|
|
|
|
|
|
|
|
Amerikai Hangja, Esti panoráma
"A pártstratégák arra számítanak, a javasolt és 1995-ig terjedő
átmeneti időszakban az ellenzéki pártok előzetesen hozzájárulnak
ahhoz, hogy egy kommunista elnök léphessen hivatalba, és hogy a
kommunisták egy bizonyos számú mandátumhoz juthassanak a
parlamentben. A kommunistákat emellett arról is biztosítanák előre,
hogy az övéké legyen a külügyminiszteri, a belügyminiszteri és a
hadügyminiszteri tárca, függetlenül attól, hogy a választásoknak mi
lesz az eredménye.
Ebben az esetben miért van szükség egyáltalán a választásokra, ha
egyszer minden előre megrendezett? Az egész választási folyamat
üresjárat, ha mindenki előre elfogadja a szereposztást - gondolja
elkerülhetetlenül az amerikai újságolvasó. Jackson Diehl azonban
azt írja, hogy miközben az ellenzéki pártok lassan erőre kapnak és
hozzászoknak a parlamenti tevékenységhez, a kommunisták arra
használják majd fel a következő hat évet, hogy saját pártjuk
irányvonalát gyökeresen megváltoztassák. "
|
|
|
|
|
|
|
Pozsgay Imre Debrecenben - üzemlátogatás, pártaktíva (2. rész)
|
Bevezetőjében a politikai és a gazdasági reform összefüggéseit elemezve kijelentette: a politikai reform nem pótlék a gazdasági reform helyett és főleg nem vigaszdíj a népnek, amiért romlanak az életkörülmények. Ellenkezőleg: az az alapvető cél, hogy a politikai reform eltakarítsa a gazdaság útjából azokat az irracionális beavatkozási és teljesítményrontó kapcsolatokat, amelyek miatt ma gazdasági válságot élünk át. Ugyanakkor emlékeztetett rá, hogy 1968-ban bebizonyosodott: a gazdaság átalakítása nem nélkülözheti a politikai intézményrendszer reformját. A történelmi példa arra int, hogy a politikai és a gazdasági reformot egyidejűleg kell megvalósítani. Olyan elintézetlen ügyeink figyelmeztetnek erre - mondotta -, mint az árreform, a bérreform, a költségvetés reformja, az önkormányzatok gazdasági megalapozása, vagyis a cselekvő ember gazdasági környezetének és a vállalkozások piaci feltételeinek a megteremtése. A Politikai Bizottság tagja részletesen beszélt a hazánkban tapasztalható válságjelekről, amelyek legmarkánsabban a gazdaságban jelentek meg. Mint mondta, elmaradtunk a világ gazdasági-technikai fejlődésének fő irányától, de remélhetően ez nem végzetes lemaradás. A felzárkózás, a modernizáció sürgető parancs, de tudnunk kell, hogy eszköz- és tőkeszegény környezetünkben csak az emberi tartalékra számíthatunk: a vállalkozni képes új típusú személyiségre. Pozsgay Imre a megújulással kapcsolatban szólt a demokráciáról. Mint mondta, nem az a demokrácia, amikor különleges elhivatottság és civil kurázsi kell a szót kimondani, hanem amikor a szókimondás természetes dolog. A reformgondolat elindítója a párt volt - folytatta - mégis egyfajta tétovaság, bizonytalanság tapasztalható a párttagságban és a vezető testületekben. A Politikai Bizottság tagja szerint a párttagság érzi és átéli a felelősségét annak, ami az elmúlt 15-20, de elmondhatjuk 40 esztendőben történt. Ezen a felelősségen el kell gondolkodni, s a pártnak is egy újfajta önismeretre és jobb szervezetre van szüksége ahhoz, hogy a tagságában rejlő tartalékok - éppen a reform, a megújulás érdekében - mozgásba jöjjenek. Az ország kormányozhatóságával, illetve kormányozhatatlanságával összefüggésben rámutatott: egy ország nem attól kormányozhatatlan - mondotta - mert sokszínű politikai és érdekképviseleti, érdekvédelmi ambíciók jelennek meg egy plurális politikai színtéren. Inkább attól, amikor a szándékolt kormányzati magatartás és a valóságos folyamatok eltérnek egymástól. Ez pedig nem mai jelenség, ez 15-20 éves öröksége a mostani kormánynak, amivel meg kell küzdenie. (folyt.köv.)
1989. január 20., péntek 21:11
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Miért pont a Kalákának kell szerepelni a játékban, az nem olyan ismert együttes, nem mindenki ismeri őket, vannak magyarok között is hiresebb együttesek, vagy pláne külföldiek. Ez a játék nem is olyan igazi játék. És a Rózsa Gyuri egy kicsit idétlen, sőt nem is kicsit.
- 276-471: miért nem mutatják többször a játékok telefonszámát, hiszen van aki később kapcsolja be a televiziót, és az nem tud játszani. Erre szeretnék választ kapni.
- Czombosné 26-72-ol8: a Dunavarsányi Művelődési Ház vezetője - tegnap láttam a TV2-en Gór Nagy Mária szinitanodájárói és jött egy jó ötlet. A művelődési ház nyáron teljesen kihasználatlan , alig vannak programok. 4-5oo személyes nagy teremmel rendelkezik, nagy szinpaddal. Ha a szinitanodá szereplőinek lenne kedve, ide kijönni két-három hetet pihenni, nyaralni, üdülni, szivesen látnánk őket, és a részleteket majd megbeszéljük. Köszönöm, a viszonthallásra."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Február 23.-án "bomba" robbant. Bába Iván napirend előtti felszólalásra jelentkezett. Mint később kiderült, ismertetni akart egy előterjesztést, amelyet Jezsó Istvánnal együtt készítettek annak érdekében, hogy a Politikai Bizottság járuljon hozzá a párt reformszárnyának megalakításához. Az elnöklő Pártay Tivadar Bába Iván felvetésére közölte, hogy ő mint elnök kíván először napirend előtt felszólalni. A jelenlévők ezt tudomásul vették. Pártay felszólalt. Röviden fogalmazva arról tájékoztatott, hogy bomlasztók vannak a pártban, ezért indítványozta Bába Ivánnak, Jezsó Istvánnak, Légrádi Tibornak és Ravasz Károlynak pártból való kizárását. Hogy miben áll a bomlasztás, azt Pártay nem részletezte. A kizárások oka azonban nyilvánvaló volt. A reformszárny, létrehozása iránti szándék volt az, amely az egyébként megbecsült öreg vezetőknél dinamikusabb és határozottabb politikát folytatott volna."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|