|
|
|
|
|
|
|
|
Amerikai Hangja, Esti panoráma
"A pártstratégák arra számítanak, a javasolt és 1995-ig terjedő
átmeneti időszakban az ellenzéki pártok előzetesen hozzájárulnak
ahhoz, hogy egy kommunista elnök léphessen hivatalba, és hogy a
kommunisták egy bizonyos számú mandátumhoz juthassanak a
parlamentben. A kommunistákat emellett arról is biztosítanák előre,
hogy az övéké legyen a külügyminiszteri, a belügyminiszteri és a
hadügyminiszteri tárca, függetlenül attól, hogy a választásoknak mi
lesz az eredménye.
Ebben az esetben miért van szükség egyáltalán a választásokra, ha
egyszer minden előre megrendezett? Az egész választási folyamat
üresjárat, ha mindenki előre elfogadja a szereposztást - gondolja
elkerülhetetlenül az amerikai újságolvasó. Jackson Diehl azonban
azt írja, hogy miközben az ellenzéki pártok lassan erőre kapnak és
hozzászoknak a parlamenti tevékenységhez, a kommunisták arra
használják majd fel a következő hat évet, hogy saját pártjuk
irányvonalát gyökeresen megváltoztassák. "
|
|
|
|
|
|
|
Az SZDSZ közgyűlésének három nyilatkozata (1. rész) (OS)
|
Budapest, 1989. április 16., vasárnap - A Szabad Demokraták Szövetsége szombaton Budapesten megtartott közgyűlésén az alábbi három nyilatkozatot fogadta el: 1. Az SZDSZ közgyűlésének nyilatkozata egy szakértői kormány létrehozásáról. Minden modern állam normális működésének feltétele a kormányzás. Demokratikus berendezkedés mellet a választók többségének bizlama, diktatúrákban az erőszak biztosítja a kormány számára azt a társadalmi tudomásulvételt, amely a kormányzás eredményességéhez szükséges. Hazánkban az elmúlt négy évtizedben az állampárt kormányzott. Az MSZMP-vel összefonódott kormány az erőszak és a lakosságnak tett engedmények, valamint a kormányzási hozzáértés monopóliuma révén a hatvanas-hetvenes években élvezte azt a korlátozott tekintélyt, amely a kormányzáshoz elengedhetetlen volt. Független politikai és érdekképviseleti szervek hiányában e korlátozott tekintély is biztosította a kormányzat működőképességét, az ország kormányozhatóságát. A nyolcvanas évek folyamán ez a tekintély fokozatosan elolvadt. A kormányzó párt és az államaparátus önbecsülésének gyors eróziója most már magát a kormányt tette alkalmatlanná ésszerű intézkedések kidolgozására és végrehajtására. Ennek kiáltó példái a gyógyszeráremelés, a vámszabályok módosítása vagy az autópályadíj. Az elmúlt másfél évben ugyanakkor független érdekképviseleti és politikai szervezetek egész sora jött létre. E szervezetek a nyilvánosság kibővült kereteit kihasználva fellépnek a társadalom szűkebb vagy tágabb csoportjait sértő kormányzati intézkedések ellen. Számítani kell arra, hogy a következő hónapokban az érdekképviseleti szervezetek új meg új követeléseket támasztanak, nem mérlegelve, hogy a kormány törekvései önmagukban ésszerűek-e, mivel nem bíznak abban, hogy ez a kormány képes volna a növekvő áldozatok árán kivezetni az országot a gazdasági válságból. Így azután a gazdaság szétzilálódásának más okokból már előrehaladott folyamata eljuthat a végkifejlethez. A gazdasági összeomlás elkerüléséhez haladéktalanul olyan kormányra van szüksége az országnak, amely munkaképes és amelyet az új politikai és érdekképviseleti szervezetek tárgyalási partnernek tekinthetnek. Az SZDSZ szerint nincsenek meg az előrehozott választások és a választók bizalmát élvező bármilyen összetételű koalíciós kormány létrehozásának feltételei. Ugyanakkor ha további egy-másfél évig az MSZMP által megbízott kormány viszi tovább az ország ügyeit, akkor aligha kerülhető el a gazdasági összeomlás. (folyt.köv.)
