|
|
|
|
|
|
|
|
Amerikai Hangja, Esti panoráma
"A pártstratégák arra számítanak, a javasolt és 1995-ig terjedő
átmeneti időszakban az ellenzéki pártok előzetesen hozzájárulnak
ahhoz, hogy egy kommunista elnök léphessen hivatalba, és hogy a
kommunisták egy bizonyos számú mandátumhoz juthassanak a
parlamentben. A kommunistákat emellett arról is biztosítanák előre,
hogy az övéké legyen a külügyminiszteri, a belügyminiszteri és a
hadügyminiszteri tárca, függetlenül attól, hogy a választásoknak mi
lesz az eredménye.
Ebben az esetben miért van szükség egyáltalán a választásokra, ha
egyszer minden előre megrendezett? Az egész választási folyamat
üresjárat, ha mindenki előre elfogadja a szereposztást - gondolja
elkerülhetetlenül az amerikai újságolvasó. Jackson Diehl azonban
azt írja, hogy miközben az ellenzéki pártok lassan erőre kapnak és
hozzászoknak a parlamenti tevékenységhez, a kommunisták arra
használják majd fel a következő hat évet, hogy saját pártjuk
irányvonalát gyökeresen megváltoztassák. "
|
|
|
|
|
|
|
Az SZDSZ az Országgyűlés feloszlatásáról, a költségvetésről és az MSZP vagyonelszámolásáról (2. rész)
|
Ugyancsak elfogadhatatlan az a hivatkozás, hogy a büdzsét azért kell megszavazni, mert az IMF ezt kéri, illetve követeli a magyar kormánytól. A Szabad Demokraták Szövetségének véleménye szerint nem az IMF miatt, hanem a Németh-kormány egyéves tevékenysége következtében van erre szükség, hiszen a Minisztertanács nem hajtotta végre a májusban elfogadott költségvetési módosítást - mondta az SZDSZ szóvivője. Mindezt figyelembe véve az SZDSZ elképzelhetőnek tartja, hogy ha a Parlament részletkérdésekben vitatkozik a kormányzattal, a képviselőcsoportok és az ellenzéki pártok szakértői igenis tekintsék át a költségvetési tervezet belső összefüggéseit, amiről érdemi tájékoztatást eddig nem kaptak. Ez pedig nem azonos a kormány megbuktatásának szándékával - fűzte hozzá Pető Iván. Az SZDSZ ugyanakkor elfogadhatatlannak véli, hogy a költségvetés kapcsán máris nem gazdasági, hanem politikai szempontok vetődtek fel. Így például azok a testületek - például a Fővárosi Tanács, a különböző parlamenti bizottságok -, amelyek a világkiállítással kapcsolatos elképzeléseket szó nélkül továbbengedték anélkül, hogy mérlegelték volna ennek kihatásait, most politikai jövőjüket a lakáskoncepcióhoz próbálják kötni, s ennek kapcsán támadják a költségvetést. Ettől függetlenül az SZDSZ számára sem világos az, hogy ebből a koncepcióból mi az, ami költségvetési megszorító intézkedés, illetve mi kapcsolódik a lakásreformhoz. A szabad demokraták véleménye: nyilván lépni kell valamit ebben az ügyben - akár a hiteltartozások, akár a lakbérek terén - , de semmiképpen nem így és ilyen mértékben. A kormány esetleges lemondásával kapcsolatos kérdésre Tölgyessy Péter ügyvivő kifejtette: egy ilyen lépés nem akadályozhatja a szabad választások megtartását. Az ideiglenes államfőnek jogában áll ideiglenes kormányt kinevezni. S ebben az esetben a nyugati ügyvezető kormányokhoz hasonlóan a kabinet ,,takaréklángon ég,, a választásokig. Végül szó volt az MSZP vagyonának elszámolásáról. Ezzel kapcsolatban Pető Iván ismertette az SZDSZ ügyvivőinek nyilatkozatát, amely leszögezi: a november 26-i népszavazás megfellebbezhetetlenné tette az ítéletet, hogy az MSZMP utódpártja köteles elszámolni vagyonával. Ám az MSZP továbbra sem adta át a kezelésében lévő ingatlanokat a kormánynak, hanem ezek egy részét maga osztogatja szét. Így például jótékonykodik a hajléktalanokkal, némelyik pártnak székhelyet adományoz. (folyt. köv.)
1989. december 15., péntek 16:03
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Miért pont a Kalákának kell szerepelni a játékban, az nem olyan ismert együttes, nem mindenki ismeri őket, vannak magyarok között is hiresebb együttesek, vagy pláne külföldiek. Ez a játék nem is olyan igazi játék. És a Rózsa Gyuri egy kicsit idétlen, sőt nem is kicsit.
- 276-471: miért nem mutatják többször a játékok telefonszámát, hiszen van aki később kapcsolja be a televiziót, és az nem tud játszani. Erre szeretnék választ kapni.
- Czombosné 26-72-ol8: a Dunavarsányi Művelődési Ház vezetője - tegnap láttam a TV2-en Gór Nagy Mária szinitanodájárói és jött egy jó ötlet. A művelődési ház nyáron teljesen kihasználatlan , alig vannak programok. 4-5oo személyes nagy teremmel rendelkezik, nagy szinpaddal. Ha a szinitanodá szereplőinek lenne kedve, ide kijönni két-három hetet pihenni, nyaralni, üdülni, szivesen látnánk őket, és a részleteket majd megbeszéljük. Köszönöm, a viszonthallásra."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Február 23.-án "bomba" robbant. Bába Iván napirend előtti felszólalásra jelentkezett. Mint később kiderült, ismertetni akart egy előterjesztést, amelyet Jezsó Istvánnal együtt készítettek annak érdekében, hogy a Politikai Bizottság járuljon hozzá a párt reformszárnyának megalakításához. Az elnöklő Pártay Tivadar Bába Iván felvetésére közölte, hogy ő mint elnök kíván először napirend előtt felszólalni. A jelenlévők ezt tudomásul vették. Pártay felszólalt. Röviden fogalmazva arról tájékoztatott, hogy bomlasztók vannak a pártban, ezért indítványozta Bába Ivánnak, Jezsó Istvánnak, Légrádi Tibornak és Ravasz Károlynak pártból való kizárását. Hogy miben áll a bomlasztás, azt Pártay nem részletezte. A kizárások oka azonban nyilvánvaló volt. A reformszárny, létrehozása iránti szándék volt az, amely az egyébként megbecsült öreg vezetőknél dinamikusabb és határozottabb politikát folytatott volna."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|