|
|
|
|
|
|
|
|
Amerikai Hangja, Esti panoráma
"A pártstratégák arra számítanak, a javasolt és 1995-ig terjedő
átmeneti időszakban az ellenzéki pártok előzetesen hozzájárulnak
ahhoz, hogy egy kommunista elnök léphessen hivatalba, és hogy a
kommunisták egy bizonyos számú mandátumhoz juthassanak a
parlamentben. A kommunistákat emellett arról is biztosítanák előre,
hogy az övéké legyen a külügyminiszteri, a belügyminiszteri és a
hadügyminiszteri tárca, függetlenül attól, hogy a választásoknak mi
lesz az eredménye.
Ebben az esetben miért van szükség egyáltalán a választásokra, ha
egyszer minden előre megrendezett? Az egész választási folyamat
üresjárat, ha mindenki előre elfogadja a szereposztást - gondolja
elkerülhetetlenül az amerikai újságolvasó. Jackson Diehl azonban
azt írja, hogy miközben az ellenzéki pártok lassan erőre kapnak és
hozzászoknak a parlamenti tevékenységhez, a kommunisták arra
használják majd fel a következő hat évet, hogy saját pártjuk
irányvonalát gyökeresen megváltoztassák. "
|
|
|
|
|
|
|
Moszkvai pártértekezlet (1. rész)
|
Szántó András, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1989. január 20. péntek (MTI-tud.) - Az átalakítás első éveinek eredményeiről, problémáiról, a szovjet főváros gondjairól beszélt Lev Zajkov, az SZKP KB PB tagja, a KB titkára, a moszkvai pártbizottság első titkára a moszkvai pártértekezlet első napján előterjesztett kritikus hangú beszámolójában. Pénteken a szakszervezetek házában kezdték meg tanácskozásukat a csaknem tízmilliós főváros kommunistái. A fórum első napján Mihail Gorbacsovval az élen részt vett a párt politikai bizottságának szinte valamennyi tagja és póttagja.
Zajkov részletesen foglalkozott a pangás éveiben felgyülemlett problémákkal, amelyek közül sok ma is jelen van a moszkvai politikai, társadalmi, gazdasági életben. Kitért a vezetési módszerek fogyatékosságaira, amelyek már az átalakítási program meghírdetése után gátjává váltak az előrelépésnek. Utalt azokra a hibákra, amelyek végül szükségessé tették a moszkvai pártbizottság 1987. novemberi ülésén elhatározott személyi döntéseket. (Emlékezetes, hogy ezen az ülésen váltották le Borisz Jelcin első titkárt, s választották meg helyére Lev Zajkovot.) Az átalakítás első éveinek jelentős eredménye - hangoztatta az előadó -, hogy megnőtt az emberek társadalmi, politikai aktivitása, s ezt új szintre emelte az SZKP tavaly nyári országos értekezlete. A mostani tanácskozás előkészítésének pozitív eleme, hogy hallathatták hangjukat a főváros többségét alkotó pártonkívüliek is. Beszélt Zajkov a káderpolitikai munkával szemben támasztott követelmények megnövekedéséről,, hangoztatva: ügyelni kell, hogy most, amikor minden vezető funkciót választások útján töltenek be, az elvszerűséget ne váltsa fel az öncélúság. Negatív tapasztalat, hogy még mindig nem sikerült megteremteni a szavak és a tettek egységét, amint ez egyebek között a gazdaságirányítás munkájában is érzékelhető. A moszkvai első titkár kemény szavakkal szólt több kerület konkrét gazdaságirányítási, iparpolitikai hibáiról, majd megállapította, hogy a gazdasági reform a főváros dolgozóinak megadta végre az önálló cselekvés rég áhított lehetőségét, azt, hogy lebontsák a hatósági akadályokat. A termelés és a munka termelékenysége folyamatosan nő, meghaladva az ötéves terben előirányzott ütemet. A moszkvai pártbizottság is nagy figyelmet fordít a szociális szféra elmaradottságának felszámolását célzó kiemelt feladatra. Ezen a téren nem törtét még áttörés - tette hozzá Zajkov. (folyt.)
