|
|
|
|
|
|
|
|
Amerikai Hangja, Esti panoráma
"A pártstratégák arra számítanak, a javasolt és 1995-ig terjedő
átmeneti időszakban az ellenzéki pártok előzetesen hozzájárulnak
ahhoz, hogy egy kommunista elnök léphessen hivatalba, és hogy a
kommunisták egy bizonyos számú mandátumhoz juthassanak a
parlamentben. A kommunistákat emellett arról is biztosítanák előre,
hogy az övéké legyen a külügyminiszteri, a belügyminiszteri és a
hadügyminiszteri tárca, függetlenül attól, hogy a választásoknak mi
lesz az eredménye.
Ebben az esetben miért van szükség egyáltalán a választásokra, ha
egyszer minden előre megrendezett? Az egész választási folyamat
üresjárat, ha mindenki előre elfogadja a szereposztást - gondolja
elkerülhetetlenül az amerikai újságolvasó. Jackson Diehl azonban
azt írja, hogy miközben az ellenzéki pártok lassan erőre kapnak és
hozzászoknak a parlamenti tevékenységhez, a kommunisták arra
használják majd fel a következő hat évet, hogy saját pártjuk
irányvonalát gyökeresen megváltoztassák. "
|
|
|
|
|
|
|
Mozgalmas politikai péntek (1.rész)
|
1989. szeptember 22., péntek - Az átlagosnál is több politikai-közéleti eseményről számoltak be pénteken az MTI megyei tudósítói.
A Békés megyei Szarvason a Magyar Szocialista Munkáspárt városi bizottsága rendezett fórumot az október 6-án esedékes pártkongresszus előkészületeinek jegyében. Az előadó Vastagh Pál, az MSZMP Politikai Intéző Bizottságának tagja volt. Többszörösen visszatért annak hangsúlyozására, hogy a közelgő pártkongresszus küldötteinek felelőssége minden korábbinál nagyobb; nagy körültekintésre, a látszatok és a tények alapos mérlegelésére van szükség, már csak azért is, mert - az eddigi adatok szerint - 88 százalékuk most vesz részt először országos pártfórum munkájában. Kendőzés nélkül szólt Vastagh Pál arról is, hogy az MSZMP helyzete - nyomasztó örökségéből adódóan - nagyon nehéz. A kongresszus fordulópontot jelenthet. E fordulat szempontjából bíztató, hogy a küldöttek megválasztását alapos, minden eddigitől eltérő kampány előzte meg, hogy ennek során lehetőség volt és van a különböző elképzelések konfrontációjára is. A fórum résztvevőinek kérdéseire válaszolva Vastagh Pál elmondta, hogy a modellváltást megnehezíti a párton belüli platformok túlzott különbözősége. Óvott azonban ennek túlértékelésétől. Mint mondotta: meggyőződése szerint a racionális irányzatok a dominánsak, s ezek érvényesülnek majd a kongresszuson is. Veszprémben Északdunántúli Regionális Konzultatív Tanácsot alapított a Magyarországi Szociáldemokrata Párt Fejér, Komárom, Győr-Sopron, Vas és Veszprém megyei szervezete. A testület feladata: teremtse meg a kereteit annak, hogy rendszeresen, havonta legalább egyszer megvitassák tapasztalataikat és egyeztessék álláspontjukat. A döntés meghozatala után nyomban megkezdődött az érdemi munka. Az öt megye MSZDP-vezetője részletes tájékoztatást adott a szervezés eddigi eredményeiről, vázolták, hogy az adott megyében milyen az MSZDP kapcsolata a helyi állami és társadalmi szervekkel, valamint a sajtóval. Általános tapasztalatként szögezték le, hogy az utóbbi hónapokban mind az öt megyében megnőtt az érdeklődés a szociáldemokrata párt iránt, s már nemcsak a városokban, hanem a falvakban is egymás után alakulnak az alapszervezetek. (folyt. köv.)
