|
|
|
|
|
|
|
|
Amerikai Hangja, Esti panoráma
"A pártstratégák arra számítanak, a javasolt és 1995-ig terjedő
átmeneti időszakban az ellenzéki pártok előzetesen hozzájárulnak
ahhoz, hogy egy kommunista elnök léphessen hivatalba, és hogy a
kommunisták egy bizonyos számú mandátumhoz juthassanak a
parlamentben. A kommunistákat emellett arról is biztosítanák előre,
hogy az övéké legyen a külügyminiszteri, a belügyminiszteri és a
hadügyminiszteri tárca, függetlenül attól, hogy a választásoknak mi
lesz az eredménye.
Ebben az esetben miért van szükség egyáltalán a választásokra, ha
egyszer minden előre megrendezett? Az egész választási folyamat
üresjárat, ha mindenki előre elfogadja a szereposztást - gondolja
elkerülhetetlenül az amerikai újságolvasó. Jackson Diehl azonban
azt írja, hogy miközben az ellenzéki pártok lassan erőre kapnak és
hozzászoknak a parlamenti tevékenységhez, a kommunisták arra
használják majd fel a következő hat évet, hogy saját pártjuk
irányvonalát gyökeresen megváltoztassák. "
|
|
|
|
|
|
|
MSZP választási nagygyűlések Borsodban (1. rész)
|
1990. február 28., szerda - Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
töltötte szerdai munkanapját Pozsgay Imre, a Magyar Szocialista Párt
választási listavezetője. Miskolcon előadást tartott a MicroCAD
nemzetközi számítástechnikai konferencia plenáris ülésén,
találkozott a régió egyházi vezetőivel, majd pedig az MSZP városi és
megyei képviselőjelöltjeivel folytatott eszmecserét a választási
küzdelem eddigi tapasztalatairól. Ezt követően a miskolci Avas
Szállóban, azután pedig az Encsen tartott választási nagygyűlésen
ismertette pártja programját.
Hangsúlyozta: az MSZP a választási kampánynak, és utána a törvényhozásnak fontos, meghatározó tényezője kíván lenni. Valljuk - mondta -, hogy nem ez az a párt, amelynek szemlesütve kell járnia ebben az országban, s amelynek tagjai felelősek az elmúlt 40 esztendő vétkeiért, bűneiért. Éppen ez a párt volt az, amely megteremtette a lehetőségét annak, hogy a politikai fordulattal együtt megérett és elkerülhetetlenné vált rendszerváltás végbemenjen.
A szocialistáknak helyük van az új Magyarországban, nélkülünk szegényebb és erőtlenebb lenne az ország, s éppen azt a célt nem érnénk el, hogy kilábalhassunk a válságból, hatékonyabbá, eredményesebbé tegyük a munkát, erkölcsösebbé, tartalmasabbá az emberi kapcsolatokat, s biztonságosabbá az együttélést. Hasonló értékeket becsülettel hirdetnek más pártok is, s akik ezért valóban tisztességgel tudnak és akarnak tenni, azokat versenytársaknak, partnereknek tekintjük - hangoztatta.
A szocialisták úgy vélik, hogy a fenyegetés és a félelemkeltés még az átmenet időszakában sem lehet az érdemszerzés útja, módja, éppen ellenkezőleg, az emberi biztonság megteremtését tartják fontosnak. A sokat hangoztatott elszámolást igen, a leszámolást nem vállalja a Szocialista Párt, mégpedig azért, hogy ne uralkodhasson el az országban egy esetleges polgárháborús hangulat. Gazdasági szempontból nézve is, a külföldi tőke, amelyre szükségünk van, nem az uralkodó párt színétől teszi függővé a segítségnyújtást, hanem az ország stabilitásától, s ebben alapvető fontossága van a politikai stabilitásnak. (folyt.köv.)
1990. február 28., szerda 20:09
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
MSZP választási nagygyűlések Borsodban (2. rész)
|
A Szocialista Párt, hangoztatta végül Pozsgay Imre, szembenéz azzal az ítélettel, amelyet a nép a választásokon fog hozni, de előítéletekkel nem hajlandó viaskodni. A valódi koalíciós alku nem a mostani kacsingatásokból, hanem a választási eredményekből születik majd meg. Ehhez úgy lehet a legjobban hozzájárulni, ha a választópolgárok minél nagyobb tömegei járulnak az urnához. (MTI)
1990. február 28., szerda 20:11
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Miért pont a Kalákának kell szerepelni a játékban, az nem olyan ismert együttes, nem mindenki ismeri őket, vannak magyarok között is hiresebb együttesek, vagy pláne külföldiek. Ez a játék nem is olyan igazi játék. És a Rózsa Gyuri egy kicsit idétlen, sőt nem is kicsit.
- 276-471: miért nem mutatják többször a játékok telefonszámát, hiszen van aki később kapcsolja be a televiziót, és az nem tud játszani. Erre szeretnék választ kapni.
- Czombosné 26-72-ol8: a Dunavarsányi Művelődési Ház vezetője - tegnap láttam a TV2-en Gór Nagy Mária szinitanodájárói és jött egy jó ötlet. A művelődési ház nyáron teljesen kihasználatlan , alig vannak programok. 4-5oo személyes nagy teremmel rendelkezik, nagy szinpaddal. Ha a szinitanodá szereplőinek lenne kedve, ide kijönni két-három hetet pihenni, nyaralni, üdülni, szivesen látnánk őket, és a részleteket majd megbeszéljük. Köszönöm, a viszonthallásra."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Február 23.-án "bomba" robbant. Bába Iván napirend előtti felszólalásra jelentkezett. Mint később kiderült, ismertetni akart egy előterjesztést, amelyet Jezsó Istvánnal együtt készítettek annak érdekében, hogy a Politikai Bizottság járuljon hozzá a párt reformszárnyának megalakításához. Az elnöklő Pártay Tivadar Bába Iván felvetésére közölte, hogy ő mint elnök kíván először napirend előtt felszólalni. A jelenlévők ezt tudomásul vették. Pártay felszólalt. Röviden fogalmazva arról tájékoztatott, hogy bomlasztók vannak a pártban, ezért indítványozta Bába Ivánnak, Jezsó Istvánnak, Légrádi Tibornak és Ravasz Károlynak pártból való kizárását. Hogy miben áll a bomlasztás, azt Pártay nem részletezte. A kizárások oka azonban nyilvánvaló volt. A reformszárny, létrehozása iránti szándék volt az, amely az egyébként megbecsült öreg vezetőknél dinamikusabb és határozottabb politikát folytatott volna."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|