|
|
|
|
|
|
|
|
Amerikai Hangja, Esti panoráma
"A pártstratégák arra számítanak, a javasolt és 1995-ig terjedő
átmeneti időszakban az ellenzéki pártok előzetesen hozzájárulnak
ahhoz, hogy egy kommunista elnök léphessen hivatalba, és hogy a
kommunisták egy bizonyos számú mandátumhoz juthassanak a
parlamentben. A kommunistákat emellett arról is biztosítanák előre,
hogy az övéké legyen a külügyminiszteri, a belügyminiszteri és a
hadügyminiszteri tárca, függetlenül attól, hogy a választásoknak mi
lesz az eredménye.
Ebben az esetben miért van szükség egyáltalán a választásokra, ha
egyszer minden előre megrendezett? Az egész választási folyamat
üresjárat, ha mindenki előre elfogadja a szereposztást - gondolja
elkerülhetetlenül az amerikai újságolvasó. Jackson Diehl azonban
azt írja, hogy miközben az ellenzéki pártok lassan erőre kapnak és
hozzászoknak a parlamenti tevékenységhez, a kommunisták arra
használják majd fel a következő hat évet, hogy saját pártjuk
irányvonalát gyökeresen megváltoztassák. "
|
|
|
|
|
|
|
OECD - Kelet-Európai kölcsönfelvételek
|
Párizs, 1989. március 2. csütörtök (AP-DJ/Reuter) - Középtávon várhatóan méginkább eladósodnak a külvilág felé a kelet-európai országok, s emiatt csak magasabb kamat mellett kapnak majd újabb hiteleket - állapítja meg az OECD, a 24 fejlett tőkés országot tömörítő gazdasági együttműködési és fejlesztési szervezet jelentése.
Lehetséges, hogy a kelet-európai adós országoknak szélesíteniük és diverzifikálniuk kell hitelforrásaikat, a világ különböző részein új hitelezőket kell felkutatniuk. A kölcsönökre utaltság egyúttal afelé terelheti Kelet-Európát, hogy új piaci részterületeken jelenjen meg, így például a kötvénypiacon - folytatja az OECD. Kelet-Európa folyó fizetési helyzete 1985 óta gyengül. A gazdasági reformok azonnal nem hozhatnak exporteredményeket, csak középtávon járhatnak a kivitel növekedésével. Az importigény ugyanakkor erőteljes marad, hogy megvalósulhassanak a beruházási programok és, hogy kielégíthessék a lakossági keresletet. Az adósság növekedése valószínűleg érinteni fog olyan kelet-európai szocialista országokat is, mint az NDK, Csehszlovákia, Románia és a Szovjetunió, amelyeknek nincsenek súlyos tartozásai - vélekedik az OECD. A jelentés megjegyzi, hogy bár a térség adóssága növekszik, ám nem drámai módon, s Bulgária, Magyarország és Lengyelország kivételével a régió többi államának külföldi eladósodottsága mérsékelt. Múlt év végén a kelet-európai KGST-országok együttes adóssága 129 milliárd dollár volt, szemben az 1984 évi 82 milliárddal. Az exporthoz viszonyított adósságterhek Lengyelországban a legmagasabbak (a bevételek 36 százalékát kell kamattörlesztésre fordítani), az adósságállomány azonban egy év alatt 29,3 milliárdról 27,3 milliárd dollárra csökkent, az OECD adatai szerint. Az NDK-nak viszont, amelynek adósságait az OECD ugyancsak magas összegben adja meg, exportbevételeinek csupán 9 százalékát kell a kamatok fizetésére fordítania. A Szovjetunió adósságáról a jelentés azt írja, hogy az a múlt év végén 38 milliárd dollárnak felelt meg. Az adósság növekedé se az onban sebezhetőbbé teszi Kelet-Európát, mivel a hitelezők bizalma megfogyatkozhat. Az OECD szerint ez Bulgária és Magyarország esetében akár likviditási válsághoz is vezethet. A szervezet megjegyzi azonban azt is, hogy a nemzetközi bankok Kelet-Európát még mindig viszonylag vonzó befektetési területnek tartják, mivel alacsony a kockázati tényező. A térségen belül a legmegbízhatóbb kölcsönfelvevőnek Csehszlovákiát, az NDK-t és a Szovjetuniót minősítik - írja az OECD. +++
1989. március 1., szerda 20:57
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Miért pont a Kalákának kell szerepelni a játékban, az nem olyan ismert együttes, nem mindenki ismeri őket, vannak magyarok között is hiresebb együttesek, vagy pláne külföldiek. Ez a játék nem is olyan igazi játék. És a Rózsa Gyuri egy kicsit idétlen, sőt nem is kicsit.
- 276-471: miért nem mutatják többször a játékok telefonszámát, hiszen van aki később kapcsolja be a televiziót, és az nem tud játszani. Erre szeretnék választ kapni.
- Czombosné 26-72-ol8: a Dunavarsányi Művelődési Ház vezetője - tegnap láttam a TV2-en Gór Nagy Mária szinitanodájárói és jött egy jó ötlet. A művelődési ház nyáron teljesen kihasználatlan , alig vannak programok. 4-5oo személyes nagy teremmel rendelkezik, nagy szinpaddal. Ha a szinitanodá szereplőinek lenne kedve, ide kijönni két-három hetet pihenni, nyaralni, üdülni, szivesen látnánk őket, és a részleteket majd megbeszéljük. Köszönöm, a viszonthallásra."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Február 23.-án "bomba" robbant. Bába Iván napirend előtti felszólalásra jelentkezett. Mint később kiderült, ismertetni akart egy előterjesztést, amelyet Jezsó Istvánnal együtt készítettek annak érdekében, hogy a Politikai Bizottság járuljon hozzá a párt reformszárnyának megalakításához. Az elnöklő Pártay Tivadar Bába Iván felvetésére közölte, hogy ő mint elnök kíván először napirend előtt felszólalni. A jelenlévők ezt tudomásul vették. Pártay felszólalt. Röviden fogalmazva arról tájékoztatott, hogy bomlasztók vannak a pártban, ezért indítványozta Bába Ivánnak, Jezsó Istvánnak, Légrádi Tibornak és Ravasz Károlynak pártból való kizárását. Hogy miben áll a bomlasztás, azt Pártay nem részletezte. A kizárások oka azonban nyilvánvaló volt. A reformszárny, létrehozása iránti szándék volt az, amely az egyébként megbecsült öreg vezetőknél dinamikusabb és határozottabb politikát folytatott volna."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|