1989. szeptember 22., péntek 21:25
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Mozgalmas politikai péntek (2. rész) Veszprém megyében például öt városban és tizenegy községben működik
|
a Szociáldemokrata Párt, és a régi szociáldemokrata nőmozgalmak hagyományaira építve kialakulóban van a nőszolgálat is, amely főleg a hátrányos helyzetűek támogatását és egészségvédelmét tartja feladatának. A Veszprém megyei Szociáldemokrata Pártnak mindennek ellenére nincs állandó helye, irodája, bár újabban hetenként egy napra a Hazafias Népfront biztosít számukra helyiséget a megyeközpontban és a nagyobb településeken. A Fejér megyeiek elismeréssel szóltak arról, hogy Székesfehérváron mind a városi tanács mind pedig a sajtó korrekt módon támogatja a Szociáldemokrata pártot. Megoldották helyiséggondjukat, és szóhoz jutnak a már önállónak nyilvánított megyei lapban is. Az északdunántúli regionális konzultatív tanács első ülésén a szociáldemokrata pártvezetők egyetértettek abban, hogy a legtöbb helyen indítanak jelöltet az országgyűlési képviselőválasztásokon. A Szociáldemokrata Párt országos vezetésén belüli vitákról szólva a résztvevők egyetértettek abban, hogy a személyi torzsalkodások gyengítették a párt tekintélyét és erejét, örvendetesnek tartják azonban, hogy ma már nem annyira a személyek, hanem a különböző platformok programjai vitatkoznak egymással. Szolnokon végre megszületett a döntés a megyei napilappal kapcsolatos vitában: a szolnok Megyei Néplap mostantól politikai napilapként kerül az utcára. Az MSZMP Szolnok Megyei Bizottságának viharos hangulatú ülésén elhatározták azt is, hogy a több mint ötvenezer példányban készülő újság fejlécén a jövőben nem szerepel az MSZMP-orgánumokat jellemző Világ proletárjai egyesüljetek jelszó. A lap gazdája a Jászkun Lap-és Könyvkiadó Vállalat lett. Az MSZMP megyei bizottsága lemondott a főszerkesztővel kapcsolatos munkáltatói jogáról; mostantól ez is a kiadóvállalat igazgatóját illeti meg. A főszerkesztő pályázat útján történő kinevezéséhez, illetve felmentéséhez a szerkesztőségi kollektíva egyetértése is szükséges lesz. A döntés hátteréről Zelenyánszki András, az MSZMP megyei bizottságának első titkára elmondta az MTI tudósítójának: az okok között az a felismerés az elsődleges, hogy a többpártrendszerű politikai viszonyok között nem tartható fenn az MSZMP tájékoztatási monopóliuma; esélyegyenlőséget kell teremteni a többi pártnak is, amelyek egyébként ezt már a helyi politikai egyeztető fórumon is követelték. Az MSZMP politikai irányvonala a szerkesztőségben dolgozó MSZMP-tag újságírók és szerkesztők tevékenységén keresztül érvényesül majd. A korábbi helyzet feladását az a tény is indokolja, hogy a lap félszázezres olvasótáborából csak 13 ezer tagja az MSZMP-nek. (folyt. köv.)
1989. szeptember 22., péntek 21:35
|
Vissza »
|
|
Mozgalmas politikai péntek (3. rész)
|
A pénteken délután, 11 szervezet részvételével tartott egyeztető fórumon kiderült, hogy a ,,cégtáblaváltozás,, nem elégíti ki az ellenzéki pártokat. Az MSZDP, a Fidesz, az MDF, és a Kisgazdapárt helyi szervezetének képviselői a tanácskozáson kifejtették azt a véleményüket, hogy csupán látszatintézkedés történt, mert hiszen a Lapkiadó Vállalat továbbra is pártvagyon, s annak vezetőjét, valamint a főszerkesztőt korábban az MSZMP nevezte ki. A tulajdonosi jog egy fokozattal lejjebb vitele változatlanul nem garancia számukra a teljes körű nyilvánossághoz. Ezt követően személyeskedést sem nélkülöző megnyilvánulások hangzottak el olyan kérdésekről, mint az újságírók pártállása, a Néplap szerkesztési elvei és a helyi tájékoztatási gyakorlat. A vitában az egyetlen érdekegyeztetést elősegítő javaslatot a Hazafias Népfront képviselője tette. Ő amellett kardoskodott: az új helyzetben bízzák a szerkesztőségi kollektívára az esélyegyenlőség megteremtését, azaz a tollforgatók lelkiismeretére legyen bízva a különböző ügyek képviselete. Balassagyarmaton és Vonyarcvashegyen a Független Kisgazda- és Polgári Párt tartott gyűlést, illetve tagtoborzót. Balassagyarmaton dr. Boross Imre, a Kisgazdapárt főügyésze tájékoztatta hallgatóságát a kerekasztal-tárgyalások eredményeiről, és pártja ezzel kapcsolatos további céljairól, feladatairól. Rámutatott arra, hogy a négy hónapos kemény tárgyalások eredményeként sikerült néhány kérdésben olyan kompromisszumot kötni a hatalommal, amelyek megegyeznek a magyar nép érdekeivel. A párt aláírta az egyezményt, azonban fenntartja magának a jogot, hogy további tárgyalások folyjanak néhány vitás, nyitva hagyott kérdésről. Ezek között szerepel mindenekelőtt a politikai pártok munkahelyi jelenlétének abszurditása; a Kisgazdapárt nem mondhat le arról sem, hogy az MSZMP a nép előtt elszámoljon a vagyonáról. Ezt, hangsúlyozta a szónok, nem azért szorgalmazza, mert híve valamiféle osztozkodásnak. A Kisgazdapártnak egyszerüen az a véleménye, hogy a jövőben egyetlen politikai párt sem tarthat igényt olyan gigantikus és költséges apparátusra, mint amilyet az MSZMP kiépített. (folyt. köv.)
