|
|
|
|
|
|
|
|
Amerikai Hangja, Esti panoráma
"A pártstratégák arra számítanak, a javasolt és 1995-ig terjedő
átmeneti időszakban az ellenzéki pártok előzetesen hozzájárulnak
ahhoz, hogy egy kommunista elnök léphessen hivatalba, és hogy a
kommunisták egy bizonyos számú mandátumhoz juthassanak a
parlamentben. A kommunistákat emellett arról is biztosítanák előre,
hogy az övéké legyen a külügyminiszteri, a belügyminiszteri és a
hadügyminiszteri tárca, függetlenül attól, hogy a választásoknak mi
lesz az eredménye.
Ebben az esetben miért van szükség egyáltalán a választásokra, ha
egyszer minden előre megrendezett? Az egész választási folyamat
üresjárat, ha mindenki előre elfogadja a szereposztást - gondolja
elkerülhetetlenül az amerikai újságolvasó. Jackson Diehl azonban
azt írja, hogy miközben az ellenzéki pártok lassan erőre kapnak és
hozzászoknak a parlamenti tevékenységhez, a kommunisták arra
használják majd fel a következő hat évet, hogy saját pártjuk
irányvonalát gyökeresen megváltoztassák. "
|
|
|
|
|
|
|
Az időszaki választások után (3.rész)
|
Szeged 1. sz. választókerültében Raffay Ernő történészt, a Magyar Demokrata Fórum jelöltjét választották meg országgyűlési képviselőnek Apró Antal megüresedett helyére. A küzdelem ugyancsak a második fordulóban dőlt el: a július 22-ei első fordulóban ugyanis csak a választásra jogosultak 45,1 százaléka adta le szavazatát. A szombati pótválasztáson viszont már 50,22 százalékuk voksolt. Raffay Ernő az érvényes szavazatok 61,8 százalékát kapta. Véleménye szerint a győzelem egy nehéz időszak kezdetét jelenti, mert hiszen, mint ő fogalmazta, a ,,Független demokratikus jóléti Magyarországért ,, program végrehajtása csak ezután következik. A cél nagy, a megvalósításának eszközei viszont szerények. Az új kéviselő, mint kifejtette, az egész választó kerület gondját magáénak érzi. Elmondta, havonta legalább egy alkalommal találkozni akar a választóival. Megbeszéli velük a parlament elé kerülő előterjesztéseket, mert szerinte "a választói érezzék", tanulmányozása nélkül lehetetlen a választók érdekeinek valódi képviselete. Elhatározott szándéka a szomszédos országokban élő magyarság helyzetének folyamatos figyelemmel kisérése, s érdekeik képviselete is. Miklós Károly, a Tisza Volán művezetője, az MSZMP jelöltje alig több mint 22 százalékkal lett a második. Nyilatkozata szerint némi csalódottságot érzett, amikor megtudta a végeredményt. Szorosabb küzdelemre számított. Szerinte kevés idő jutott a felkészülésre, nem volt idő arra, hogy az embereket meggyőzze arról: a mostani MSZMP más, mint néhány évvel ezelőtti volt. Mindez, hangoztatta, tanulság is. A feladatok, a tennivalók egész tárháza tisztázódott, s ki kell dolgozni, meg kell tanulni ezek hasznosítását. A számomra, hangoztatta végül, az egyik fő tapasztalat abban kristályosodik, hogy az októberi pártkongresszuson a reformszárnynak kell megszabnia az MSZMP irányvonalát. Dobozy Levente pártállástól független ügyvédet a Hazafias Népfront indította a választáson. Ő 16,08 százalékot kapott. Higgadtan vette tudomásul a választás eredményét. Azt reméltem második leszek, mondta, a választók véleménye azonban más volt. Nekem elég annyi: a küzdelem is, és a szavazás is korrekt volt. Meggyőződésem: választáson nem az MSZMP vesztett, nem az MDF nyert, hanem a többpártrendszer győzött. (MTI)
1989. augusztus 6., vasárnap 16:42
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Miért pont a Kalákának kell szerepelni a játékban, az nem olyan ismert együttes, nem mindenki ismeri őket, vannak magyarok között is hiresebb együttesek, vagy pláne külföldiek. Ez a játék nem is olyan igazi játék. És a Rózsa Gyuri egy kicsit idétlen, sőt nem is kicsit.
- 276-471: miért nem mutatják többször a játékok telefonszámát, hiszen van aki később kapcsolja be a televiziót, és az nem tud játszani. Erre szeretnék választ kapni.
- Czombosné 26-72-ol8: a Dunavarsányi Művelődési Ház vezetője - tegnap láttam a TV2-en Gór Nagy Mária szinitanodájárói és jött egy jó ötlet. A művelődési ház nyáron teljesen kihasználatlan , alig vannak programok. 4-5oo személyes nagy teremmel rendelkezik, nagy szinpaddal. Ha a szinitanodá szereplőinek lenne kedve, ide kijönni két-három hetet pihenni, nyaralni, üdülni, szivesen látnánk őket, és a részleteket majd megbeszéljük. Köszönöm, a viszonthallásra."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Február 23.-án "bomba" robbant. Bába Iván napirend előtti felszólalásra jelentkezett. Mint később kiderült, ismertetni akart egy előterjesztést, amelyet Jezsó Istvánnal együtt készítettek annak érdekében, hogy a Politikai Bizottság járuljon hozzá a párt reformszárnyának megalakításához. Az elnöklő Pártay Tivadar Bába Iván felvetésére közölte, hogy ő mint elnök kíván először napirend előtt felszólalni. A jelenlévők ezt tudomásul vették. Pártay felszólalt. Röviden fogalmazva arról tájékoztatott, hogy bomlasztók vannak a pártban, ezért indítványozta Bába Ivánnak, Jezsó Istvánnak, Légrádi Tibornak és Ravasz Károlynak pártból való kizárását. Hogy miben áll a bomlasztás, azt Pártay nem részletezte. A kizárások oka azonban nyilvánvaló volt. A reformszárny, létrehozása iránti szándék volt az, amely az egyébként megbecsült öreg vezetőknél dinamikusabb és határozottabb politikát folytatott volna."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|