1989. április 16., vasárnap 20:57
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Az SZDSZ közgyűlésének három nyilatkozata (2. rész) (OS)
|
Áthidaló megoldásnak ebben a helyzetben szakértői kormány létrehozása tűnik, amely a választásokig hátralévő egy évre, az ország folyó ügyeinek vitelére alakulna. E kormány nem foglalkozna alkotmányozással, és a választásokat megelőzően szükséges sarkalatos törvények előterjesztésének is legfeljebb technikai feladatait végezné, míg a tartalmi kérdéseket az MSZMP és az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásain kellene tisztázni. A kormány feladata a gazdasági és szociális válságkezelés lenne. E program kiindulópontja a nagymarosi beruházás azonnali leállítása a nemzetközi szerződések újratárgyalásával, és a lemondás bármiféle milliárdos terhet jelentő kötelezettségvállalásról. A kormány sikeres működéséhez arra lenne szükség, hogy az MSZMP fogadja el, de ne irányítsa, s tevékenységét a független politikai és érdekképviseleti szervezetek ne utasítsítsák eleve el. Ilyen kormány akkor lehet működőképes, ha a jelenlegi államminiszterek egyike vezeti és elismert szakemberekből áll, akik - esetleg a honvédelmi és a külügyminiszter kivételével - nem tagjai sem az MSZMP, sem az új szervezetek vezető testületeinek, és nem kompromittálódtak az elmúlt években, évitezedekben. A szakértői kormány iránti bizalomhoz természetesen arra is szükség volna, hogy működése idején megkezdődjék a közigazgatás és a fegyveres testületek politikai semlegesítése. Javaslatunkat az Ellenzéki Kerekasztal elé terjesztjük. 2. Az SZDSZ közgyűlésének nyilatkozata Magyarország helyéről a szövetségi rendszerben. A Szabad Demokraták Szövetsége a magyar nemzetet európai népnek tekinti. Magyarországnak nincsenek olyan nemzeti érdekei, amelyek szembeállítanák a nyugati világgal. Ezért a magyar külpolitika fő feladatának azt tartjuk, hogy az országot minél közelebb vigye a fejlett nyugati országokhoz. Történelmi tapasztalataink azt diktálják, hogy ezenközben mindent meg kell tennünk: törekvéseink ne legyenek kijátszhatók a közép-kelet-európai régió többi országának hasonló céljai ellen. Célunk az ország függetlensége. Elvi nyilatkozatunk hagyományként vállalja az 1956-os semlegességi nyilatkozatot. Európához való felzárkózásunk legnagyobb akadálya, hogy Magyarország ma a Nyugattal szembenálló katonai és gazdasági szövetséghez tartozik. Hazánk nem a magyar nép akaratából, hanem kényszerítő külső körülmények következtében lett a Varsói Szerződés tagja. (folyt.köv.)
1989. április 16., vasárnap 21:01
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Az SZDSZ közgyűlésének három nyilatkozata (3. rész) (OS)
|
Szembe kell néznünk azonban azzal a ténnyel, hogy a Varsói Szerződés politikai realitás, teljes felszámolása csak átfogó nemzetközi rendezés keretében képzelhető el. Magyarország függetlenségi igényeinek érvényesítésével azonban nem várhatunk a katonai tömbök kétoldalú felszámolásáig. Célunk Magyarországnak a Varsói Szrződésből való kiválása. A kiválást azonban nem egyoldalúan bejelentett kilépéssel kívánjuk megvalósítani, hanem meg akarjuk szerezni az érintett felek beleegyezését. Ameddig ez nem valósítható meg, Magyarország kezdeményezze, hogy a Varsói Szerződés vezető testületei mondják ki: a Szövetségnek nincs joga a tagországok belügyeibe beavatkozni, azokat érintő politikai állásfoglalást közzétenni. Hozzanak határozatot a ,,Brezsnyev-doktrina,, elvetéséről, ítéljék el a Varsói Szerződés tagállamainak eddigi összes külföldi katonai beavatkozását. A vezető testületek jelentsék ki: a Szerződés a tagállamokra csak védelmi katonai kötelezettségeket ró; ezek a kötelezettségek csak akkor lépnek érvénybe, ha a Szövetség egészét külső katonai támadás éri. Nyilvánítsák ki, hogy a Varsói Szerződésnek nincsenek Európán kívüli feladatai. Szükségesnek tartjuk a Varsói Szerződés szerkezetének átalakítását. Szűnjön meg a katonai integráció, a tagállamok kormányai és parlamentjei szuverén módon rendelkezzenek haderejük egészével. A Varsói Szerződés Főparancsnoka csak a független hadseregek együttműködését koordinálja; a főparancsnoki tisztséget évente más állam katonai vezetője töltse be. Szűjön meg a tagállamokat kötelező politikai döntéshozatal, a Szövetség politikai testületeinek feladata szorítkozzék a kölcsönös információcserére; az esetleges politikai érdekegyeztetés az adott kérdésben érintett államok kormányainak tárgyalásain történjen. A Varsói Szerződés kötelékében való megmaradás mellett, a Szovjetunióval való kétoldalú megállapodás és a Szerződés katonai vezetésével való egyeztetés alapján már most hagyják el Magyarországot a szovjet katonai alakulatoknak a rendfenntartásra bevethető szárazföldi egységei, amelyek nem szükségesek a nemzetközi katonai egyensúly fenntartásához. (folyt.köv.)