1989. szeptember 22., péntek 21:40
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Mozgalmas politikai péntek (4. rész)
|
Nem mondhat le a Kisgazdapárt a Munkásőrség megszüntetéséről sem. A kerekasztal-tárgyalások eredményeinek pozitívumát így végülis mindenekelőtt abban jelölte meg Boross Imre, hogy azok kellő társadalompolitikai alapot nyújtanak a gazdasági romlás megállításához, a helyzet stabilizálásához. Dr. Boross Imre után Hardy Péter, a Kisgazdapárt főtitkár-helyettese ismertette pártja programját, majd a fórum üzenetet intézett az MSZMP szombaton kezdődő Nógrád megyei értekezletének reformkommunistáihoz. Támogatásáról biztosította őket azon törekvésükben, hogy Nógrád megye minden közéleti posztját a reformok őszinte hívei foglalják el. A vonyarcvashegyi tagtoborzó gyűlésen Prepeliczay István főtitkár először a Politikai Egyeztető Tárgyalások első eredményét méltatta. Visszautasította a megállapodás aláírásáért őket is ért vádakat, majd hangoztatta: ,,Ha elzárkózunk a dokumentum aláírásától, akkor felhatalmaztuk volna az MSZMP-t, hogy semmissé tegye az addigi tárgyalásokat és saját javaslatát terjesztesse a kormánnyal a Parlament elé,,. Részletesen beszélt a küszöbön álló választási küzdelemmel kapcsolatos feladatokról és taktikai elképzelésekről. Hangsúlyozta, hogy az első fordulóban a párt vállalja a megmérettetést. A második fordulóban az egyes jelölteknél viszont már hajlandó lesz választási szövetséget kötni népi nemzeti irányzatú pártokkal, szervezetekkel. Esélyeikről szólva úgy vélekedett, hogy a szavazatok 15-25 százalékának megszerzésére számítanak. Végül közölte, hogy legfrissebb információi szerint tagságuknak legalább 90 százaléka egyetért azzal, hogy ne lépjenek koalícióra marxista-leninista párttal. (folyt. köv.)
1989. szeptember 22., péntek 21:47
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Mozgalmas politikai péntek (5. rész)
|
A gyűlés második részében dr. Berecz István, az FKgP alelnöke tartott tájékoztatót az októberre elkészülő pártprogramról. Néhányan éltek azzal a lehetőséggel, hogy újabb javaslatokat tegyenek. Debrecenben Politikai párbeszéd kezdődött az MSZMP Megyei Intéző Bizottságának a kezdeményezésére. A Kölcsey Ferenc Művelődési Központban tartott tanácskozáson az egyik tárgyalóasztalnál a megyei intéző bizottság, a másik oldalon a megyei ellenzéki kerekasztalba tömörült szervezetek - az MDF, az SZDSZ, a Fidesz két csoportja, a Szociáldemokrata Párt, a Néppárt és a Kisgazdapárt - képviselői foglaltak helyet. A tárgyalás megkezdésekor mindkét oldal elvi nyilatkozatot tett, amelyben üdvözölték a megyei politikai egyeztető tárgyalások létrejöttét, s kinyilvánították, hogy mindannyian érdekeltek a diktatórikus társadalomból a demokratikus társadalomba való békés átmenetben. Az elvi nyilatkozatok elhangzása után az Ellenzéki Kerekasztal a nyilvánosság témakörében a helyi tájékoztatás átfogó átalakítására tett javaslatot. Több órás vita után sem született megállapodás arról, hogy a helyi lap - a Hajdú-Bihari Napló - legyen független orgánum, a lapkiadó pedig önálló állami vállalat. Egységes elvi álláspontra jutottak viszont a tárgyaló felek abban a kérdésben, hogy a Magyar Rádió debreceni studiója, valamint a városi televízió szolgálja jobban a régió érdekeit, s a választásokra készülve biztosítson esélyegyenlőséget a politikai szervezeteknek. Ezen álláspont képviseletére szakértői bizottságot hoznak létre, amely a tömegtájékoztatási médiák vezetőivel felveszi a kapcsolatot. Megállapodtak az MSZMP és az Ellenzéki Kerekasztal képviselőiből, valamint pártoktól független tagokból álló kuratórium létrehozásában is, amely a helyi tömegtájékoztatási eszközök tevékenységét figyelve ellenőrzi a választási periódusban az esélyegyenlőség biztosítását. Az MSZMP és az EKA Hajdú-Bihar megyei tárgyaló küldöttségei elengedhetetlennek tartják, hogy az ország második legnagyobb városának számító Debrecenben önálló napilap jöjjön létre. Egyeztették véleményüket nemzeti ünnepeinkkel kapcsolatban is. Úgy döntöttek, hogy az október 23-a megünneplésére is vonatkozó indítványról később hozzák nyilvánosságra a véleményüket. Közös nyilatkozatot az ülésről nem adtak ki. A munkát szakértői szinten folytatják. (folyt. köv.)
