a Kalákának kell szerepelni a játékban, az nem olyan ismert együttes, nem mindenki ismeri őket, vannak magyarok között is hiresebb együttesek, vagy pláne külföldiek. Ez a játék nem is olyan igazi játék. És a Rózsa Gyuri egy kicsit idétlen, sőt nem is kicsit.
- 276-471: miért nem mutatják többször a játékok telefonszámát, hiszen van aki később kapcsolja be a televiziót, és az nem tud játszani. Erre szeretnék választ kapni.
- Czombosné 26-72-ol8: a Dunavarsányi Művelődési Ház vezetője - tegnap láttam a TV2-en Gór Nagy Mária szinitanodájárói és jött egy jó ötlet. A művelődési ház nyáron teljesen kihasználatlan , alig vannak programok. 4-5oo személyes nagy teremmel rendelkezik, nagy szinpaddal. Ha a szinitanodá szereplőinek lenne kedve, ide kijönni két-három hetet pihenni, nyaralni, üdülni, szivesen látnánk őket, és a részleteket majd megbeszéljük. Köszönöm, a viszonthallásra."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Február 23.-án "bomba" robbant. Bába Iván napirend előtti felszólalásra jelentkezett. Mint később kiderült, ismertetni akart egy előterjesztést, amelyet Jezsó Istvánnal együtt készítettek annak érdekében, hogy a Politikai Bizottság járuljon hozzá a párt reformszárnyának megalakításához. Az elnöklő Pártay Tivadar Bába Iván felvetésére közölte, hogy ő mint elnök kíván először napirend előtt felszólalni. A jelenlévők ezt tudomásul vették. Pártay felszólalt. Röviden fogalmazva arról tájékoztatott, hogy bomlasztók vannak a pártban, ezért indítványozta Bába Ivánnak, Jezsó Istvánnak, Légrádi Tibornak és Ravasz Károlynak pártból való kizárását. Hogy miben áll a bomlasztás, azt Pártay nem részletezte. A kizárások oka azonban nyilvánvaló volt. A reformszárny, létrehozása iránti szándék volt az, amely az egyébként megbecsült öreg vezetőknél dinamikusabb és határozottabb politikát folytatott volna."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|