1989. április 16., vasárnap 21:03
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Az SZDSZ közgyűlésének három nyilatkozata (4. rész) (OS)
|
3. Az SZDSZ közgyűlésének nyilatkozata az MSZMP és társadalmi szervezetei vagyonáról. Az állampárt negyven éven át korlátozás nélkül használta a magyar nemzet vagyonát. A reformok jegyében hozott földtörvény a korábban csak kezelt javak átruházásával az MSZMP-t és társadalmi szervezeteit egyszerre ingatlanmilliárdossá tette. Az egyetelen tollvonással szerzett vagyon ma egyszerre biztosít behozhatatlan előnyöket a párt számára a megindult politikai versengésben és teremt a pártbürokráciának lehetőséget arra, hogy veresége esetén ,,vállalkozóként,, vagy járadékosként mentse át magát. Az MSZMP és társult szervezetei több milliárd forint költségvetési támogatáést kapnak évente. Ingatlanaikból ne gazdagodjanak tovább A döntés e vagyon sorsáról a demokratikusan választott parlament feladata lesz. A mai gazdasági helyzet és a jövő érdeke egyaránt indokolja, hogy haladéktalanul zárolják és helyezzék egy nyilvános számadásra kötelezett vagyonkezelő szervezet felügyelete alá az MSZMP, a KISZ és a többi hasonló szervezet ingatlanvagyonát. E szervezetek a jelenleg használt ingatlanaikért fizessenek a folyó költségvetési támogatásból és egyéb bevételeikből a piaci áraknak megfelelő bérleti díjat. Az így előreláthatólag felszabaduló oktatási intézményeket, üdülőket, vadászházakat stb. bocsássák a köz hasznára: használják őket oktatási, kulturális és szociális célokra illetve adják bérbe. A Hazafias Népfront az egypártrendszer álkoalíciós szervezete volt, a többpártrendszer létrejöttével elvesztette funkcióját. Minthogy tagsága sincs, költségvetési támogatását semmi sem indokolja. Felszabaduló helyiségeit a vagyonkezelő szervezet adja bérbe a független demokratikus szervezeteknek (OS)
1989. április 16., vasárnap 21:07
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Miért pont a Kalákának kell szerepelni a játékban, az nem olyan ismert együttes, nem mindenki ismeri őket, vannak magyarok között is hiresebb együttesek, vagy pláne külföldiek. Ez a játék nem is olyan igazi játék. És a Rózsa Gyuri egy kicsit idétlen, sőt nem is kicsit.
- 276-471: miért nem mutatják többször a játékok telefonszámát, hiszen van aki később kapcsolja be a televiziót, és az nem tud játszani. Erre szeretnék választ kapni.
- Czombosné 26-72-ol8: a Dunavarsányi Művelődési Ház vezetője - tegnap láttam a TV2-en Gór Nagy Mária szinitanodájárói és jött egy jó ötlet. A művelődési ház nyáron teljesen kihasználatlan , alig vannak programok. 4-5oo személyes nagy teremmel rendelkezik, nagy szinpaddal. Ha a szinitanodá szereplőinek lenne kedve, ide kijönni két-három hetet pihenni, nyaralni, üdülni, szivesen látnánk őket, és a részleteket majd megbeszéljük. Köszönöm, a viszonthallásra."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Február 23.-án "bomba" robbant. Bába Iván napirend előtti felszólalásra jelentkezett. Mint később kiderült, ismertetni akart egy előterjesztést, amelyet Jezsó Istvánnal együtt készítettek annak érdekében, hogy a Politikai Bizottság járuljon hozzá a párt reformszárnyának megalakításához. Az elnöklő Pártay Tivadar Bába Iván felvetésére közölte, hogy ő mint elnök kíván először napirend előtt felszólalni. A jelenlévők ezt tudomásul vették. Pártay felszólalt. Röviden fogalmazva arról tájékoztatott, hogy bomlasztók vannak a pártban, ezért indítványozta Bába Ivánnak, Jezsó Istvánnak, Légrádi Tibornak és Ravasz Károlynak pártból való kizárását. Hogy miben áll a bomlasztás, azt Pártay nem részletezte. A kizárások oka azonban nyilvánvaló volt. A reformszárny, létrehozása iránti szándék volt az, amely az egyébként megbecsült öreg vezetőknél dinamikusabb és határozottabb politikát folytatott volna."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|