|
|
|
|
|
|
|
|
Amerikai Hangja, Esti panoráma
"A pártstratégák arra számítanak, a javasolt és 1995-ig terjedő
átmeneti időszakban az ellenzéki pártok előzetesen hozzájárulnak
ahhoz, hogy egy kommunista elnök léphessen hivatalba, és hogy a
kommunisták egy bizonyos számú mandátumhoz juthassanak a
parlamentben. A kommunistákat emellett arról is biztosítanák előre,
hogy az övéké legyen a külügyminiszteri, a belügyminiszteri és a
hadügyminiszteri tárca, függetlenül attól, hogy a választásoknak mi
lesz az eredménye.
Ebben az esetben miért van szükség egyáltalán a választásokra, ha
egyszer minden előre megrendezett? Az egész választási folyamat
üresjárat, ha mindenki előre elfogadja a szereposztást - gondolja
elkerülhetetlenül az amerikai újságolvasó. Jackson Diehl azonban
azt írja, hogy miközben az ellenzéki pártok lassan erőre kapnak és
hozzászoknak a parlamenti tevékenységhez, a kommunisták arra
használják majd fel a következő hat évet, hogy saját pártjuk
irányvonalát gyökeresen megváltoztassák. "
|
|
|
|
|
|
|
Tanácselnöki értekezlet a Belügyminisztériumban (2. rész)
|
Az elhangzottakra válaszolva Somogyi László, a tervezett világkiállítás magyar kormánybiztosi tisztének várományosa rámutatott, hogy a kormány is osztja ezeket a nézeteket, s a rendezvény előkészítése során éppen az infrastruktúra erőteljes fejlesztése kerülne előtérbe. Konkrét számadatokat is említett ennek alátámasztására. A legfrissebb adatok szerint a világkiállítás létesítményeinek közvetlen költsége 15 milliárd forintba kerülne. Ez magában foglalná az építmények 8.5, a közművesítés 3.5 és a távközlés 3 milliárdos kiadásait. Ezeket a létesítményeket - mutatott rá - később gazdaságosan hasznosíthatnák. Jókora summát tennének ki azok az infrastrukturális beruházások, amelyekre előbb, utóbb mindenképpen szüksége lenne hazánknak, de amelyek megvalósítását a világkiállítás előkészítése során előbbre kellene hozni. A Budapest-Bécs vasútvonal korszerűsítését, a két fővárost összekötő autópálya építését, a metró-hálózat bővítését, a dunai hajózás fejlesztését magában foglaló beruházások végösszege 45.5 milliárd forintra rúgna. A fejlesztések egy része külföldi működő tőkével is finanszírozható lenne, döntő hányadát azonban a költségvetés állná. További 22.2 milliárd forintot kellene fordítani azokra az építkezésekre - például az M0 autópálya és a lágymányosi Duna-híd -, amelyek megvalósításáról már korábban született döntés, amelyeknek azonban feltétlenül el kellene készülniük 1995-re. A számítások utólsó tétele egy 40-60 milliárdos összeg. Ezt kizárólag vállalkozói alapon teremtenék elő, föként külföldi működő tőke bevonásával. A fejlesztés célja mintegy 12 ezer szállodai férőhely kialakítása, kempingek, kereskedelmi létesítmények felépítése lenne. Szó esett a világkiállítás előkészítésének menetrendjéről is. Mint ismeretes, az Országgyűlés márciusi ülésszakának napirendjére tűzi a világkiállítással kapcsolatos kérdések vitáját. Március közepére elkészül egy részletes költségszámítás. A magyar kormány a tapasztalatok birtokában április elején alakítja ki végleges álláspontját. Végezetül a világkiállítás rendezési jogának odaítéléséről - az ezért versengő Budapest-Bécs, illetve az egyesült államokbeli Miami között - május végén dönt a nemzetközi szervezet. Az értekezlet résztvevői a további napirendi pontok között tájékoztatót hallgattak meg a foglalkoztatáspolitikáról, a népszámlálás előkészítéséről, s véleményt cseréltek időszerű belpolitikai kérdésekről. (MTI)
1989. március 3., péntek 16:31
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Miért pont a Kalákának kell szerepelni a játékban, az nem olyan ismert együttes, nem mindenki ismeri őket, vannak magyarok között is hiresebb együttesek, vagy pláne külföldiek. Ez a játék nem is olyan igazi játék. És a Rózsa Gyuri egy kicsit idétlen, sőt nem is kicsit.
- 276-471: miért nem mutatják többször a játékok telefonszámát, hiszen van aki később kapcsolja be a televiziót, és az nem tud játszani. Erre szeretnék választ kapni.
- Czombosné 26-72-ol8: a Dunavarsányi Művelődési Ház vezetője - tegnap láttam a TV2-en Gór Nagy Mária szinitanodájárói és jött egy jó ötlet. A művelődési ház nyáron teljesen kihasználatlan , alig vannak programok. 4-5oo személyes nagy teremmel rendelkezik, nagy szinpaddal. Ha a szinitanodá szereplőinek lenne kedve, ide kijönni két-három hetet pihenni, nyaralni, üdülni, szivesen látnánk őket, és a részleteket majd megbeszéljük. Köszönöm, a viszonthallásra."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Február 23.-án "bomba" robbant. Bába Iván napirend előtti felszólalásra jelentkezett. Mint később kiderült, ismertetni akart egy előterjesztést, amelyet Jezsó Istvánnal együtt készítettek annak érdekében, hogy a Politikai Bizottság járuljon hozzá a párt reformszárnyának megalakításához. Az elnöklő Pártay Tivadar Bába Iván felvetésére közölte, hogy ő mint elnök kíván először napirend előtt felszólalni. A jelenlévők ezt tudomásul vették. Pártay felszólalt. Röviden fogalmazva arról tájékoztatott, hogy bomlasztók vannak a pártban, ezért indítványozta Bába Ivánnak, Jezsó Istvánnak, Légrádi Tibornak és Ravasz Károlynak pártból való kizárását. Hogy miben áll a bomlasztás, azt Pártay nem részletezte. A kizárások oka azonban nyilvánvaló volt. A reformszárny, létrehozása iránti szándék volt az, amely az egyébként megbecsült öreg vezetőknél dinamikusabb és határozottabb politikát folytatott volna."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|