1989. szeptember 22., péntek 21:51
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Mozgalmas politikai péntek (6.rész)
|
Szegeden megalakult a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének helyi csoportja. A katolikus egyház keretében működő egyesület feladatának tekinti a keresztény evangélizációs tevékenység gyakorlását a tudomány, a művészet és az élet egyéb területein, továbbá a magyar keresztény hagyományok ápolását. Az alakuló ülésén állást foglaltak abban, hogy meg kell teremteni a keresztény oktatás bázisait. Keresik annak a megoldását is, hogy a kórházakban és a klinikákon a fizikai gyógyulás mellett a lelki felépülést is előmozdítsák. Általában és minden téren megkülönböztetett figyelmet fordítanak a keresztény hit gyakorlását gátló akadályok elhárítására. Részt akarnak venni az Országgyűlés elé kerülő egyházi törvényjavaslat előkészítésében, ellenzik az egyházak ügyébe történő bármiféle állami beavatkozást, ideértve az Országos Vallásügyi Tanács létrehozását is. Munkájuk eredményessége érdekében mielőbb önálló központot hoznak létre. (MTI)
1989. szeptember 22., péntek 21:54
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Miért pont a Kalákának kell szerepelni a játékban, az nem olyan ismert együttes, nem mindenki ismeri őket, vannak magyarok között is hiresebb együttesek, vagy pláne külföldiek. Ez a játék nem is olyan igazi játék. És a Rózsa Gyuri egy kicsit idétlen, sőt nem is kicsit.
- 276-471: miért nem mutatják többször a játékok telefonszámát, hiszen van aki később kapcsolja be a televiziót, és az nem tud játszani. Erre szeretnék választ kapni.
- Czombosné 26-72-ol8: a Dunavarsányi Művelődési Ház vezetője - tegnap láttam a TV2-en Gór Nagy Mária szinitanodájárói és jött egy jó ötlet. A művelődési ház nyáron teljesen kihasználatlan , alig vannak programok. 4-5oo személyes nagy teremmel rendelkezik, nagy szinpaddal. Ha a szinitanodá szereplőinek lenne kedve, ide kijönni két-három hetet pihenni, nyaralni, üdülni, szivesen látnánk őket, és a részleteket majd megbeszéljük. Köszönöm, a viszonthallásra."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Február 23.-án "bomba" robbant. Bába Iván napirend előtti felszólalásra jelentkezett. Mint később kiderült, ismertetni akart egy előterjesztést, amelyet Jezsó Istvánnal együtt készítettek annak érdekében, hogy a Politikai Bizottság járuljon hozzá a párt reformszárnyának megalakításához. Az elnöklő Pártay Tivadar Bába Iván felvetésére közölte, hogy ő mint elnök kíván először napirend előtt felszólalni. A jelenlévők ezt tudomásul vették. Pártay felszólalt. Röviden fogalmazva arról tájékoztatott, hogy bomlasztók vannak a pártban, ezért indítványozta Bába Ivánnak, Jezsó Istvánnak, Légrádi Tibornak és Ravasz Károlynak pártból való kizárását. Hogy miben áll a bomlasztás, azt Pártay nem részletezte. A kizárások oka azonban nyilvánvaló volt. A reformszárny, létrehozása iránti szándék volt az, amely az egyébként megbecsült öreg vezetőknél dinamikusabb és határozottabb politikát folytatott volna."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|