|
|
|
|
|
|
|
|
Amerikai Hangja, Esti panoráma
"A pártstratégák arra számítanak, a javasolt és 1995-ig terjedő
átmeneti időszakban az ellenzéki pártok előzetesen hozzájárulnak
ahhoz, hogy egy kommunista elnök léphessen hivatalba, és hogy a
kommunisták egy bizonyos számú mandátumhoz juthassanak a
parlamentben. A kommunistákat emellett arról is biztosítanák előre,
hogy az övéké legyen a külügyminiszteri, a belügyminiszteri és a
hadügyminiszteri tárca, függetlenül attól, hogy a választásoknak mi
lesz az eredménye.
Ebben az esetben miért van szükség egyáltalán a választásokra, ha
egyszer minden előre megrendezett? Az egész választási folyamat
üresjárat, ha mindenki előre elfogadja a szereposztást - gondolja
elkerülhetetlenül az amerikai újságolvasó. Jackson Diehl azonban
azt írja, hogy miközben az ellenzéki pártok lassan erőre kapnak és
hozzászoknak a parlamenti tevékenységhez, a kommunisták arra
használják majd fel a következő hat évet, hogy saját pártjuk
irányvonalát gyökeresen megváltoztassák. "
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZMP KB ülése (10. rész)
|
A párttestület tagjai a koncepciót elsősorban politikai nézőpontból tárgyalták, bár jócskán foglalkoztak az ágazat szakmai, műszaki és pénzügyi kérdéseivel. Különösen nagy hangsúlyt helyeztek a falvak élet- és munkakörülményeinek változásaira. Tették ezt azért, mert a mezőgazdaság ügye nem lehet csak ágazati kérdés - amint azt többen is hangsúlyozták. Éppen ezért az eredmények hangoztatása mellett nyomatékkal szóltak az ágazat hanyatlásának súlyos jeleiről is. Burgert Róbert, a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát vezérigazgatója azért is helyeselte az új koncepció kidolgozását, mert a jó agrárpolitika - mint mondotta - sokat tehet azért, hogy a falvakban kialakuljon, erősödjék a demokratikus szocializmus. Mások, így Iklódi László, a vajai II. Rákóczi Tsz elnöke, politikai garanciákat sürgettek az agrártermelésben szükséges kedvező változások alátámasztására. Mint mondotta, csakis így képzelhető el a vállalkozói-jellegű teljesítmények növekedése. Az MSZMP agrárpolitikájának biztatást és reményt kell adnia az agrárkörzetekben élőknek, - ezt szintén ő emelte ki, hangsúlyozva: alulról építkező programra van szükség, amely találkozik a parasztság egyetértésével. Hámori Csaba, az MSZMP Pest Megyei Pártbizottságának első titkára arról beszélt, hogy a parasztság a szónál jobban értékeli a tapasztalatokat és ezt a ,,képességét,, a pártprogramban figyelembe kell venni. Nagy Tamás, a gyáli tsz elnöke, - aki az Országos Agrár Reformkör nevében meghívott vendégként, ám tanácskozási joggal vett részt az ülésen - azt erősítette: a szövetkezetek rövid távon ható kormányzati intézkedéseket és hosszabb időszakra szóló reformpolitikát kívánnak és mindennek középpontjában a falun élő, dolgozó ember álljon. Ez a gondolat - a konkrét kormányzati program szükségessége - szinte valamennyi felszólalásban megfogalmazódott. A vitában aláhúzták, hogy az agrártermelést nem lehet elkülöníteni más ágazatoktól - például az ipartól és a kereskedelemtől, - hanem éppen szoros kapcsolatuk a fejlődés egyik feltétele. Ennek kapcsán többen szóltak a mezőgazdaság, az élelmiszeripar jelentős eredményeiről, amelyeket nemcsak a falvak lakói értékelnek, hanem a külföldiek is. A parasztság természetes ,,mozgásformája,, a reform - állította Romány Pál, az MSZMP Politikai Főiskolájának rektora -, s a mezőgazdaság úgynevezett magyar útja éppen hogy azt igazolja: kedvező a termelésfejlesztés hatásfoka akkor, ha a politika széljárása megfelelő. Burgert Róbert szintén azt bizonygatta, hogy a falu nem léphet ki a továbbiakban sem természetes környezetéből, hiszen a mezőgazdaságnak a községekben alapvető szerepe van. (folyt.köv.)
1989. május 29., hétfő 17:20
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Miért pont a Kalákának kell szerepelni a játékban, az nem olyan ismert együttes, nem mindenki ismeri őket, vannak magyarok között is hiresebb együttesek, vagy pláne külföldiek. Ez a játék nem is olyan igazi játék. És a Rózsa Gyuri egy kicsit idétlen, sőt nem is kicsit.
- 276-471: miért nem mutatják többször a játékok telefonszámát, hiszen van aki később kapcsolja be a televiziót, és az nem tud játszani. Erre szeretnék választ kapni.
- Czombosné 26-72-ol8: a Dunavarsányi Művelődési Ház vezetője - tegnap láttam a TV2-en Gór Nagy Mária szinitanodájárói és jött egy jó ötlet. A művelődési ház nyáron teljesen kihasználatlan , alig vannak programok. 4-5oo személyes nagy teremmel rendelkezik, nagy szinpaddal. Ha a szinitanodá szereplőinek lenne kedve, ide kijönni két-három hetet pihenni, nyaralni, üdülni, szivesen látnánk őket, és a részleteket majd megbeszéljük. Köszönöm, a viszonthallásra."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Február 23.-án "bomba" robbant. Bába Iván napirend előtti felszólalásra jelentkezett. Mint később kiderült, ismertetni akart egy előterjesztést, amelyet Jezsó Istvánnal együtt készítettek annak érdekében, hogy a Politikai Bizottság járuljon hozzá a párt reformszárnyának megalakításához. Az elnöklő Pártay Tivadar Bába Iván felvetésére közölte, hogy ő mint elnök kíván először napirend előtt felszólalni. A jelenlévők ezt tudomásul vették. Pártay felszólalt. Röviden fogalmazva arról tájékoztatott, hogy bomlasztók vannak a pártban, ezért indítványozta Bába Ivánnak, Jezsó Istvánnak, Légrádi Tibornak és Ravasz Károlynak pártból való kizárását. Hogy miben áll a bomlasztás, azt Pártay nem részletezte. A kizárások oka azonban nyilvánvaló volt. A reformszárny, létrehozása iránti szándék volt az, amely az egyébként megbecsült öreg vezetőknél dinamikusabb és határozottabb politikát folytatott volna."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|