|
|
|
|
|
|
|
|
Amerikai Hangja, Esti panoráma
"A pártstratégák arra számítanak, a javasolt és 1995-ig terjedő
átmeneti időszakban az ellenzéki pártok előzetesen hozzájárulnak
ahhoz, hogy egy kommunista elnök léphessen hivatalba, és hogy a
kommunisták egy bizonyos számú mandátumhoz juthassanak a
parlamentben. A kommunistákat emellett arról is biztosítanák előre,
hogy az övéké legyen a külügyminiszteri, a belügyminiszteri és a
hadügyminiszteri tárca, függetlenül attól, hogy a választásoknak mi
lesz az eredménye.
Ebben az esetben miért van szükség egyáltalán a választásokra, ha
egyszer minden előre megrendezett? Az egész választási folyamat
üresjárat, ha mindenki előre elfogadja a szereposztást - gondolja
elkerülhetetlenül az amerikai újságolvasó. Jackson Diehl azonban
azt írja, hogy miközben az ellenzéki pártok lassan erőre kapnak és
hozzászoknak a parlamenti tevékenységhez, a kommunisták arra
használják majd fel a következő hat évet, hogy saját pártjuk
irányvonalát gyökeresen megváltoztassák. "
|
|
|
|
|
|
|
SZDSZ állásfoglalás az MSZMP párthelyiségeinek kihasználásáról (OS)
|
1989. augusztus 10., csütörtök - Az Újpesti Tanács júniusi tanácstagi információs jelentéséből megtudtuk, hogy a lakóépületek alatti terek használatára már 1981 decemberében térítési kötelezettséget írtak elő, de pl. a lakóbizottságok esetében eddig eltekintettek tőle. 1989. augusztus 1-től azonban bérleti- és üzemeltetési díjat kell fizetni az IKV-nak (64 lakóbizottsági körzet van a kerületben, amelyből jónéhány már korábban visszaadta a helyiséget, mert nem használta). A tanács anyagi lehetőségei csak hét helyiség bérletét teszik lehetővé, amelyeket egyeztetéses alapon használnak ezután az aktív lakóbizottságok. A meglepő azonban az, hogy nem a korábbi helyiségekből választotta ki ezt a hetet, hanem az MSZMP kerületi pártházaiban (mind a hétben) bérelt egy-egy helyiséget. Ezekre idén áprilisban kötötte meg a szerződést (1989. január 1-től december 31-ig), amelyről a tanácstagok sem tudtak. Miért értesülnek a tanácstagok is utólag, ha már a lakosság tájékoztatása végképp elmarad? Ezt megteheti velük az apparátus? Ezekre az épületekre április végén kiragasztották öles betűkkel:: ,,Közösségi ház,,. Annyiban és csak addig közösségiek, hogy pénzért lehet bérelni őket. Egyébként konganak az ürességtől. Az információs jelentés azt állítja, hogy ez a pénzügyi tranzakció megnyugtatóan rendezi majd a jövőbeni igényeket. Szerintük inkább az MSZMP bevételeihez járul hozzá, és igazolni igyekszik a pártházak közösségi jellegét. A kerületben sok olyan probléma vár megoldásra, amelyek oka helyiséghiány. Káposztásmegyeren a körzeti iskolák túlzsúfoltsága miatt a gyerekek egy részét naponta buszoztatják oda-vissza a városközpontba. Erre van pénz? A kerületi egészségügyi ellátás több körzetben komoly helyiséggondokkal küzd. Volna tehát mire hasznosítani, valóban közösségi módon a társadalom pénzéből épült párthelyiségeket. Ezért felszólítjuk az MSZMP újpesti szervezetét, hogy térítésmentesen adják át ezeket a ki nem használt, és most üzleti célokat szolgáló párthelyiségeket. Szabad Demokraták Szövetsége Újpesti Csoportja (OS)
1989. augusztus 10., csütörtök 14:50
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Miért pont a Kalákának kell szerepelni a játékban, az nem olyan ismert együttes, nem mindenki ismeri őket, vannak magyarok között is hiresebb együttesek, vagy pláne külföldiek. Ez a játék nem is olyan igazi játék. És a Rózsa Gyuri egy kicsit idétlen, sőt nem is kicsit.
- 276-471: miért nem mutatják többször a játékok telefonszámát, hiszen van aki később kapcsolja be a televiziót, és az nem tud játszani. Erre szeretnék választ kapni.
- Czombosné 26-72-ol8: a Dunavarsányi Művelődési Ház vezetője - tegnap láttam a TV2-en Gór Nagy Mária szinitanodájárói és jött egy jó ötlet. A művelődési ház nyáron teljesen kihasználatlan , alig vannak programok. 4-5oo személyes nagy teremmel rendelkezik, nagy szinpaddal. Ha a szinitanodá szereplőinek lenne kedve, ide kijönni két-három hetet pihenni, nyaralni, üdülni, szivesen látnánk őket, és a részleteket majd megbeszéljük. Köszönöm, a viszonthallásra."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Február 23.-án "bomba" robbant. Bába Iván napirend előtti felszólalásra jelentkezett. Mint később kiderült, ismertetni akart egy előterjesztést, amelyet Jezsó Istvánnal együtt készítettek annak érdekében, hogy a Politikai Bizottság járuljon hozzá a párt reformszárnyának megalakításához. Az elnöklő Pártay Tivadar Bába Iván felvetésére közölte, hogy ő mint elnök kíván először napirend előtt felszólalni. A jelenlévők ezt tudomásul vették. Pártay felszólalt. Röviden fogalmazva arról tájékoztatott, hogy bomlasztók vannak a pártban, ezért indítványozta Bába Ivánnak, Jezsó Istvánnak, Légrádi Tibornak és Ravasz Károlynak pártból való kizárását. Hogy miben áll a bomlasztás, azt Pártay nem részletezte. A kizárások oka azonban nyilvánvaló volt. A reformszárny, létrehozása iránti szándék volt az, amely az egyébként megbecsült öreg vezetőknél dinamikusabb és határozottabb politikát folytatott volna."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|