|
|
|
|
|
|
|
|
Amerikai Hangja, Esti panoráma
"A pártstratégák arra számítanak, a javasolt és 1995-ig terjedő
átmeneti időszakban az ellenzéki pártok előzetesen hozzájárulnak
ahhoz, hogy egy kommunista elnök léphessen hivatalba, és hogy a
kommunisták egy bizonyos számú mandátumhoz juthassanak a
parlamentben. A kommunistákat emellett arról is biztosítanák előre,
hogy az övéké legyen a külügyminiszteri, a belügyminiszteri és a
hadügyminiszteri tárca, függetlenül attól, hogy a választásoknak mi
lesz az eredménye.
Ebben az esetben miért van szükség egyáltalán a választásokra, ha
egyszer minden előre megrendezett? Az egész választási folyamat
üresjárat, ha mindenki előre elfogadja a szereposztást - gondolja
elkerülhetetlenül az amerikai újságolvasó. Jackson Diehl azonban
azt írja, hogy miközben az ellenzéki pártok lassan erőre kapnak és
hozzászoknak a parlamenti tevékenységhez, a kommunisták arra
használják majd fel a következő hat évet, hogy saját pártjuk
irányvonalát gyökeresen megváltoztassák. "
|
|
|
|
|
|
|
Romániai magyarokért - demonstrációk országszerte (1. rész)
|
1990. március 20., kedd - Az MDF és az SZDSZ
kezdeményezéséhez csatlakozva több párt szervezésében demonstrációt
tartottak kedden este a Hősök terén. A téren sokezren gyűltek össze,
hogy kifejezzék szolidaritásukat az erdélyi magyarokkal, és
tiltakozzanak a romániai, marosvásárhelyi véres események ellen. A
Himnusz elhangzása után Sinkovits Imre olvasta fel Sütő András
március 17-én írt levelét, melyben a román kormányzattól követeli,
hogy azonnal lépjen közbe a magyarságot ért atrocitások
megszüntetése érdekében.
Kányádi Sándor romániai magyar költő élesen elhatárolta magát a Marosvásárhelyen történtektől. Hangsúlyozta, hogy a fasiszta csoportosulások nem dúlhatják fel a forradalom eddig elért eredményeit. Románia nevében bocsánatot kért a történtekért, és kérte az egybegyűlt tömeget, ne vonuljanak a román nagykövetség elé, mert az nem használna az ügynek.
Göncz Árpád a Magyar Írók Szövetsége nevében szólt a nagygyűlés résztvevőihez. Mint mondotta: a Magyar Írók Szövetségének választmánya mélységes megdöbbenéssel értesült a történtekről, Sütő András és környezete bántalmazásáról. Leszögezte: a kulturális autonómiát a magyarságtól senki meg nem tagadhatja. Felelőssé tette a helyi hatóságokat, amiért tétlenül szemlélték, hogy a magyarok elleni gyűlölet idáig fajult. Felhívta a résztvevők figyelmét arra, hogy a gyűlölet és a harag rossz tanácsadó, s csak rendíthetetlen, nyugodt méltósággal szabad rá válaszolni.
Csurka István arról szólt, hogy reményeink ellenére Romániában sajnos nem szűnt meg teljesen a diktatúra. Pedig a demokrácia mindenütt azt kell hogy jelentse, hogy a szabadsághoz, az egyenlőséghez mindenkinek, a kisebbségnek is joga van. Úgy tűnik azonban, Romániában egyesek megijedtek a demokráciától. Hangoztatta, hogy Európa ma új egység felé halad, és kérte a jelenlévőket is, ne engedjék, hogy ezt egyes erők megváltoztassák. Mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy az Európához való tartozás csak a demokrácia és a szabadság elvei alapján valósítható meg. Bejelentette, hogy az MDF az ENSZ-hez fordul, és ha nem szűnik meg a magyarok üldözése Romániában, a Biztonsági Tanács összehívását is követelni fogják. Felolvasta azt a tiltakozó levelet is, amely a magyarellenes pogrom azonnali beszüntetéséért és a felerősödő sovinizmus ellen emel szót. (folyt. köv.)
1990. március 20., kedd 20:28
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Miért pont a Kalákának kell szerepelni a játékban, az nem olyan ismert együttes, nem mindenki ismeri őket, vannak magyarok között is hiresebb együttesek, vagy pláne külföldiek. Ez a játék nem is olyan igazi játék. És a Rózsa Gyuri egy kicsit idétlen, sőt nem is kicsit.
- 276-471: miért nem mutatják többször a játékok telefonszámát, hiszen van aki később kapcsolja be a televiziót, és az nem tud játszani. Erre szeretnék választ kapni.
- Czombosné 26-72-ol8: a Dunavarsányi Művelődési Ház vezetője - tegnap láttam a TV2-en Gór Nagy Mária szinitanodájárói és jött egy jó ötlet. A művelődési ház nyáron teljesen kihasználatlan , alig vannak programok. 4-5oo személyes nagy teremmel rendelkezik, nagy szinpaddal. Ha a szinitanodá szereplőinek lenne kedve, ide kijönni két-három hetet pihenni, nyaralni, üdülni, szivesen látnánk őket, és a részleteket majd megbeszéljük. Köszönöm, a viszonthallásra."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Február 23.-án "bomba" robbant. Bába Iván napirend előtti felszólalásra jelentkezett. Mint később kiderült, ismertetni akart egy előterjesztést, amelyet Jezsó Istvánnal együtt készítettek annak érdekében, hogy a Politikai Bizottság járuljon hozzá a párt reformszárnyának megalakításához. Az elnöklő Pártay Tivadar Bába Iván felvetésére közölte, hogy ő mint elnök kíván először napirend előtt felszólalni. A jelenlévők ezt tudomásul vették. Pártay felszólalt. Röviden fogalmazva arról tájékoztatott, hogy bomlasztók vannak a pártban, ezért indítványozta Bába Ivánnak, Jezsó Istvánnak, Légrádi Tibornak és Ravasz Károlynak pártból való kizárását. Hogy miben áll a bomlasztás, azt Pártay nem részletezte. A kizárások oka azonban nyilvánvaló volt. A reformszárny, létrehozása iránti szándék volt az, amely az egyébként megbecsült öreg vezetőknél dinamikusabb és határozottabb politikát folytatott volna."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|