1989. január 20., péntek 19:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Moszkvai pártértekezlet (2. rész)
|
Nagy reményeket fűztek a főváros gazdaságirányítási rendszerének megváltoztatásához, mert annak célja a közgazdasági módszerek térhódításának elősegítése, egyszerűsíteni az irányítási viszonyokat, megszüntetni a kettősségeket, párhuzamosságokat, csökkenteni és olcsóbbá tenni az irányítási apparátusokat. - Mindez helyesen volt kigondolva - fűzte hozzá a beszámoló -, de a fővárosi tanács végrehajtó bizottsága rosszul készült fel bevezetésére. Moszkva gazdasági helyzete, a moszkvaiak ellátásának színvonala senkit sem elégít ki. Részletesen foglalkozott a beszámoló a lakáshelyzettel. Számítások szerint a 2000-ig megvalósítandó lakásprogram keretében négy millió ember lakásfeltételein kell javítani. Ugyanakkor vannak kerületi tanácsi végrehajtó bizottságok, amelyek még azt sem tudják, hol lesznek náluk építési területek, mely házakra vár teljes felújítás. Mindez azt jelenti, hogy az ügyet máris meghiusulás fenyegeti, márpedig ezt nem engedhetjük megtörténni - szögezte le az első titkár. Kitért a fővárosi tömegközlekedés és környezetvédelem problémáira, majd az ellátás gondjairól szólt. A fővárosi élelmiszer-ellátás javítáésa érdekében szükséges a Moszkva környéki települések helyzetének javítása, hogy ezáltal csökkenjen a ,,bejárók,, száma, s kisebbek legyenek a sorok a moszkvai üzletek előtt. Feszült a közszükségleti cikkekkel való ellátottság is. A termékek növekedése elsősorban a drágább cikkek forgalomba kerülését jelenti. Intézkedéseket hoznak az indokolatlan áremelkedések visszaszorítására, olyan gazdasági feltételeket teremtenek, amelyek érdekeltté teszik a vállalatokat és a szövetkezeteket az olcsóbb áruk előállításában és az olcsóbb szolgáltatásokban. Az egészségügyről szólva mondandójának lényege az volt, hogy maga az egészségvédelem is gyógykezelésre szorul. Zajkov végezetül szólt arról az örvendetes megélénkülésről, amely a közéleti tevékenységben jelentkezett. Ugyanakkor látni kell - tette hozzá -, hogy ezt az aktivitást egyes szélsőséges, nacionalista elemek a maguk javára akarják kihasználni. A szocialistaellenes erőket, miként korábban is, a kommunistáknak ma is megfelelő válaszban kell részesíteniük. A mintegy 1,2 milliós tagságú moszkvai pártszervezet értekezlete szombaton folytatódik. +++
1989. január 20., péntek 19:17
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Miért pont a Kalákának kell szerepelni a játékban, az nem olyan ismert együttes, nem mindenki ismeri őket, vannak magyarok között is hiresebb együttesek, vagy pláne külföldiek. Ez a játék nem is olyan igazi játék. És a Rózsa Gyuri egy kicsit idétlen, sőt nem is kicsit.
- 276-471: miért nem mutatják többször a játékok telefonszámát, hiszen van aki később kapcsolja be a televiziót, és az nem tud játszani. Erre szeretnék választ kapni.
- Czombosné 26-72-ol8: a Dunavarsányi Művelődési Ház vezetője - tegnap láttam a TV2-en Gór Nagy Mária szinitanodájárói és jött egy jó ötlet. A művelődési ház nyáron teljesen kihasználatlan , alig vannak programok. 4-5oo személyes nagy teremmel rendelkezik, nagy szinpaddal. Ha a szinitanodá szereplőinek lenne kedve, ide kijönni két-három hetet pihenni, nyaralni, üdülni, szivesen látnánk őket, és a részleteket majd megbeszéljük. Köszönöm, a viszonthallásra."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Február 23.-án "bomba" robbant. Bába Iván napirend előtti felszólalásra jelentkezett. Mint később kiderült, ismertetni akart egy előterjesztést, amelyet Jezsó Istvánnal együtt készítettek annak érdekében, hogy a Politikai Bizottság járuljon hozzá a párt reformszárnyának megalakításához. Az elnöklő Pártay Tivadar Bába Iván felvetésére közölte, hogy ő mint elnök kíván először napirend előtt felszólalni. A jelenlévők ezt tudomásul vették. Pártay felszólalt. Röviden fogalmazva arról tájékoztatott, hogy bomlasztók vannak a pártban, ezért indítványozta Bába Ivánnak, Jezsó Istvánnak, Légrádi Tibornak és Ravasz Károlynak pártból való kizárását. Hogy miben áll a bomlasztás, azt Pártay nem részletezte. A kizárások oka azonban nyilvánvaló volt. A reformszárny, létrehozása iránti szándék volt az, amely az egyébként megbecsült öreg vezetőknél dinamikusabb és határozottabb politikát folytatott volna."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|